Vágólapra másolva!
Bár legyőzte az eddig veretlen Carlos Molinát, nem lehet teljes az öröme a brit ökölvívónak, Amir Khannak, akinek mindkét kézfejében törést állapítottak meg, írja a Profiboksz.hu.

A korábbi WBA és IBF kisváltósúlyú világbajnok a hétvégén sikeresen tért vissza két vereség után, az erősen vérző Molina a tizedik menetben adta fel a küzdelmet ellen.

Khan azonban kemény árat fizetett a győzelemért, hiszen a hírek szerint az orvosok a meccs után mindkét kezében törést állapítottak meg. A sérülések mértékéről egyelőre nem érkezett pontos diagnózis, így nem tudni, hogy ezek az áprilisra, Josesito Lopez ellen tervezett találkozót mennyiben fogják befolyásolni.