Vágólapra másolva!
Az MTK kajak-kenusai háromhavi fizetésüket már megkapták, ám féléves bérükkel továbbra is tartozik nekik a klub, néhányan már jogi lépéseket is tettek, hogy megkapják járandóságukat. Közben olykor hidegben, meleg víz nélkül készülnek a londoni olimpiára a világbajnok versenyzők az omladozó sporttelepen, a bulgáriai edzőtábor előtt pedig edzőjük, Fábiánné Rozsnyói Katalin fizette ki a több mint 700 ezer forintos repülőjegyeket, megelőlegezve azt az MTK-nak.

"Délután megyünk edzésre, de fogalmam sincs, hogyan fogok lezuhanyozni" - mondta az [origo]-nak még kedden Tóth Dávid, aki Szegeden Kulifai Tamással párban világbajnok lett az idén 500 méteren, és a múlt héten elnyerte a MKB Kajak-Kenu Prémium Díjat, mint az Év legjobb felnőtt férfi kajakosa. Kimagasló eredményei ellenére az MTK-nál a súlyzós edzések egy részét olyan körülmények között kell végeznie neki és társainak, amelyek nem méltók egy profi sportolóhoz, az MTK sporttelepén ugyanis nincs meleg víz és az edzéshez megfelelő fűtés. "Kis túlzással, előfordult, hogy kint melegebb volt, mint bent" - tette hozzá.

A hétszeres világbajnok Benedek Dalma is panaszkodott az edzőteremre. "Nem tudom, hogy mikor építették, de mióta felhúzták, azóta hozzá nem nyúlt senki, nem lett felújítva. Összevissza omladozik, és bár engem ez még nem érdekelne, hiszen megvannak a megfelelő gépek, padok és súlyzók, de két-három fokban nem lehet edzeni." Benedek hozzátette, hogy sokan tömegközlekedéssel járnak az edzésekre, és miután hideg vízben nem zuhanyozhatnak le, izzadtan, kimelegedve indulnak haza, vagy pedig az autóval érkező csapattársakhoz beülnek, akik elviszik őket.

"Állítólag a múlt szombaton bekapcsolták a fűtést, de ez a csodánál is rövidebb volt, ugyanis az legalább három napig tart, míg a fűtés itt csak egy napig tartott. Persze ígérték, hogy ismét bekapcsolják majd, de ígéretekkel tele van már a padlás." (A lap alján, keretes írásunkban Deutsch Tamás MTK-elnök beszél arról, hogy szerinte mennyit javult a helyzet kedd óta, amikor beszéltünk a sportolókkal - a szerk.)

Az MTK kajak-kenusai a Római-parton lévő egyik szálloda konditermébe is járnak edzeni, ahol bár van fűtés és meleg víz, nem kifejezetten a profi kajak-kenusoknak alakították ki a termet. "Ott jó körülmények között készülünk, de hiányzik például az úgynevezett mellhez húzó pad, ami az egyik legfontosabb kelléke a kajak-kenusok súlyzós edzéseinek. Azt az ígéretet kaptuk, hogy két héten belül a magyar szövetség szerez ebbe a terembe is egy ilyen padot" - mondta Tóth Dávid.

Forrás: [origo]
Mellhez húzó gép (balra Tóth Dávid dolgozik rajta) van, meleg azonban nincs az MTK konditermében

Mindemellett továbbra is meg kell küzdeniük az MTK-soknak a pénztelenséggel, a szegedi világbajnokság után már beszámoltunk róla, hogy hét-nyolc havi fizetéssel is tartozott a klub a versenyzőinek, akkor Deutsch Tamás, az MTK elnöke az [origo]-nak elmondta, hogy szeptemberben elkezdik a fizetések utalását, és visszamenőleg mindenki megkapja a pénzét. Az MTK azóta szerződést kötött az erzsébetvárosi önkormányzattal, ennek köszönhetően az augusztusi, a szeptemberi és az októberi fizetésüket átutalták a kajak-kenusoknak, akiknek azonban januártól visszamenőleg így is féléves fizetéssel tartoznak.


Benedek Dalma a Wesselényi-ösztöndíjnak és az egyéni szponzoroknak is köszönhetően jobb helyzetben van a többieknél, ennek ellenére úgy érezte, itt az ideje, hogy felszólaljon ő is társai érdekében. "Nem akartam az ügy szószólója lenni, mert biztos sokan azt mondják, hogy nekem azért van mit a tejbe aprítani, de ettől még jogosak az én követeléseim is, hiszen kötöttem egy szerződést, amihez én tartom magam, viszont a fizetésemet nem kapom meg, a pénzem nem nálam kamatozik. Bosszant, hogy a csapatban mindennaposak az anyagi problémák, volt, aki azt mondta, hogy van még pár liter benzin az autójában, addig tud járni edzésre, amíg az el nem fogy. Ezeket az állapotokat nem bírom szó nélkül hagyni, már Teréz anyunak hívnak, mert próbálom felkarolni a többieket."


Benedek szerint az egyik legnagyobb probléma, hogy semmi konkrétumot nem mondanak nekik a vezetők, csak ígérgetnek, szerinte már emberileg sem korrekt az, amit velük tesznek. "Legalább látnánk a vezetőkön, hogy ők is szeretnék megoldani a problémát, vagy egy-két jó szót szólnának hozzánk, de nem így van. Ha mi nem hívjuk őket, akkor ők sem keresnek minket. Deutsch Tamás elnököt tavaly novemberben láttam utoljára, amikor a háromfokos tanmedencében ültünk, és felvázolta a világmegváltó terveit, a tejben-vajban fürdő jövőt, a kánaánt, azóta semmi nem változott, és azóta nem is beszéltünk vele. Edzőnk, Fábiánné Rozsnyói Katalin próbál anyagilag és erkölcsileg is segíteni nekünk, de mindenhova az ő keze sem ér el."

