Vágólapra másolva!
Az országváltásra készülő Douchev-Janics Natasa volt menedzsere, Csonka Gábor azt mondja: nem viselte meg, hogy a háromszoros olimpiai bajnoknő egy pillanat alatt romba döntötte a tízéves menedzseri munkáját. Úgy gondolja, Janics nem a pénz miatt akar szerb színekben versenyezni.

"Sokan sokszor hibáztunk ebben az ügyben. Natasa például nem avatott be, nem beszélte meg velem, mire készül. Nem adott arra lehetőséget, hogy segítsek, és ezt a bulvár kegyetlenül kihasználta" - nyilatkozta a Nemzeti Sportnak Csonka Gábor, aki szerint azért kellett szakítani Janiccsal, mert belépett a képbe egy másik alfahím, a férje, Andrian Douchev, akit elvakultan, lángolva, teljes szerelemmel követ tűzön-vízen át.

Csonka Gábor úgy érzi, Janicsról másodmagával írt, Ne gyűlöljetek! című könyvét elolvasva a kajakosnő biztosan meg fog sértődni. "Én valóban úgy szerettem Natasát, mint egy pótapuka, aki az üzleti ügyei intézése mellett szúnyoghálót cserél, autót szervizeltet, a szülésnél leveteti az őssejtet, gyerekorvost választ, segít az oltások kiválasztásában, az építkezésben, a kivitelező megtalálásában és mindenben. A mi kapcsolatunk nem anyagi kérdés volt" - folytatta a menedzser, aki az öt évvel ezelőtti rákbetegségéről is beszélt az interjúban. "Szerencsére jól vagyok, jobban, mint tíz éve."

Csonka elmondta: volt szerződése Janiccsal, de a jutalmakból, juttatásokból nem kapott, csak azokból a pénzekből, amelyeket ő szerzett neki. De - amint fogalmazott - ezek a nyolc év alatt megszerzett szponzori pénzek is "jóval százmillió forint felett voltak".

"Natasa tízéves szakmai munkámat döntötte romba egy pillanat alatt, de ha a szívemre teszem a kezem, nem visel meg ez az egész. Én nem a menedzserkedésből élek. Vállalkozásaim vannak, cégvezető vagyok, vagyis az anyagi biztonságom nem rendül meg az ő távozásával."

Hozzátette: mivel Janics erőszakos jellem, nem lehetett két mondattal lebeszélni a szerbiai váltásról. "Csak annyit kérdeztem Natasától, ha kettőt nyert volna Londonban, és most sokkal több pénzt hoznék be, maradna? A válasza egyértelmű nem volt. Ez az egész ügy nem anyagi kérdés az életében. Hanem egy ősi szláv hívószó és az, amit a délszláv nők a génjeikben hordoznak. Vagyis a szeretett férfi az első, a férfi az úr a háznál. Gondolom, Andro már az olimpia előtt meghozta a döntést. És Natasa nem akart szembemenni az urával."