Vágólapra másolva!
A WBO korábbi nehézsúlyú világbajnoka, Lamon Brewster meghökkentő részleteket árult el legutolsó meccséről.

Az amerikai bunyós utoljára 2010 januárjában, Robert Helenius ellen bokszolt, aki a nyolcadik menetben technikai KO-val győzte le.

Brewster úgy érzi, azon a mérkőzésen csalás áldozata lett. "A meccs előtt nem vizsgálták meg Helenius kesztyűit, az öltözőjét két órával a találkozó előtt bezárták. Tudom, hogy volt valami a kesztyűjében, amivel komoly sérüléseket okozott nekem. Mindkét szemhéjamon szabályos vágások voltak."

A meccs után az volt az általános vélekedés, hogy Brewster a retinaleválása miatt szenvedett vereséget, de ő mással indokolja a kudarcot. "A meccs után egy orvos azt mondta nekem, ökölvívó-mérkőzésen lehetetlen ilyen sebeket szerezni. Nem mondom, hogy Helenius csalt, de a csapata biztosan. Harmincegy év tapasztalat mondatja velem, hogy volt valami azokban a kesztyűkben."

Brewster elmondta, a sérülése utáni műtéteket saját zsebből kellett állnia, a promótere nem fizetett semmit.

www.profiboksz.hu