Vágólapra másolva!
Korábbi két elsősége mellé a 200 pillangó aranyát is megnyerte Cseh László a lengyelországi Szczecinben zajló rövidpályás úszó Európa-bajnokság szombati napján. 100 női vegyesen Jakabos Zsuzsanna a második, Takács Krisztián 100 gyorson a 3. lett.

A 200 és 400 vegyes után harmadik elsőségét begyűjtő Cseh óriási országos csúccsal, 1:50.87 perces idővel (régi: 1:51.55) ért célba. Ugyanebben a számban Biczó Bence a hatodik helyen zárt.

Cseh egészen 150 méterig a harmadik és a negyedik hely között volt, ekkor azonban jól láthatóan magasabb sebességi fokozatba kapcsolt és az utolsó fordulót követően az élre állt, s már nem engedte ki a győzelmet a kezéből.

Jakabos rendkívül szoros csatában, az utolsó ötven méteren óriásit hajrázva, 59.72 másodperces idővel lett második, míg a szám másik magyarja, Verrasztó Evelyn 1:00.17 perccel negyedikként zárt.

Itt mindkét magyar jól kezdett pillangón, ám háton visszaestek. Mellen Jakabos már feljebb kapaszkodott, majd gyorson nagyot hajrázva elérte a dobogó második fokát.

100 gyorson Takács - megközelítve saját, 2009-ben felállított országos csúcsát (47.31), 47.46 másodperces idővel - bronzérmet szerzett, a szám másik magyarja, Kozma Dominik a nyolcadik helyen végzett.

Mindkét magyar erősen kezdett, próbáltak menni a mezőnnyel. Ez inkább Takácsnak sikerült, aki a táv felénél harmadikként fordult. Kozma egy kissé leszakadt, ám Takács tartotta magát és az utolsó 25 méteren nagyot hajrázva szerezte meg a bronzérmet.

Bernek Péter, a 200-as táv ifjúsági olimpiai bajnoka és szczecini bronzérmese 100 m háton, ha nem is könnyen, de továbbjutott: a 10. idő (52.42 mp) gazdájaként még éppen befért a vasárnapi döntő mezőnyének tagjai közé.

A 100 m-es női pillangóúszásban próbálkozó Tompa Orsolya és Szilágyi Liliána viszont nem került be a legjobb tízbe: előbbi a 15. (59.11 mp), utóbbi pedig 19. (59.59) lett.

Eredmények, férfiak, 1500 m gyors:
1. Mateusz Sawrymowicz (Lengyelország) 14:29.81 p
2. Mads Glaesner (Dánia) 14:29.88
3. Szerhij Frolov (Ukrajna) 14:35.22
...9. GYURTA GERGELY 14:48.53
..14. KIS GERGŐ 14:57.28

200 m pillangó:
1. CSEH LÁSZLÓ 1:50.87 p - országos csúcs
2. Nyikolaj Szkvorcov (Oroszország 1:51.21
3. Joe Roebuck (Nagy-Britannia) 1:51.62
...6. BICZÓ BENCE 1:53.22

100 m gyors:
1. Szergej Feszikov (Oroszország) 46.56 mp
2. Luca Dotto (Olaszország) 46.89
3. TAKÁCS KRISZTIÁN 47.46
...8. KOZMA DOMINIK 47.68

50 m mell:
1. Fabio Scozzoli (Olaszország) 26.25 mp
2. Damir Dugonjic (Szlovénia) 26.34
3. Alexander Dale Oen (Norvégia) 26.49

nők, 400 m gyors:
1. Mireia Belmonte Garcia (Spanyolország) 3:56.39 p
2. Lotte Friis (Dánia) 3:58.02
3. Melanie Costa Schmid (Spanyolország) 4:00.30

100 m vegyes:
1. Theresa Michalak (Németország) 59.05 mp
2. JAKABOS ZSUZSANNA 59.72
3. Mie Oe. Nielsen (Dánia) 1:00.10 p
4. VERRASZTO EVELYN 1:00.17

50 m hát:
1. Anasztaszja Zujeva (Oroszország) 26.23 mp
2. Georgia Davies (Nagy-Britannia) 26.93
3. Simona Baumrtova (Csehország) 26.94

4x50 m vegyesváltó:
1. Dánia (Mie Oe. Nielsen, Rikke Möller Pedersen, Jeanette Ottesen, Pernille Blume) 1:46.48 p
2. Oroszország 1:47.08
3. Lengyelország 1:48.70