Vágólapra másolva!
Gyanús minták, fecsegő társak, megelégelt magyarázkodás - mindezek együtt vezettek oda, hogy az országúti kerékpározás egyik legnagyobb sztárja, Lance Armstrong sok év után elveszítheti legértékesebb trófeáit. Armstrong szerint irreális, hogy több mint tíz évvel ezelőtti, bizonytalan lábakon álló vádak miatt kelljen védekeznie. Irigység és szenzációhajhászás is szerepet játszhat az ügyben, de most nagyon úgy fest, hogy egyszerűen csak doppingolt.

Mind a hét Tour de France-győzelmétől megfoszthatják Lance Armstrongot, miután bejelentette, hogy nem védi magát tovább az amerikai doppingellenes ügynökség (USADA) vádjaival szemben.

"Nem tudjuk, mi van az amerikaiak kezében, de elég ütős lehet, ha Armstrong nem védekezik tovább, amivel jogilag kvázi beismeri, hogy bűnös. Nemcsak a 2009-es és 2010-es minták miatt gyanúsíthatták, hanem a korábbi társai tanúvallomásai alapján, akiknek mind volt doppingvétségük, úgyhogy nincs vesztenivalójuk. Ráadásul ők együtt éltek vele, össze voltak zárva, láthatták, hogy mi történik" - mondta az Armstrong-ügyről Tiszeker Ágnes, a Magyar Antidopping Csoport vezetője.

Forrás: AFP/Martin Bureau
Doppingteszt a 2004-es Touron. Kattintson és nézze meg Armstrong karrierjét képekben!

Armstrongot legalább ötszázszor ellenőrizték a karrierje során, és feketén-fehéren egyszer sem mutatták ki, hogy doppingolt. Amikor pedig kiderült, hogy a 2009-es és 2010-es mintákban EPO-t találtak, felmerült, hogy manipulálhatták a mintákat, de sem ezt, sem ennek az ellenkezőjét nem sikerült bizonyítani. "Armstrong 1999-ben aratta első Tour de France-győzelmét, az azóta eltelt tizenhárom évben a doppinglaborok rengeteget fejlődtek, éppen ezért lehetséges, hogy visszamenőleg is ki tudnak mutatni pozitív doppingtesztet, akár ez is ütőkártya lehet az USADA kezében" - magyarázta Tiszeker.

Három volt társa is ellene vallott

A texasi versenyzőnél a nagy sikerkorszak előtt hererákot diagnosztizáltak, amely áttéteket képzett az agyában és a tüdejében. A felépülése után nyolc kilóval könnyebben, jóval szálkásabban tért vissza. Az első Tour-sikerétől annyival a mezőny előtt járt, hogy a doppinggyanú folyamatosan fennállt nála, de bizonyítékok híján idővel mindenki feladta a harcot - kivéve az USADA-t. Az ügynökség felhasználta Armstrong korábbi csapattársai, George Hincapie, Floyd Landis és Tyler Hamilton vallomását is.

"Ugyanúgy megkapott mindent, mint mi. EPO, tesztoszteron, vértranszfúzió. Láttam az EPO-t a hűtőjében, mint ahogyan azt is többször, ahogyan beinjekciózza magába. Én is így tettem megannyiszor" - nyilatkozta Hincapie, aki Armstrong mind a hét Tour-győzelménél a segítője volt. Hasonló vádakat fogalmazott meg Landis is: "ő adta nekem az első testre ragasztható tesztoszterontapaszokat, és többször láttam, hogy vérátömlesztést kapott a szobájában, gyakran a saját pihent véréből. EPO-t is kapott a Tour de France-ok alatt, több helyszínen is. Az orvosai mindig tudták, mikor kell neki beadni, hogy a következő ellenőrzésre minden rendben legyen. EPO-t nemcsak neki, nekem is többször adtak."

Bűnhődni tizenhárom év után

Bár a péntek hajnali hírek szerint Armstrongtól az összes Tour-győzelmét elvehetik, Tiszeker szerint ez nem automatikus: "Ami most zajlik, az egyfajta kommunikációs csata. A doppingellenes oldal most előnybe került, és megpróbálnak majd minél több mindent rábizonyítani. Én egy hosszabb jogi procedúrára számítok, de Armstrongnak azért még van lehetősége, hiszen pénze van, jogásza van, és a karrierjéről van szó."

