Vágólapra másolva!
A Bild információi szerint megbukott a doppingvizsgálaton, ráadásul manipulált kesztyűben próbált bokszolni Mariusz Wach a Vlagyimir Klicsko elleni vb-címmecsen.

Klicsko pár hete egyhangú pontozással (120-107, 120-107, 119-109) győzött mindvégig esélytelennek bizonyuló Wach ellen, akit ráadásul súlyos vádak értek.

Az egyik szerint a 2,02 méteres és 113,8 kilós kihívó jobb kesztyűjéből eltávolították a puha bélést. "Brutális és őrült dolog, hogy valaki ezáltal komoly sérülést akarjon okozni ellenfelének. Szerencsére még a meccs előtt észrevettük a csalást" - nyilatkozta az ukrán címvédő menedzsere, Bernd Bönte.

Emellett a német Bild szerint a lengyel öklöző által leadott mintában anabolikus szteroid nyomait mutatták ki tesztek, és a hírt állítólag a német szövetség vezetője, Thomas Pütz is megerősítette.

Wach lengyel lapoknak nyilatkozva elmondta, egyelőre nem kapott semmilyen hivatalos értesítést, így értetlenül áll az események előtt.