Vágólapra másolva!
Csütörtöktől vasárnapig Isztambulban rendezik meg az olimpiai kvalifikációs cselgáncs Európa-bajnokságot, amelyen tizenhatan képviselik a magyar színeket. Tóth László, a szövetség (MJSZ) elnöke bejelentette, hogy a doppingvétséggel gyanúsított Ungvári Attila védelmét mostantól Ruttner György ügyvéd látja el, a nemzetközi szövetség (IJF) pedig a folyamatban lévő büntetőeljárás eredményének ismeretében hoz majd ítéletet.

"Álláspontunk szerint Ungvári Attila nem elkövető, hanem sértett, miután tudtán kívül került a szervezetébe a tiltott szer" - hangsúlyozta Ruttner György. "Alapos a gyanú, hogy valaki szándékosan csempészte a frissítőjébe a doppingszert, és tudomásom szerint magyar rivalizálás állhat az ügy hátterében."

A 73 kg-ban szereplő ceglédi cselgáncsozónak januárban a bakui Világkupán, majd februárban a budapesti Hungária-kupán - utóbbin aranyérmet nyert - adott mintájában találtak az ellenőrök doppinglistás anyagot. A B próbát Ungvári egy bécsi laborban végeztette el, az eredmény azonban megegyezett az A teszttel. Ezután bátyjával, Miklóssal és edzőjükkel, Bíró Tamással együtt önkéntesen hazugságvizsgálatnak vetette alá magát, amely az ártatlanságát támasztotta alá.

Tóth László, a Magyar Judo Szövetség elnöke az Eb-vel összefüggésben kifejtette, hogy nem ígéri a tavalyi, bécsi rekordszereplést - ahol két arany-, három ezüst- és két bronzérmet nyertek a magyarok -, ezúttal három-négy dobogós hely megszerzése a cél. Jelenleg a válogatott nyolc-kilenc olimpiai kvótaesélynél tart a világranglistás helyezések alapján.

Nagy András sportigazgató hozzátette, hogy a török nagyvárosban rendeznek először Eb-t nemzetenként két versenyzővel, a magyarok 66, 81, 90 és női 63 kg-ban élnek a duplázás lehetőségével. Ugyanakkor női 52 és +78 kg-ban nem lesz magyar induló. A Mészáros Anettel (70 kg) együtt címvédőként induló Joó Abigél (78) elmondta: "Remek és fárasztó felkészülésen vagyok túl. Érzek magamban némi drukkot, elvégre a tavalyi Eb óta jobban figyelnek rám."

Az MJSZ megpályázza a 2013-as Eb rendezési jogát, erről augusztusban várható döntés.

"Egyelőre csak mi jelentkeztünk az Eb lebonyolítására. Emellett a 2012 végén sorra kerülő Mesterek Kupájára is kandidálunk" - közölte Tóth László, hozzáfűzve: a 2016-os riói olimpia programján esetleg már a csapatverseny is szerepelni fog, ám mivel a mostani Eb után két héttel kiemelten fontos pontgyűjtő viadalok következnek, a magyarok kihagyják a vasárnapi csapatküzdelmeket Isztambulban.