Vágólapra másolva!
A Nemzetközi Cselgáncs Szövetség doppingvétség miatt kétéves eltiltással sújtotta a 73 kg-os súlycsoportban érdekelt Ungvári Attilát, aki így nem indulhatna a londoni olimpián. Ungváriék már be is nyújtották a fellebbezést.

"A büntetés jogerőssé válása esetén visszamenőleg március hetedikén lépne életbe, de a döntés még nem jogerős" - mondta az [origo]-nak Ruttner György, Ungvári Attila ügyvédje, aki szerint lehetett volna akár négyéves is az eltiltás, de minden viszonylagos, hiszen akár már a kétéves büntetés is kettétörheti Ungvári Attila pályafutását.

Az ügyben a Budapesti Rendőr-főkapitányság Életvédelmi Főosztálya nyomoz. "Nagyban függ a végső döntés attól, hogy a büntetőeljárás milyen eredményt hoz, mellőzhetik, vagy jelentősen csökkenthetik a büntetést. A büntetőeljárások persze nem a sértett elképzelése szerint működnek, ezért ha nem is olyan gyorsan, mint ahogy mi szeretnénk, de biztos vagyok benne, hogy eredményt fog hozni ez a rendkívül összetett nyomozás" - nyilatkozta Ruttner György.

Ungvári Attilának januárban a bakui Világkupán, majd februárban a budapesti Hungária-kupán adott mintájában találtak doppinglistás anyagokat, sztanozololt és furoszemidet, de elmondása szerint más valaki szándékosan rakhatott tiltott szereket az italába. A sajtó a szintén 73 kg-os Taraba Sándort hozta összefüggésbe az üggyel, de a versenyző tagadta, hogy ő tett volna doppingszert az italba.