Vágólapra másolva!
Rendkívül pozitív hangvételű beszámolót írt Erdei Zsolt szombat éjszakai győzelméről az amerikai BoxingScene. A honlap szerint a magyar bunyós honvágyat érzett az első amerikai meccsén, a második után viszont már a Bernard Hopkins elleni esetleges harcról beszélt.

Byron Mitchell legyőzésével amerikai karrierje második, összesen harmincharmadik profi győzelmét aratta Erdei Zsolt. A magyar mérkőzése a Carl Froch-Glen Johnson főmeccs után a legfontosabb volt szombaton a Boardwalk Hallban, írja a BoxingScene.

Az online bokszlap kiemeli, hogy Erdei rögtön az első gongtól agresszíven lépett fel, így Mitchell sosem ereszthetett meg egy életerős ütést. "Erős kontrasztban állt a meccs Erdei előző atlantic citybeli találkozójával" - jegyezte meg az újság.

A veterán Sampson Onyango elleni csatához képest ezúttal fiatalos, magabiztos ökölvívással rukkolt elő a magyar az újság szerint.

"Az első amerikai meccsemen egy kicsit honvágyam volt" - idézi a BoxingScene Erdeit. "Ezúttal komolyabb előkészületeket tettem, és több időt szántam rá, hogy hozzászokjak a környezethez. Ez látszott a ringben."

Forrás: AFP
További képekért kattintson ide!

A korábbi kétszeres világbajnok a Sport M-nek még nem beszélt a következő ellenfélről, az amerikai lapnál viszont bedobta Bernard Hopkins nevét: "Közvetlenül a meccs előtt találkoztam vele a pékségben. Igazi gentleman, nagyon tiszteljük egymást, megtiszteltetés volna vele bokszolni."

Hopkins május végén minden idők legidősebb világbajnoka lett, miután 46 évesen megfosztotta Jean Pascalt a WBC félnehézsúlyú övétől.