Forrás: AFP/Joel Saget
"Éljen a dopping" táblát tart a magasba egy néző a 2002-es Touron. További képekért kattintson

A háromszoros magyar bajnok Bodrogi László az Armstrong eltiltásával ölébe hulló Tour-szakaszgyőzelmének sem örülne: "Valamilyen pozitív mintát kellene találni nála, de ahogy én tudom, még soha nem volt pozitív eredménye. Nem tudom, érdemes-e elvenni ennyi év után az eredményeit, ebből senkinek nem lesz előnye. Én is nyernék egy Tour-szakaszt, ha megfosztanák a győzelmeitől, de nekem sem fontos ez már."

A Quick Step, a Crédit Agricole és a Katyusa csapatot is megjárt Bodrogi úgy érzi, nincs normálisan szabályozva a probléma: "a Tour esetében csak az első helyeket változtatják meg, a többi ugyanaz marad, mert problémás lenne a pénzdíjak újraosztása. A tízéves eredmények pedig már semmit nem számítanak". Bodrogi nem érti az amerikai eljárást, mely szerint Armstrongnak folyamatosan tagadnia kellene az ellene hozott vádakat. "Nem tudom, mit és hogyan kellene tennie, hogy az ártatlanságát bizonyítsa. De szerintem minden egyes doppingvád túl sokáig tart, és az eredmények több évvel az adott verseny után lesznek kétségesek, esetleg csak évekkel a versenyző pályafutásának lezárása után."

Forrás: AFP/Pascal Pavani
Armstrong a 2010-es versenysen. További képekért kattintson!

Ezzel szemben Tiszeker arra hívta fel a figyelmünket, hogy jogilag nincs különbség a között, hogy a minták vagy a társak tanúvallomása alapján kerül gyanúba valaki. "Ugyanakkor a sportolókra korábban az volt a jellemző, hogy összezártak, ha tudtak is dolgokról, hiszen sokat voltak együtt, úgy tettek, mintha a dopping nem létezne. Most ez a gyakorlat dőlt meg azzal, hogy Hincapie és társai kipakoltak" - jegyzi meg.

Közben Armstrong maga boszorkányüldözésről beszél, mondván, a USADA tudatosan rászállt, de Tiszeker szerint az amerikaiak mindig azt hangsúlyozták, nem csak a kicsiket, a kevésbé ismert sportolókat, hanem a legnagyobb sztárokat is folyamatosan vizsgálni kell, és ha csalnak, nekik is el kell tűnniük a sportból. "A mostani ügyből is látszik, hogy senki sincs biztonságban, és a USADA ezzel azt üzeni, mindenki megfogható. Más kérdés, hogy egy ilyen ikon bukása tönkreteszi a sportágat, egyrészről az emberek jogosan mondják, hogy ha ennyi doppingeset van, akkor elhihetik-e azt, amit a versenyen látnak, másrészről a támogatók és a tévétársaságok már korábban is meglebegtették, hogy a balhék miatt kivonulnak."

Lance Edward Armstrong

Született: 1971. szeptember 18., Plano (Texas állam)
családi állapota: elvált, öt gyermek apja (három a volt feleségétől, Kristin Richardtól, kettő jelenlegi partnerétől, Anna Hansentől)
jelentősebb eredményei: hétszeres Tour de France-győztes (1999-2005, várhatóan elveszik tőle), olimpiai bronzérmes (2000, időfutam), országúti világbajnok (1993)
visszavonult: 2011. február 16.

Az Armstrong-dosszié

2004. július 2.: Közvetlenül a 2004-es Tour de France előtt jelent meg az "L.A. Confidental" című könyv, amelyben két újságíró, David Walsh és Pierre Ballester komoly doppingvádakat fogalmazott meg Lance Armstrong ellen.

2004. október 1.: Michele Ferrari sportorvos egy év börtönbüntetést kapott, mert bebizonyosodott róla, hogy csalásokban vett részt. Az olasz doktor sokáig Armstronggal is együtt dolgozott. Ferrarit ugyanakkor bizonyítékok hiányában felmentették az alól a vád alól, hogy kerékpárosokat látott volna el doppingszerekkel.

