Vágólapra másolva!
Novak Djokovic jutott elsőként a wimbledoni tenisztorna férfi döntőjébe, miután négyszettes mérkőzésen legyőzte a francia Jo-Wilfried Tsongát. A szerbek klasszisa ezzel hétfőtől már biztosan átveszi az első helyet a világranglistán Rafael Nadaltól.

Nadal egy bukott szett után szárnyalt

Tsonga azonnal, a mérkőzés első játékában elvette Djokovic adogatását. A francia 5:4-ig őrizte is előnyét, ám akkor ellenfele visszajött brékhátrányból, majd rövidítésben behúzta a szettet.

A második játszmát uralta a világranglistán tíz hellyel előrébb álló szerb, mindössze 28 perc alatt hozta a szakaszt, s közel került első wimbledoni döntőjéhez.

A harmadik játszmában a brékelőnybe került Djokovic már 4:2-re is vezetett, ám a közönség által támogatott francia 5:4-re fordított. Djokovic visszakapaszkodott, és 6:5-nél a mérkőzésért adogathatott, ám Tsonga kiegyenlített. A rövidítésben Djokovic két meccslabdáját hárítva nagy csatában Tsonga győzött, így szépíteni tudott.

A negyedik játszmában a szerb klasszis megtörte riválisa ellenállását, és mindössze 27 perc után 5:2-nél újra meccslabdához jutott, amit ki is használt.

Novak Djokovic eddig négyszer játszott Grand Slam-döntőt, Ausztráliában kétszer nyert, a US Openen kétszer kikapott. Londonban vasárnap az Andy Murray-t verő Rafael Nadallal döntőzhet.

A szerb játékos sikere egyben azt is jelenti, hogy hétfőtől - pályafutása során először - ő vezeti majd a világranglistát. Az idén bombaformában szereplő játékos eddig összesen 48 mérkőzést játszott 2011-ben, s mindössze egyszer kapott ki.

Wimbledon, férfi egyes, elődöntő:
Novak Djokovic (szerb, 2.) - Jo-Wilfried Tsonga (francia, 12.) 7:6 (7-4), 6:2, 6:7 (9-11), 6:3

A másik ágon:
Rafael Nadal (spanyol, 1.) - Andy Murray (brit, 4.) 5:7, 6:2, 6:2, 6:4