Forrás: [origo]
A kazánt megjavították, de az elhanyagolt rendszer nem tudja kellőképpen felmelegíteni a termet és a vizet

Mostanra annyira elegük lett a versenyzőknek, hogy néhányan összefogtak, és jogi lépést tettek, fizetési felszólítást küldtek az MTK-nak. Benedek így fogalmazott: "Bár nekünk nem az lenne a dolgunk, hogy ügyvédhez rohangáljunk, muszáj volt ezt megtennünk. Ezzel párhuzamosan ugyanúgy végezzük a munkánkat, ha csak sírnánk, és nem mennénk be dolgozni, akkor magunk alatt vágnánk a fát a londoni olimpia előtt egy évvel. Végül is futni és súlyzózni tudunk, és talán azért is ennyire eredményes ez a csapat, mert sok mindennel meg kellett küzdenünk eddig, ettől megkeményedtünk. Ezt a helyzetet is át lehet vészelni, csak kellő humorérzék kell hozzá."

- Mikorra várhatják a kajak-kenusok, hogy megkapják a fizetésüket? - kérdeztük Deutsch Tamást, az MTK elnökét.
- 2011. október 20-án az MTK ügyvezető elnöke a kajak-kenu szakosztály szakosztályvezetőjének és a versenyzőink edzőinek a jelenlétében valamennyi érintett sportolónkat tájékoztatta arról, hogy az augusztus, szeptember és október havi juttatások 2011. október 23. és 28. között egy összegben kifizetésre kerülnek. A megbeszélésen az ügyvezető elnök ugyancsak tájékoztatta a sportolókat, hogy a fennmaradó tartozásokat anyagi lehetőségeink miatt átütemezve, legkésőbb a szerződésük lejártáig, 2012. szeptember 30-ig fogjuk rendezni, természetesen mindent megteszünk azért, hogy a fennmaradó tartozások rendezése minél előbb megtörténjen. A megbeszélésen az MTK ügyvezető elnöke megerősítette, hogy december elejétől - a november havi juttatások kifizetésének időpontjától - minden hónapban az esedékes juttatásokat folyamatosan fizetjük. A megbeszélésen ezekben a kérdésekben megállapodás született a sportolók és a klub ügyvezetése között.

- Az MTK sporttelepén, ahol a súlyzós edzéseket végzik, nincs meleg víz és fűtés. Mikorra fog megoldódni a probléma?
- A népszigeti kajak-kenu telep állami tulajdonban lévő sportlétesítmény, aminek az üzemeltetését az állami tulajdonban lévő BMSK Zrt. végzi, nem az MTK. Hosszú hónapokon keresztül folytatott tárgyalások eredményeként az MTK legkésőbb az év végétől végre át tudja venni az üzemeltetés feladatait. A BMSK Zrt. november 25-től ismét biztosította a gázszolgáltatást, de a telepen lévő két kazán meghibásodott. A műszaki hibát csak a hét elején tudták elhárítani a BMSK Zrt. munkatársai, aminek köszönhetően a kérdésben említett probléma már megoldódott. (Megkérdeztük a sportolókat, hogy kedd óta valóban javultak-e a körülmények. Azt a választ kaptuk, hogy továbbra sincs meleg víz, és bár a radiátorok kicsit melegebbek lettek, a konditeremben továbbra is hideg van, hiszen évek óta nem voltak kitisztítva a radiátorok, a rendszer szerintük levegős, ezért kisebb hatásfokkal dolgozik, és nem tudja kellőképpen felmelegíteni a helyiséget - a szerk.).

Forrás: MTI/Illyés Tibor

- Néhány sportoló jogi lépést tett, és fizetési felszólítást küldött az MTK-nak, de szerintük választ nem kaptak még rá. Megkapta ezt a felszólítást a klub?
- Öt sportoló képviseletében egy ügyvédi iroda fizetési felszólítást juttatott el az MTK-hoz, amelyben azt kéri a jogi képviselő, hogy a klub a sportolók felé fennálló tartozásokat (Benedek Dalma: 2 700 000 Ft, Medveczky Erika: 600 000 Ft, Sarudi Alíz: 600 000 Ft, Tóth Dávid: 700 000 Ft, Németh Szabolcs: 280 000 Ft) - a korábban említett, a sportolókkal kötött megállapodástól eltérően - három napon belül egyenlítse ki. Az MTK jogi képviselője haladéktalanul felvette a kapcsolatot a sportolók jogi képviselőjével, és most egyeztetnek arról, hogy a sportolók szerződésének a végéig három egyenlő részletben fizetjük ki a fennálló tartozásokat.

- Információink szerint Fábiánné Rozsnyói Katalin többször is megelőlegezett bizonyos költségeket az MTK-nak, például kifizette a versenyzők repülőjegyét. Nagyságrendileg mekkora összeggel tartozik az MTK az edzőnek?
- Fábiánné Rozsnyói Katalin mesteredző a versenyzők bulgáriai edzőtáborát megelőzően, 2011. szeptember 30-án bankkártyájával fizette ki az interneten megrendelt repülőjegyeket, 766 900 Ft összegben. Kati néni 2011. október 4-én kapta meg a pénzt az egyesülettől.