Vágólapra másolva!
Ismét óriási bajba került a korábbi középsúlyú bokszvilágbajnok Kelly Pavlik, miután a vádak szerint alkoholos befolyásoltság alatt vezetett.

Az eset Canfieldben történt, ahol egy háztulajdonos elmondása szerint két quaddal közlekedő férfi megrongált egy jelzőlámpát, valamint egy telefonpóznát. A tulajdonos szerint a két ittasnak tűnő elkövető meglehetősen agresszív volt vele szemben, és gyorsan elhagyta a tett helyszínét.

Az illető a rendőrség kiérkezése után azonosította Kelly Pavlikot, akinek az otthonához érve a hatóságok meg is találták a két megrongálódott járművet. A hatóságokkal meglehetősen ellenséges, alkoholtól bűzlő és összefüggéstelenül beszélő Pavlikot a rendőrök beszállították a kapitányságra és alkoholtesztet akartak végezni rajta, az ökölvívó azonban megtagadta ezt.

A bunyós tehát, úgy fest, mégsem tud megszabaulni démonjaitól és a januárban befejeződött elvonókúra után ismét alkoholproblémái adódtak.

Szintén a kék fény rovatba kerülhetne be Amir Manszur, aki korábban nyolc évet töltött börtönben kábítószer-birtoklásért. A 38 éves nehézsúlyú bokszolóra a börtön után 16 hónapos próbaidőt szabtak ki, amit Manszur megszegett, hiszen a hatóságok szerint egy házkutatás alkalmával fegyvereket és kábítószert találtak a házában.

Az ökölvívó a hírek szerint elismeri a vádakat és szabadulása után folytatni kívánja a karrierét. Manszur jelenleg veretlen, 16 mérkőzést vívott, legutolsó találkozóján a korábbi félnehézsúlyú Epifano Mendozát ütötte ki.

www.profiboksz.hu