Vágólapra másolva!
Amióta Magyarország Kovács Istvánnak köszönhetően igazán megismerkedett a profi ökölvívással, mindig volt olyan bokszolónk, akiért a nagyközönség lelkesedhetett, akinek meg lehetett nézni a meccseit a tévében. Erdei Zsolt után azonban várhatóan hosszú évekre megszakad ez a vonal. Vagy mégsem?

Noha Erdei Zsolt továbbra is folytatni akarja bokszpályafutását, a korábbi kétszeres profi világbajnok múlt szombati vereségével beláthatatlan messzeségbe került attól, hogy újra címmeccsen vagy egy igazán rangos összecsapáson lépjen ringbe. Erdei már az utóbbi jó pár évben is hiába küzdött azért, hogy megméresse magát egy nagynevű ellenféllel szemben , rövidesen pedig 39 éves lesz, és bár egyes értesülések szerint a szombati meccs eredményét méltatlankodva fogadó Albert herceg maga kívánja finanszírozni következő meccsét, egyelőre teljesen homályos, milyen jövő várhat rá. Egy biztos: ha Erdei visszavonul, véget ér egy fejezet a magyar profi ökölvívásban, nem marad a piacon több olyan bokszoló, aki képes lenne lázba hozni a szélesebb közönséget.

Már öt éve vége van

Igaz, az első magyar profi világbajnok, Kovács István szerint ez a korszak már régen, valamikor 2007-2008 körül lezárult. "Onnantól a hazai kereskedelmi tévéknek már nem érte meg profi bokszot közvetíteni, visszaesett a nézettség, a magyarországi gálák jelentősége megszűnt. Egy-egy személy iránt olykor még fellángolt az érdeklődés, de már Erdei Zsolt vagy Balzsay Károly utolsó hazai találkozóira sem lehetett 4-5 ezer jegynél többet eladni, és a meccseiket a kereskedelmi tévékben főműsoridőben műsorra tűzni, a fizetőképes kereslet megcsappant" - mondta az [origo]-nak Kovács István, aki több vezető szerepet is betölt az ökölvívásban (a magyar szövetség tiszteletbeli elnöke, a profi tagozat elnöke, a WBO szervezet alelnöke).

Forrás: Erdei Zsolt Menedzsment
Albert herceget meggyőzte Erdei

Erdei Zsolt pályafutásával kapcsolatban közkeletű vélemény, hogy menedzselési problémák miatt maradt le az igazán nagy meccsekről, Kovács azonban másként látja. "Az Universumnál a menedzsmentje mindent elkövetett, hogy profi világbajnok maradhasson. Ha másféle menedzselést szeretett volna, időben válthatott volna, ahogy ezt sokan meg is tették. Egy idő után Zsolt is lépett, ám az universumos korszakában nagyságrendekkel nívósabb gálákon, nagyságrendekkel jobb ökölvívók ellen, nagyságrendekkel nagyobb megbecsülésért léphetett szorítóba".

Akik feladták

De nem csak Erdei pályafutása alakult máshogy, mint azt a magyar rajongók remélték. Balzsay Károly meccs nélkül vesztette el a WBA világbajnoki címét, amelyet sérülés miatt nem tudott megvédeni. Ám ha a felépülése után jelentkezett volna a szervezetnél, jogában állt volna kihívni az új bajnokot. Erre azonban az Universum csődbe jutása után esélye sem volt, többek között ezért döntött a visszavonulás mellett.

Az Universumtól 2010-ben elküldött Bedák testvérek is évekig hiába kerestek maguknak csapatot. A világbajnoki ezüstérmes Bedák Pál ugyan tavaly megállapodott a Petrányi Zoltán által vezetett Profibox Promotionnal, de később kiderült, mégsem egyeznek az elképzeléseik, így mindössze 27 évesen, nyolc veretlenül megvívott profi meccs után úgy döntött, nem erőlteti tovább a hivatásos karriert.

