Vágólapra másolva!
Sérülése és a nemzetközi szövetség (ITF) versenynaptára miatt is keserűen nyilatkozott nyolcaddöntős győzelme után Rafael Nadal. A wimbledoni nyílt teniszbajnokság címvédője nagy kínok árán nyerte meg hétfői meccsét, és csak egy MRI-vizsgálat után lett bizonyos, hogy pályára tud lépni a következő fordulóban.

A világelső spanyol nagy csatában, négy játszmában verte az argentin Juan Martin del Potrót, ám az első szett végén többször is ápolást kért fájó lábfeje miatt. Nadal eleve egy nagy kötéssel a bal bokáján kezdte a meccset, ezt azonban az első játszma közben levette, majd a szett végén egy kitámasztásnál megsérült, és hosszabb ápolásra szorult. A rövidítést pocsékul kezdte (0-3), ám heroikusan küzdve fordítani tudott, és megnyerte az összesen nyolcvan percig tartó szettet. Ezt követően újra az öltözőbe vonult ápolásra.

A rövidítés előtt ellenfele többször is nehezményezte Nadal ápolását, és azért is reklamált, mert szerinte túl sok idő telt el a spanyol adogatásai előtt (a szabályok szerint 20 másodpercen belül kell elvégezni az adogatást, a szervezők első szett végi mérsései alapján Nadalnál és Del Potrónál is átlagosan 26 másodpercig tartott egy szerva).

Nadalnak láthatóan nagy fájdalmai voltak a meccs alatt, ennek ellére sokszor elérhetetlennek tűnő labdákat adott vissza, a végén már Del Potro is többször megtapsolta.

"Nem tudom, mi lehet a probléma, de aggódom, mintha valami eltört volna a lábamban" - mondta a mérkőzés után Nadal, a pontos diagnózis azonban csak a keddi MRI-vizsgálatok után derül majd ki. "Még az is megfordult a fejemben, hogy fel kell adnom a meccset. Aztán máshogy raktam a talajfogásnál a lábamat, és a fájdalom ellenére tudtam folytatni. Nem tudom, hogy szerdán kiállok-e a negyeddöntőre Mardy Fish ellen."

A 25 éves sztár már a találkozó előtt közölte, hogy a sűrű menetrend miatt kihagyja júliusban az amerikaiak elleni Davis-kupa-negyeddöntőt. A nyolcaddöntős összecsapás után ismét élesen bírálta a döntéshozókat: "Az ITF naptára nem engedi meg a topjátékosoknak, hogy minden Dk-fordulóban pályára lépjenek. Ezek az emberek nem gondolkodnak, csak söprik be a pénzt."

Minden rendben Nadallal

Nem talált semmilyen komolyabb problémát Nadal lábán az MRI-vizsgálat, így pályára lép szerdán Fish ellen. A spanyol klasszis PR-menedzsere, Benito Perez-Barbadillo ugyanakkor nem árult el részleteket a vizsgálat eredményéről, bár későbbre további tájékoztatást ígért.



http://videa.hu/flvplayer.swf?v=0rL4V7Gpx5ShUyoQ