Vágólapra másolva!
Tia Hellebaut, a női magasugrás olimpiai bajnoki címvédője kevesebb mint egy évvel második visszavonulása után bejelentette, hogy ismét versenyezni fog.

A 33 éves atléta mindössze négy hónapja adott életet második gyermekének, de kedden már jelezte, hogy újra ugrani fog. Hellebaut 2006-ban szabadtéren, egy évvel később pedig fedettpályán nyert Európa-bajnokságot magasugrásban, majd 2008 elején ötpróbában szerzett tető alatti világbajnoki címet. A szabadtéri szezonban aztán ismét visszatért a magasugráshoz, és korábbi sikerei ellenére is nagy meglepetést okozva lett aranyérmes Pekingben úgy, hogy óriási csatában, 2,05 méteres ugrással győzte le a nagy esélyes horvát Blanka Vlasicot.

Belgium első olimpiai bajnok atlétája röviddel a játékok után bejelentette, hogy terhes, és visszavonul, majd tavaly februárban visszatért. A barcelonai szabadtéri Eb-n ötödik helyen zárt, ezt követően ismét "kiszállt" a mezőnyből, mivel második gyermekével volt várandós.