Vágólapra másolva!
Berki Krisztián esélyeshez méltóan az első helyen jutott be a lólengés szombati döntőjébe a Berlinben zajló tornász Európa-bajnokság csütörtöki selejtezőjéből. Hidvégi Vid ugyanezen a szeren nyolcadikként finalista.

Berki, a szer tavalyi világbajnoka - aki 2005-ben, 2007-ben, 2008-ban és 2009-ben volt már a kontinens legjobbja - 15,425 pontot kapott gyakorlatára. Ezzel megelőzte a francia Cyril Tommasonét (15,400), valamint az olasz Alberto Busnarit (15,025) és a brit Louis Smith-t (15,000).

Hidvégi lólengésben 14,700-zal a nyolcadik, éppen továbbjutó lett - mondta Altorjai Sándor főtitkár. Gyűrűn 13,575-öt, korláton 14,175-öt, nyújtón pedig 13,200-at kapott.

Tálas Bence mind a hat szeren indult, összpontszáma 80,100 lett, de ezzel nem került be az összetett döntőbe.

"Az egész napom jól telt, a bemelegítőteremben is megfelelően tudtam készülni, megvolt minden elemem. Ráadásul pihenni is volt időm, így teljesen nyugodtan versenyeztem. Sajnos, volt egy lábterpesztésem. Nagyon örülök, hogy első helyen várom a döntőt. Pénteken délelőtt edzem, aztán megnézem a női összetett finálét" - mondta Berki.

"Nagyon örülök, hogy döntős lettem, de bevallom őszintén, nem volt könnyű dolgom. A reggeli csoportban indultam, és úgy éreztem, nagyon szigorú volt a pontozás. A többi szerem is megvolt, úgyhogy elégedett vagyok. A döntőben mindenképpen szeretnék javítani, az erősebb leugrásommal befejezni a gyakit" - nyilatkozta Hidvégi.

Az már szerdán eldőlt, hogy a nőknél Böczögő Dorina bejutott az egyéni összetett pénteki fináléjába, míg Csillag Tünde a talaj vasárnapi döntőjében szerepelhet.