Vágólapra másolva!
Meglepetésre Christof Innenhofer nyerte a férfiak szuper-óriásműlesikló számát a németországi alpesisí-világbajnokság szerdai versenynapján.

A 26 éves olasz versenyző - aki a 2009-es vb-n ebben a számban negyedik volt - az osztrák Hannes Reichelt és az összetett Világkupában éllovas horvát Ivica Kostelic előtt végzett az élen.

"Azt mondtam magamnak: Christof, menj, ahogy tudsz, s csinálhatsz egy jó pályát! - nyilatkozta Innerhofer, aki ezt megelőzően nem állhatott dobogóra világbajnokságon vagy olimpián, győzelmet pedig a Világkupa-sorozatban is csak egyszer aratott, mégpedig lesiklásban, 2008 decemberében. "Olyan, mint egy álom, annyira boldog vagyok, kell még egy kis idő, hogy felfogjam, mi történt!"

Innerhofer sikere nagyon jól jött az olasz válogatottnak, amely ebben az idényben eddig eredménytelenül szerepelt.

Az esélyesek közül a címvédő svájci Didier Cuche negyedik lett, az amerikai Bode Miller pedig úgy zárt a tizenkettedik helyen, hogy elvesztette egyik botját lesiklás közben, de így is sokáig vezetett, s ha a pálya alján nem lassít le, még előrébb is végezhetett volna. Hibázott az osztrák Michael Walchhofer is, akárcsak a szám vancouveri olimpiai bajnoka, a norvég Aksel Lund Svindal, valamint a szuper-G tavalyi Világkupa-győztese, a kanadai Erik Guay.

Eredmények:
férfi szuper-óriásműlesiklás:
1. Christof Innenhofer (Olaszország) 1:38,31 perc
2. Hannes Reichelt (Ausztria) 1:38,91
3. Ivica Kostelic (Horvátország) 1:39,03