Vágólapra másolva!
Egy hónapon belül a Rabobank két korábbi versenyzője is részletes jelentést írt egy-egy névtelen levélben a csapatnál folyó szisztematikus doppingolásról.

A holland Nos.nl oldalon az első névtelen nyilatkozat december elején jelent meg, ebből kiderül, a Rabobanknál az 1999-es Tour hozta a fordulópontot. A csapat ekkor gyengélkedett, a legjobb összetettbeli helyezés az 56. hely volt, és mindössze egy etapot nyertek Robbie McEwen révén.

"A mezőny 90%-a használt EPO-t. Mi versenyzők összeültünk, és azt mondtuk, olyanok mennek el mellettünk, akik korábban a középmezőnyhöz tartoztak. Két dolgot tehetünk, vagy abbahagyjuk, vagy mi is doppingolunk. Ekkor dőlt el minden" - áll az írásban.

A januárban megjelent második írás szerint viszont már 1999 előtt is jelen volt a dopping a holland gárda életében. "Spanyolországba utaztunk edzőtáborba, amikor Boogerd a hematokrit szintje miatt aggódott, mivel az csak 37 volt. Panaszkodott, hogy jönnek a versenyei, de 37-es hematokrit szinttel nem vághat neki. Geert Leinders csapatorvosnak kellett megnyugtatnia, hogy minden rendben lesz."

Dr. Geert Leinders neve a holland lapok szerint az Armstrong-ügy kapcsán Levi Leipheimer vallomásában is felbukkant, aki állítólag tőle vásárolta az EOP-t 2002 és 2004 között.

A Rabobank főtámogatóként 2012 őszén kivonult ki a sportágból, a holland csapat Blanco Pro Cycling Team néven szerepel 2013-ban.