Sokan nagy reménységet láttak a korán profinak állt Vető Gáborban is, aki eddig mind a 28 meccsét megnyerte (22-t KO-val), de már egy éve nem bokszolt, a Monokli.com szerint elege lett a pénztelenségből és az elégtelen körülményekből.

Forrás: Sasvári Tamás
Vető bizonytalan ideig szünetelteti a bokszot

Belőled is lehet profi világbajnok

Szembetűnő az is, hogy míg az utóbbi tíz évben tucatnyi magyar bokszoló jutott címig különböző fajsúlyú szervezeteknél, addig ma a WBC légsúlyú címét birtokló Szebelédi Renáta az egyetlen magyar világbajnok. Kovács István szerint ennek semmi jelentősége nincs. "Egy WBF-szervezetnél ma is gond nélkül lehetne világbajnok egy magyar bokszoló, de ha van kedved és kétezer dollárod, belőled is lehet profi világbajnokot csinálni. Ezeket a címeket nem szabad egy kalap alá venni, szakmailag értékelve összesen három magyar bunyósra lehet világbajnokként tekinteni, Erdeire, Balzsayra és rám. Közülünk is Erdei tudta a legkiemelkedőbben megvalósítani azt, amit profi világbajnoknak hívunk. A többiek a világ élvonalától távol lévő, általuk választott bokszolók legyőzésével szereztek övet, de sem a profik, sem az amatőrök között nem voltak bajnoki anyagok. Balzsay Karcsi már túlteljesített, mert az amatőr múltja után nem volt garantált a kiemelkedően sikeres profi karrier, egy Kovács Attila, Nagy Jóska vagy Kótai Misi pedig azt a szintet hozta, amit az amatőr eredményeik alapján várni lehetett tőlük, profiként is olyanokat győztek le, akiket amatőr korukban is vertek volna."

Kovács azt mondja, önmagában a hosszú veretlenségi sorozat sem árul el semmit egy profi bokszoló tudásáról, megfelelő ellenfélválasztással bárkinek fel lehet építeni egy makulátlan mérleget. Árpa Attilának például felajánlotta már, hogy bármikor eljuttatja egy 50-0-s rekordig, "Nehézsúlyban biztos találnánk ötven olyan bunyóst, akit ő is le tud győzni" - tette hozzá Kovács.

Kiben bízhatunk?

Kérdés, hogy a jelenlegi mezőnyből van-e valakiben potenciál, hogy egyszer majd Erdei örökébe lépjen. A legközelebb ehhez jelenleg talán a középsúlyú Szili István áll, aki 17 győztes meccs után április végén a WBO interkontinentális címéért meccselhet, és ismerői szerint a svájci menedzsmentje a megfelelő hátteret is biztosítja számára a továbblépéshez, ami sok magyar bokszolóról nem mondható el.

Forrás: Feja Promotion
Szebelédi Renáta május 19-én védi meg a címét

Nemrégiben a magyar profi boksz meghatározó menedzsere, a Nagy "Csonttörő" Jánost komoly meccsekig eljuttató Rácz Felix is újra aktivizálta magát. Rácz 2006-ban fordult el az ökölvívástól, mostanra azonban új csapatot szervezett, amely március végén be is mutatkozott egy szentesi bokszgálán. 2009 óta ez volt az első hazai rendezvény, amelyet élőben közvetített egy sportcsatorna Magyarországon. Jelenlegi bokszolói közül elsősorban Bedák Zsoltot lehet kiemelni, ő - a hosszú kihagyás ellenére - a tudása és a menedzsment szándékai alapján már jövőre elérhet egy címmérkőzésig. Az egykori Eb-bronzérmes bunyós kibontakozását azonban erősen akadályozza, hogy a kategóriájában (nagyharmatsúly-pehelysúly) Európában nagyon nehéz karriert építeni. Egyrészt a súlycsoport elitje elsősorban Latin-Amerikában és Ázsiában található, másrészt a közönség is kevésbé érdeklődik a könnyebb bokszolók meccsei iránt.

