Vágólapra másolva!
Saját vérének otthoni transzfúziójától lett rosszul vasárnap Riccardo Ricco olasz kerékpáros, akit a 2008-as Tour de France-on elkövetett doppingvétsége miatt korábban egyszer már eltiltottak.

A 27 éves versenyzőt kritikus állapotban szállították be a modenai kórházba, ahol beismerte, hogy a hűtőszekrényben 25 napig tárolt vérét fecskendezte vissza magának. Az orvosok a vér helytelen tárolása miatt fellépő veseelégtelenséget és tüdőembóliát állapítottak meg.

Édesapja szerint Riccónak már az előző napon magas láza és hasfájdalmai voltak. Az olasz rendőrség, valamint az Olasz Olimpiai Bizottság vizsgálatot indított.

A Vacansoleil csapatot erősítő kerekes a 2008-as Tour alatt bukott le először, akkor 20 hónapos eltiltással sújtották. Ha ismét bűnösnek találják, akár hároméves börtönbüntetést kaphat.