Vágólapra másolva!
Jó formában várja Balzsay Károly, a Boksz Világszövetség (WBA) nagyközépsúlyú világbajnoka a szombati címvédő mérkőzését, amelyet klubtársa, a kazah származású, de német színekben versenyző Dimitri Sartison ellen vív majd.

"A profi boksz nem fair playről híres" - Balzsay-interjú

"Jó hangulatban készült és szerencsére a sérülések is elkerülték" - nyilatkozta az MTI-nek a németországi utazás előtt a 32 éves bokszoló édesapja, idősebb Balzsay Károly, korábbi szövetségi kapitány. "Sartison jó bokszoló, különösképpen az első hat-hét menetben lehet veszélyes, valamint a jobb horgaira is figyelni kell. Egy jó lábmunkával ugyanakkor legyőzhető, címvédést várok."

Balzsay vb-címe tavalyi megszerzésekor maradandó halláskárosodást szenvedett. Emellett hosszú ideje kialakult deréksérve miatt sokáig az sem volt biztos, hogy egyáltalán folytathatja-e bokszkarrierjét, orvosai azonban januárban engedélyezték számára az edzések megkezdését.

Balzsay amatőrként kétszer is megküzdött mostani ellenfelével, mindkét alkalommal a magyar öklöző nyert.

Balzsay az ukrán Sztaniszlav Kastanov augusztusi legyőzésével szerezte meg a WBA-övét, a mostani lesz az első címvédő találkozója. A 26 eddigi profi meccséből 24-et megnyert magyar korábban, a WBA előtt a Boksz Világszervezet (WBO) nagyközépsúlyú világbajnoka is volt.

A szintén 32 éves Sartison 29 profi csatán van túl, amelyből 28-at megnyert, s csupán egyszer kapott ki.

A kazah születésű bunyós új edzővel, Artur Grigoriannal készült az összecsapásra. "Nagyon jól érzem magam, ismét csúcsformában vagyok. Az edzőváltás jót tett nekem, Arturral könnyen megtaláltuk az összhangot. Nagyon jól megértjük egymást, ami szerintem további könnyebbséget jelent. A felkészülés problémamentesen zajlott. Egy csapattárs ellen mérkőzni mindig nehéz, mindenki számára. Ugyanakkor mindketten nagyon tiszteljük egymást, szerintem egy igazi klasszis meccset fogunk vívni."

MTI / Profiboksz.hu