Vágólapra másolva!
A péntek délelőtti előfutamok után hat magyar egység már készülődhet a szombati döntőkre 1000 méteren a belgrádi kajak-kenu Európa-bajnokságon.

Vajda Attila (C-1), Kovács Katalin (K-1), a Dombi Rudolf, Kökény Roland, valamint a címvédőként indult Szabó Gabriella, Csipes Tamara duó (mindkettő K-2) és a Kammerer Zoltán, Vereckei Ákos, Kucsera Gábor, Boros Gergely összeállítású kajaknégyes egyformán első hellyel kvalifikálta magát a legjobbak közé, míg a Sáfrán Mátyás, Sáfrán Mihály, Tóth Márton és Mike Róbert alkotta kenus négyesnek a kevés nevező miatt nem is kellett selejtezőt vívnia, s csak a fináléban száll majd vízre először.

"Nagyon hullámos a víz, nehéz rajta evezni, ezért nem is mentünk teljes erőbedobással" - mondta az MTI-nek az olimpiai bajnoki címvédő Vajda, aki az orosz Makszim Opaljevvel és a fehérorosz Alekszandr Zsukovszkival együtt jutott egyenes ágon a legjobb kilenc közé. "Az döntött, hogy a hullámokon én voltam a legstabilabb." A pálya minőségére panaszkodott az utcahosszal diadalmaskodó Kovács is, aki azonban elárulta, hogy végül is jól sikerült futamot tudhat maga mögött.

"Lötyögős és hínáros a víz, de ettől függetlenül minden rendben ment. Jó volt a bemelegítés is, és nagyjából jól esett ez a pálya" - fogalmazott a parton a kétszeres ötkarikás és 29-szeres világbajnok kajakos, aki tavalyi negyedik helye után idén mindenképpen javítani szeretne. Dombiék edzője, Szilárdi Katalin a rajt előtt azt mondta, hogy tanítványai sorsolása közepesen nehéz, a dánokra és a csehekre kell majd figyelniük, de reális az, hogy a biztos továbbjutást érő első három hely valamelyikén végezzenek. Az előrejelzés tökéletesen beigazolódott, ez a három egység csatázott a futamgyőzelemért, s végül a magyarok remek versenyzéssel bizonyultak a leggyorsabbnak. A papírformát igazolva nagy fölénnyel nyerte versenyét a Szabó, Csipes kettős is, több mint négy másodpercet vert a másodikként végzett olasz hajóra.

A háromszoros olimpiai bajnok Kammerer vezette kajaknégyesnek ennél nehezebb dolga volt, hiszen rajtuk kívül az olasz, a cseh és a házigazda szerb egység is pályázott a továbbjutást érő első három pozíció valamelyikére, de végül szoros versenyben a magyaroké lett a futamgyőzelem.

"Nehezen indult, hiszen fennakadtunk a rajtgépben, amely kissé ledarálta a hajó orrát, s végül másodszorra tudtak csak elstartoltatni bennünket" - mondta a rutinos kajakos. "Az egyértelmű, hogy nagyon sűrű a mezőny, kíváncsi vagyok, hogy mire megyünk majd a döntőben." A felnőtt világversenyen most debütáló, ifjúsági Európa-bajnok Dombvári Bence (K-1) harmadikként, a Széles Gábor, Nagy Péter kettős (C-2) pedig negyedikként ért célba előfutamában, ők a délutáni középfutamból harcolhatják ki a döntőbe kerülést.

Később:
500 m-es előfutamok 12 ó
1000 m-es középfutamok 15 ó
500 m-es középfutamok 17 ó