Vágólapra másolva!
Baráti szívességet tehet szerb kollégájának, átveheti Miroslav Aleksic tanítványait Szilárdi Katalin, a londoni olimpián aranyérmes Dombi Rudolf, Kökény Roland kajakkettes edzője. Szerbiában kész tényként közölték a hírt, ám az edzőnő szerint még nem végleges a dolog, ami azonban "mindenkinek jól jönne".

Váratlan fordulat állt be a szerb kajaksportban: a Milenko Zoric, Holpert Ervin, Aleksandar Aleksic, Dejan Terzic férfi kajaknégyest, illetve a Dusko Stanojevic, Dejan Pajic kajakkettest felkészítő edző, Miroslav Aleksic ugyanis Mladjan Dinkic gazdasági miniszter tanácsadója lett, ezért az általa felkészített versenyzők mellé új trénert kell keresni.

A szakember a szerb szövetség honlapján úgy nyilatkozott, utódja az a Szilárdi Katalin lesz, akinek két tanítványa, Dombi Rudolf és Kökény Roland olimpiai bajnok lett K2 1000 méteren Londonban. "Régóta ismerem Mladjan Dinkicet, és amikor felajánlott nekem egy tanácsadói helyet, nem tudtam visszautasítani" - nyilatkozta Aleksic, aki sikeres üzletemberként nagy kihívásnak és megtiszteltetésnek vette a felkérést.

Jót tenne a váltás a szerb kajaksportnak

"A döntést már az olimpia előtt meghoztam, de nem akartam ezzel terhelni a sportolókat. Beszéltem Szilárdi Katalinnal, aki Londonban olimpiai aranyhoz segítette a magyar kajakpárost, így az én tanítványaim velük fognak készülni a 2016-os riói játékokra, részben Magyarországon, részben Szerbiában." Aleksic azt mondta, a magyarországi lehetőség a legjobb megoldás, hiszen olyan csúcsedzőt kapnak Holperték, akitől csak tanulni lehet. "Ez jó nekik és a szerb kajaksport jövőjének is" - nyilatkozta.

Szerinte a kajakosok megérdemlik, hogy a támogatások tekintetében a legjobbak közé tartozzanak Szerbiában, és úgy véli, a stábnak a fizikoterapeutától a sportpszichológusig együtt kell maradnia. "Sokat javultunk, de ez a tendencia csak akkor marad, ha a stáb együtt dolgozhat a továbbiakban is. Az egység Londonban már majdnem a döntőbe jutott, Rióban összejöhet az érem is."

Barátok közti megállapodás

"Miroslav Aleksic kért meg arra, hogy ha lehet, fontos elfoglaltsága miatt vegyem át a tanítványait. Ez nem szövetségek, hanem két barát közti megállapodás" - erősítette meg a hírt Szilárdi Katalin. Az edző azt mondta, már az 1999-es zágrábi Európa-bajnokság után - amelyre három magyar férfi négyest készített fel - kapott hasonló meghívást, akkor még Aleksic édesapjától.

Forrás: MTI/Kovács Tamás

Dombi Rudolf és Kökény Roland

"Örömmel mondtam igent a felkérésre, természetesen Dombi Rudolf, Kökény Roland és a csoportom többi tagjának, egyesületem, az Építők Margitszigeti Diák Kajak Club, valamint a Magyar Kajak-Kenu Szövetség érdekeit is figyelembe véve. A lehetőség Dombi Rudinak és Kökény Rolandnak új, lelkes edzéspartnereket biztosítana, ehhez a csapathoz tartozik az a vajdasági Holpert Ervin is, akit Rudi ifikora óta jól ismer, 2010-ben egy hajóban nyertek Szegeden Világkupát" - részletezte Szilárdi.

Az edző szerint ez a kapcsolat mindenkinek jól jönne. A szerbek gyakran a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) Gubacsi hídi vízitelepén edzenének, ez az MKKSZ-nek is bevételt jelentene, míg az edzőnő a plusz juttatással saját klubját segítené, akkor onnan csökkentett fizetést kaphatna.

"Nem először történne az, hogy más nemzet sportolóival együtt készülünk, ennek Magyarországon komoly hagyományai vannak. Tavaly például a Molnár Gergő edzette osztrák válogatott járt nálunk, és a korábbi években gyakran készültünk a Soós Tibor vezette, hétszeres világbajnok szlovákokkal is. De például együtt készültünk az ausztrálokkal is, akik élettani mérésekkel segítettek bennünket. Tekinthetünk távolabbra is, az olimpiai és világbajnok Matija Ljubeket annak idején Wichmann Tamás készítette fel. Senki sem sajnálta a másiktól a tudását, tapasztalatát."

Forrás: MTI/Kovács Tamás

Szilárdi Katalin elárulta, Dombival és Kökénnyel új kihívásokat keresnek, gondolkodnak egy négyes összeállításában is, a közös munka pedig lehetőséget adhatna a komoly edzésekre. "A szerb csapat egy szimpatikus, intelligens, munkaszerető társaság, ismerem őket, ezért is örülnék a feladatnak" - mondta.

A szerb kapcsolat

Az olimpia után néhány nappal Dragan Plavsic, a szerbiai női kajakkettes edzője azt nyilatkozta, a háromszoros olimpiai bajnok Douchev-Janics Natasa tárgyalt a Szerb Olimpiai Bizottság elnökével, hogy ott folytassa a pályafutását. A hírt Janics edzője, Kovács László megerősítette, Csonka Gábor menedzser ugyanakkor cáfolta.

Az [origo] megszólaltatta Panda Jánost, a szerb kajak-kenu válogatott szövetségi kapitányát, aki azt mondta, semmit sem tud az ügyről, ilyen hírek mindig voltak, mindig lesznek. Azt viszont elárulta, korábban csábítottak magyar kajakost, Viski Erzsébettel ugyanis jó négyesük lehetett volna.

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnöke, Baráth Etele azt állította, bár Janicsot a szerbek mellett a bolgárok és az oroszok is szívesen látnák, a Londonban egy ezüstöt és egy bronzot nyerő kajakos szóban jelezte, Magyarországon marad, és folytatja a versenyzést.