Vágólapra másolva!
Bedák Zsolt és Bedák Pál néhány évvel ezelőtt nagy reményekkel szerződött az Universum Box-Promotionhöz, a hamburgi székhelyű  profibokszegyesületnél azonban szerdán közölték velük, hogy a jövőben nem tartanak igényt rájuk - írta a Blikk. 

A profik között 2006-ban bemutatkozott Bedák Zsolt kispehelysúlyban Európa-bajnoki övet, majd interkontinentális címet is szerzett a Bokszvilágszervezetnél (WBO), csak a világbajnoki címmérkőzését bukta el Puerto Ricóban Wilfredo Vázquez ellen. Öccse, a légsúlyú Bedák Pál viszont profikarrierje mind a nyolc összecsapását megnyerte eddig.

"Minden héten hívogattam az edzőket, hogy mikor kell visszamennem Hamburgba, de sosem kaptam egyértelmű választ" - mondta a Blikknek a huszonhét éves Bedák Zsolt. "Meguntam, kocsiba ültem, és amikor szerdán bementem az irodába, közölték velem: nincs pénz, nincs mögöttünk biztos televíziós háttér, mindketten mehetünk, ahova akarunk."

"A két Bedáknak lejárt a szerződése, és nem tudtunk megegyezni a hosszabbításról" - kommentálta az eseményeket szűkszavúan Georg Nolte, az Universum médiaigazgatója.

Bedákék szerint azonban ebből semmi sem igaz: Bedák Pál tavaly kötötte újra a szerződését, amely három plusz három évre szólt, bátyja pedig 2012-ig lett volna az Universum alkalmazottja. "Ha tudom, hogy ez vár ránk, eszem ágában sincs Hamburgba igazolni. Ügyvédhez fordulok, és beperelem a klubot, hiszen még élő szerződésem van" - mondta az ifjabbik Bedák. "Annyi emberség sem volt bennük, hogy értesítsenek hivatalosan. A bátyám telefonált, hogy kirúgtak."

Az Universum az utóbbi két évben egyre kilátástalanabb anyagi helyzetbe került, legjobb bokszolóik egymás után hagyták el a klubot, és a televíziós bevételeik is jelentősen megcsappantak. A klubtól nyáron távozó, mind a harmincegy mérkőzését nyertesen megvívó Erdei Zsoltnak közel egy éven keresztül nem kötöttek le mérkőzést a hamburgiak.