Vágólapra másolva!
Éjszakába nyúló meccsen győzött a helyi kedvenc Andy Murray szombaton, Wimbledon harmadik fordulójában: a negyedikként rangsorolt brit 3 óra 13 percnyi játék után kerekedett felül a ciprusi Markosz Bagdatiszon, s jutott be a nyolcaddöntőbe. A kedvéért még a tervezett befejezésre is ráhúztak pár percet.

A férfimezőny első négy kiemeltje már mind játszott éjszakába nyúló meccset, miután Andy Murray szombati meccse a tervezett - magyar idő szerint - éjféli befejezése is elhúzódott pár perccel.

Rafael Nadal óriási meglepetésre kihullott a nagy négyesből, Djokovic, Federer és Murray viszont hozta magát. Közülük egyedül Murray nem került szetthátrányba, de Bagdatisz 1-1-ig tartotta magát, majd továbbra is látványos, szoros labdameneteket játszottak.

Forrás: AFP/Glyn Kirk

Lázba is jött a hazai közönség, a térdén óriási rögzítőtapaszokkal játszó Murray olykor még a földön fekve is megpróbált visszaadni egy-egy labdát. Sötétedéskor behúzták a tetőt, és kiírták, hogy helyi idő szerint 23 órakor az eredménytől függetlenül abbahagyják a játékot.

Ebben az esetben Murrayéknek hétfőn kellett volna pályára lépniük ismét, mivel a vasárnap Wimbledonban szünnap. Csakhogy 23 órakor 7:5, 3:6, 6:4, 5:1-re vezetett Murray, ráadásul ő adogathatott. Nem is ragaszkodtak mereven a szabályokhoz az angolok, elindult az újabb gém, melyben a ranglista-negyedik annak rendje és módja szerint kiszerválta a meccset.

Forrás: AFP/Glyn Kirk

Murray a következő körben a horvát Marin Ciliccsel találkozik, aki maga is elképesztő meccsen jutott tovább: döntő szett 17:15-re verte Sam Querreyt.

Wimbledon, 3. forduló (a 16 közé jutásért):
Murray (brit, 4.) - Bagdatisz (ciprusi) 7:5, 3:6, 6:4, 6:1
Tsonga (francia, 5.) - Lacko (szlovák) 6:4, 6:3, 6:3
Ferrer (spanyol, 7.) - Roddick (amerikai, 30.) 2:6, 7:6 (10-8), 6:4, 6:3
Del Potro (argentin, 9.) - Nisikori (japán, 19.) 6:3, 7:6 (7-3), 6:1
Fish (amerikai, 10.) - Goffin (belga) 6:3, 7:6 (8-6), 7:6 (8-6)
Cilic (horvát, 16.) - Querrey (amerikai) 7:6 (8-6), 6:4, 6:7 (2-7), 6:7 (3-7), 17:15
Kohlschreiber (német, 27.) - Rosol (cseh) 6:2, 6:3, 7:6 (8-6)
Baker (amerikai) - Paire (francia) 6:4, 4:6, 6:1, 6:3

nők:
Azarenka (fehérérorosz, 2.) - Cepelova (szlovák) 6:3, 6:3
Kvitova (cseh, 4.) - Lepchenko (amerikai) 6:1, 6:0
S. Williams (amerikai, 6.) - Cseng (kínai, 25.) 6:7 (5-7), 6:2, 9:7
Svedova (kazah) - Errani (olasz, 10.) 6:0, 6:4
Ivanovic (szerb, 14.) - Görges (német, 22.) 3:6, 6:3, 6:4
Vinci (olasz, 21.) - Lucic (horvát) 7:6 (7-4), 7:6 (7-3)
Schiavone (olasz, 24.) - Zakopalova (cseh) 6:0, 6:4
Paszek (osztrák) - Wickmayer (belga) 2:6, 7:6 (7-4), 7:5