2005. április 1.: Mike Anderson, Armstrong korábbi menedzsere egy bírósági tárgyaláson azt állította, hogy 2004-ben "tiltott szert" talált a kerékpáros fürdőszobájában. Armstrong rágalmazás miatt kártérítési pert indított Anderson ellen.

2005. július 24.: Armstrong rekordot jelentő hetedik alkalommal megnyerte a Tour de France országúti kerékpáros körversenyt, s ezután befejezte kerékpáros-pályafutását.

2005. augusztus 23.: A L'Equipe francia sportnapilap arról közölt írást, hogy Armstrong 1999-ben adott vizeletmintáiban bizonyítottan eritropoetin (EPO) elnevezésű tiltott teljesítményfokozóra bukkantak. Az EPO-t először 2001-ben tudták kimutatni.

2006. május 31.: A Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) által összehívott bizottság felmentette Armstrongot az 1999-es doppingvádak alól. A Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) az UCI jelentését "majdhogynem nevetségesnek" nevezte.

2008. szeptember 9.: Armstrong bejelentette, hogy 2009-ben visszatér a kerékpársportba.

2008. október 2.: A Francia Doppingellenes Ügynökség (AFLD) azt tanácsolta Armstrongnak, hogy az 1999-ből megőrzött hat vizeletmintáját vetesse alá újabb teszteknek. A kerékpáros nem fogadta el a javaslatot.

2010. május 20.: Floyd Landis, Armstrong korábbi csapattársa közölte, hogy pályafutása nagyobb részében folyamatosan doppingolt. A Tour de France 2006-os győztese - akit utóbb megfosztottak címétől - ezzel összefüggésben Armstrongot is doppingolással vádolta. Armstrong visszautasította az állításokat.

2010. május 26.: Landis kijelentései után az amerikai hatóságok közölték, kiszélesítik az Armstrong elleni nyomozást, s abban a kérdésben is vizsgálatot indítottak, hogy a kerékpáros a főszponzorától, a US Postaltól kapott támogatást nem fordította-e doppingszerek beszerzésére.

2011. február 16.: Armstrong bejelentette, hogy véglegesen visszavonul.

2011. május 20.: Tyler Hamilton, Armstrong másik korábbi csapattársa Floyd Landishez hasonlóan komoly doppingvádakat fogalmazott meg Armstrong ellen. "Láttam a hűtőszekrényében az EPO-t. Sőt egyszer annak is szemtanúja voltam, ahogyan beadta magának" - nyilatkozta Hamilton.

2012. február 4.: Az államügyészség beszüntette a nyomozást Armstrong ellen a doppingvádakkal kapcsolatban.

2012. február 9.: A Nemzetközi Triatlon Szövetség (WTC) bejelentette, hogy együttműködési megállapodást kötött Armstronggal, aki ha hat versenyen rajthoz áll, egymillió dollárt kap rákellenes alapítványán, a "Livestrong"-on keresztül. Az első viadalra az idén októberben kellett volna elutaznia Armstrongnak.

2012. június 12.: Az amerikai doppingellenes ügynökség (USADA) súlyos doppingvádakat fogalmazott meg Armstronggal szemben. A sportembert doppingolással, illetve doppingszerekkel való kereskedéssel vádolták, az USADA többek között azt állította, hogy Armstrong 2009-es és 2010-es vérmintáin manipuláció nyomai mutathatók ki. Armstrongot azonnali hatállyal minden sporttevékenységtől eltiltották.

2012. június 14.: A WTC közölte: az Armstrong ellen folyó eljárás miatt a sportoló nem indulhat triatlonversenyeken, így a június 24-i nizzai Ironmanen sem állhatott rajthoz.

2012. augusztus 20.: Egy texasi bíróság jogosnak ítélte az USADA által megfogalmazott vádakat. Armstrongnak ezután döntenie kellett, hogy bírósági meghallgatáson kívánja-e bizonyítani ártatlanságát, vagy elfogadja az esetlegesen életre szóló eltiltást.

2012. augusztus 24.: Armstrong közleményben jelentette be, hogy a továbbiakban nem harcol az ellene felhozott vádak ellen. Az USADA így megfoszthatja mind a hét Tour-győzelmétől, s örökre eltilthatja a versenyzéstől.