Vágólapra másolva!
A Hanti-Manszijszkban zajló 39. sakkolimpia kilencedik fordulójában válogatottjaink kettős vereséget szenvedtek. Férficsapatunk Izrael együttesétől 2,5-1,5-re kapott ki. Lékó Péter, Berkes Ferenc és Balogh Csaba remizett, Polgár Judit vesztett. Az éllovas ukrán gárda újabb rangadót nyert, az azerieket 2,5-1,5-re verte. Az oroszok legjobbjai a címvédő örményeket győzték le 2,5-1,5-re. Női csapatunk Kína ellen vesztett 3-1-re. Hoang Thanh Trang és Gara Tícia fél pontot szerzett, Mádl Ildikó és Vajda Szidónia feladásra kényszerült. Az orosz válogatott kilencedik meccsét is megnyerte.

Nem volt kegyes a párosító program férficsapatunkhoz, a külső körön felkapaszkodott Izrael együttesével kellett megmérkőzniük. Izrael ellen az első fordulóban nem ült le a jemeni négyes, a 2 pont és a 4 táblapont járt Gelfandéknak. Indonézia és Franciaország ellen csak döntetlent értek el. Moldáviát 3-1-re legyőzték, majd 2,5-1,5-re kikaptak az oroszok harmadik szelekciójától. Három győzelemmel kapaszkodtak vissza az élmezőnybe, Perut 3,5-0,5-re, az üzbégeket 2,5-1,5-re, a hollandokat 3-1-re verték.

Horváth Tamás kapitány tegnapi veresége után pihenőnapot adott Almási Zoltánnak, de az izraeliek is kihagyták második emberüket, Emil Szutovszkijt, aki eddig a legjobb pontszerzőjük volt 7-ből 6 ponttal. Lékó Péter és Borisz Gelfand augusztus végén Miskolcon vívott nyolcjátszmás rapid párosmérkőzést.

A megnyitáselméleti párbajokkal fűszerezett meccset Gelfand 4,5-3,5-re megnyerte. Az 1994-es müncheni első partijukat követően még 63, különböző műfajú játszmában mérték össze erejüket, klasszikus időkontroll mellett 26-szor játszottak egymással, húsz döntetlen mellett 3-3-ra állnak. Gelfand az olimpián 6-ból 3 pontnál tartott, a francia Maxime Vachier-Lagrave legyőzte őt.

Lékó Péter ezúttal a vezérindiai védelmet választotta, érdekes csata után Borisz Gelfanddal a fenyegető időzavar árnyékában egyezett meg a döntetlenben. Ilia Szmirinnek nem voltak kellemes emlékei Polgár Judittal játszott Pirc védelmű partijairól. 1993-ban Groningenben is vesztett, a 2000-es isztambuli olimpián 22 lépés után már kapitulálnia kellett.

Ezúttal Szmirin a szicíliai védelem Paulsen-változatát választotta. Kiegyenlített állásban Judit elkerülte a lépésismétléses remit, de sajnos vesztére tette. Szmirin átvette a kezdeményezést, gyalogot nyert. A játszmában egy pillanatban Juditnak komoly menekülési esélyei támadtak, de elvétette a folytatást. Szmirin győzelme 2 meccspontot jelentett, és már negyedikek a táblázaton, míg együttesünk a 11. helyre csúszott vissza. Maxim Rodshtein és Berkes Ferenc a katalán megnyitásban osztozott meg a ponton. Balogh Csaba hosszú elméleti varija a spanyol megnyitás nyílt változatában csak remire volt elég.

Forrás: [origo]

Izrael (12, 21,5) - Magyarország (13, 19,5) 2,5 - 1,5
Borisz Gelfand (2751) - Lékó Péter (2724) döntetlen (Vezérindiai védelem, 26)
Polgár Judit (2682) - Ilia Szmirin (2657) 0 - 1 (Szicíliai védelem, 48)
Maxim Rodshtein (2632) - Berkes Ferenc (2678) döntetlen (Katalán megnyitás, 37)
Balogh Csaba (2608) - Victor Mikhalevski (2610) döntetlen (Spanyol megnyitás, 44)

Az éllovas ukrán együttes újabb rangadót nyert meg, a kontinensbajnok azereiket győzték le. Az éltáblán Vaszilij Ivancsuk elszenvedte első vereségét, már csak 2880 a performance-pontszáma. Ruszlan Ponomarjov hetedszer is remizett, Pavel Eljanov és Zahar Efimenko nyertek. A címvédő örmények elszenvedték második vereségüket, már a dobogós helyezés is csak bravúrral sikerülhet Levon Aronjanéknak. Az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik korántsem gólerős, Szergej Karjakin azonban 8 partijából 7 pontnál tart. Peter Szvidler volt a nyerőemberük.

A svájci rendszer kiszámíthatatlanságát jól mutatja, hogy a franciák is előretörtek a "külső körön", míg az élen állók csépelték egymást. Harmadik helyezettként várják az ukránokkal a meccsüket, érdeklődéssel várhatjuk a kínai-orosz derbit.

