Vágólapra másolva!

Botrányos szervezés, hat magyar érem a maratoni kajak-kenu vébé nyitónapján

Hat érmet - egy aranyat, két ezüstöt és három bronzot - nyert a magyar kajak-kenu válogatott pénteken a szingapúri maratoni világbajnokság első napján, melyen az ifjúsági korúak és a 23 éven aluliak szerepeltek.

A legnagyobb siker a fiatalabbak között, a lány kajak egyesek mezőnyében született, itt Lucz Dóra és Kiszli Vanda taktikusan versenyezve, szinte az egész távot uralva arany-, illetve ezüstérmet szerzett.

Fiú kenuban Bodonyi András harmadik lett, de előrébb is végezhetett volna, ha nem küzd meg a hátizsákjával, amelyben a frissítőjét tartotta.
"András egy idő után ledobta magáról a zsákot, és a hatodik helyről előre is tudott jönni a bronzérmes pozícióba" - idézte Hüttner Csaba szövetségi kapitányt a kajakkenusport.hu oldal. Fiú kajakban Havas Balázs állhatott fel a dobogó harmadik fokára.

Az U23-as korosztályban a lányoknál Horváth Lilla vehetett át bronzérmet, miután a győztes olasz versenyzőt kizárták. A kenusoknál Szabó Kristóf másodikként zárt.

"Le a kalappal Kristóf előtt, aki heroikus küzdelmet folytatott, a hetedik helyről jött fel az ezüstérmes pozícióba. Az utolsó futószakaszon fogta be az élbolyt, és talán még az aranyérem is meglehetett volna a számára, ha nem kell megküzdenie a széllel" - mondta Hüttner Csaba, aki arról is beszámolt, hogy a szingapúrihoz hasonló botrányos rendezéssel eddig sem versenyzőként, sem szövetségi kapitányként nem találkozott.

"A versenyzőinket a futamok miatt teljesen lehetetlen időpontokban engedik a pályára edzeni, miközben a versenyek alatt a hajóforgalom folyamatos a vízen. Frissítőért szinte könyörögnünk kell, a kérdéseinkre nem tudnak választ adni, egyáltalán nem vagyunk elragadtatva ettől a helyzettől. Pedig a helyszín csodálatos, lenyűgöző, csak sok a gond, amit a környezet sem tud feledtetni velünk."