Bár a nők népszerűsége nem mérhető össze a férfiakéval, feltétlenül említésre méltó, hogy Szebelédi Renáta mellett rövidesen Zatykó Zita is világbajnok lehet, ha májusban, Vlagyimir Klicsko gáláján legyőzi a szintén veretlen német Christina Hammert a WBO nagyközépsúlyú címéért.

A magyar szövetség profi tagozatának bírója és pontozója, a magyar tehetségeket szakíróként is nyomon követő Sasvári Tamás további két ígéretes bokszolóra hívta fel a figyelmünket: az eddig mind a kilenc meccsét TKO-val nyerő, cirkálósúlyú Nagy Sándorra, és a profi karrierjét korkedvezményes engedéllyel kezdő, félnehézsúlyú Nemesapáti Norbertre. "Nagynak iszonyatos ütő- és rombolóereje van, régóta nem éreztem senkiben ilyen nyers erőt. Nemesapáti most még elsősorban a kora miatt tűnik érdekesnek, de 17 évesen már úgy bokszol, mint egy 28 éves, érett versenyző. Itthon már nem is találnak neki olyan kesztyűpartnereket, akik megfelelően meg tudják dolgoztatni, nem véletlen, hogy a német Sauerland istállónál is számításba veszik."

Forrás: Sasvári Tamás
Nemesapáti 15 évesen már Erdeivel kesztyűzött

Miben bízhatunk?

Kovács István szerint viszont nem várható, hogy a közeljövőben jelentős bokszcsillagok tűnjenek fel Magyarországon, ehhez ugyanis több összetevő is hiányzik. "1997-ig itthon csak nagyon kevesen tudták, hogy mi az a profi boksz. Ma már rengetegen tudnak róla, de továbbra is nagyon kevesen értenek hozzá, sokszor az edzők sem ismerik ezt a világot. Márpedig kizárólag egy jól felépített, akár nyolc-tíz évig tartó, eredményes amatőr háttérrel lehet komoly profi karriert megalapozni. Aztán szükség van a jó menedzselésre is, ami rengeteg pénzbe kerül, a profi bokszban pedig a bevétel javarészt a tévéközvetítésekből származik, ezért Magyarországról nagyon nehéz bármit is elérni. Az itthon megszerezhető forrásokból nemhogy komoly szervezettekkel nem lehet a kapcsolatot fenntartani, az élvonalhoz szükséges felkészülését sem lehet rendesen lemenedzselni. Ahhoz ugyanis szükség van megfelelő tudású szakemberekre, alkalmas kesztyűpartnerekre, profi ringstábra, ebből itthon hiány van. Rácz Félix nagyon ügyesen teszi a dolgát, óriási menedzseri bravúr volt, ahogy Nagy Jánosnak összehozta a Los Angeles-i címmeccset az argentin Barrios ellen - a magyar bokszoló emlékezetes első menetes vereséget szenvedett ezen -, de jól fizető tévés kapcsolat nélkül ő sem tud csodát tenni. Ráadásul, ahogy jönnek az egyre komolyabb meccsek, úgy lesznek egyre magasabbak a költségek."

Kovács úgy látja, egy nagy célokra törő magyar profinak ezért arra kell törekednie, hogy megszerezze egy lehetőleg amerikai vagy tőkeerős nyugat-európai menedzsment támogatását. A jelenlegi amatőr bokszolók közül két nevet mondott, akik ilyen háttérrel később sokra vihetnék a profik között is. "Harcsa Zoltánból és Bacskai Balázsból még bármi lehetne. És ha esetleg egy sikeres riói olimpia után, egy profi csapattal a hátuk mögött állnának profinak, egy másodperc alatt újra bokszlázba jönne az ország."