Az élcsoportban a 9. forduló eredményei:
Azerbajdzsán (13, 22,5) - Ukrajna (14, 23) 1,5 - 2,5
Sahriyar Mamedgyarov (2756) - Vaszilij Ivancsuk (2754) 1 - 0
Tejmur Radzsabov (2748) - Ruszlan Ponomarjov (2749) döntetlen
Rauf Mamedov (2660) - Pavel Eljanov (2761) 0 -1
Eltaj Safarli (2607) - Zahar Efimenko (2683) 0 - 1

Örményország (13, 21) - Oroszország 1 (13, 21) 1,5 - 2,5
Levon Aronjan (2783) - Vlagyimir Kramnyik (2780) döntetlen
Vlagyimir Akopjan (2691) - Alekszandr Griscsuk (2760) döntetlen
Gabriel Szargiszjan (2677) - Peter Szvidler (2731) 0 - 1
Arman Paszhikjan (2639) - Szergej Karjakin (2747) döntetlen

Grúzia (13, 23,5) - Franciaország (13, 20) 1,5 - 2,5
Kuba (12, 21) - Kína (12, 22) 1,5 - 2,5
Bulgária (11, 21,5) - Egyesült Államok (12, 21) 1,5 - 2,5
India (11, 20) - Lengyelország (11, 21,5) 1 - 3
Csehország (11, 21,5) - Kanada (11, 20) 3 - 1
Horvátország (11, 19,5) - Spanyolország (11, 21) 1,5 - 2,5
Fehéroroszország (11, 21,5) - Szlovákia (11, 19,5) 2,5 - 1,5
Oroszország3 (11, 18,5) - Anglia (11, 20) 2 - 2
Norvégia (11, 19,5) - Szerbia (11, 21) 1,5 - 2,5
Brazília (11, 21) - Olaszország (11, 19,5) 1 - 3
Kolumbia (11, 20,5) - Észtország (11, 19,5) 2 - 2
Oroszország 2 (10, 21,5) - Irán (10, 19) 2,5 - 1,5
Kazahsztán (10, 19,5) - Vietnam (10, 18,5) 2 - 2

A férfi sakkolimpia élcsoportjának állása:
1. Ukrajna 16, 255,5, 25,5
2. Oroszország1 15, 266,5, 23,5
3. Franciaország 15, 233,5, 22,5
4. Izrael 14, 238,5, 24
5. Kína 14, 233,5, 24,5
6. Egyesült Államok 14, 229, 23,5
7. Grúzia 13, 13, 239, 25
8. Lengyelország 13, 234,5, 24,5
9. Spanyolország 13, 229, 23,5
10. Örményország 13, 227, 22,5
11. Magyarország 13, 227, 21
12. Csehország 13, 226, 24,5
13. Azerbajdzsán 13, 226, 24
14. Fehéroroszország 13, 219, 24
15. Szerbia 13, 214
16. Olaszország 13, 211, 22,5

Az élcsoportban az utolsó előtti forduló párosítása:
Ukrajna (16, 25,5) - Franciaország (15, 22,5)
Kína (14, 24,5) - Oroszország 1 (15, 23,5)
Egyesült Államok (14, 23,5) - Izrael (14, 24)
Spanyolország (13, 23,5) - Grúzia (13, 25)
Szerbia (13, 23,5) - Lengyelország (13, 24,5)
Csehország (13, 24,5) - Örményország (13, 22,5)
Magyarország (13, 21) - Fehéroroszország (13, 24)
Olaszország (13, 22,5) - Azerbajdzsán (13, 24)
Chile (12, 22) - Oroszország 2 (12, 24)
Görögország (12, 11,5) - Észtország (12, 21,5)
Egyiptom (12, 21,5) - Kuba (12, 22,5)
Anglia (12, 22) - Hollandia (12, 19,5)
Oroszország3 (12, 20,5) - Kolumbia (12, 22,5)

Női válogatottunkra a bolgárok elleni négy döntetlenes meccs után a kínai csapat várt. Horváth József kapitány ezúttal is csak a negyedik táblán változtatott, GaraTícia váltotta Rudolf Annát. Három aranyérem után a kínaiak a negyedik megszerzéséről álmodoztak, de az oroszok és a grúzok elleni rangadót is elvesztették. Hou Ji-Fan és Ju Wenjun 8-ból 6,5 pontot szerzett, Zhao Xue 7-ből 4, Huang Qian 4-ből 1,5 pontnál tartott. A brazilokat 4-0-ra, a norvégokat 3,5 - 0,5-re, a letteket 3-1-re, a szerbeket 2,5-1,5-re győzték le, majd elbukták 2,5-1,5-re az oroszok legjobbjai elleni meccset, a harmadik csapatot 3 - 1-re verték. A grúzokkal nem bírtak, újabb minimális vereséget szenvedtek. A fehéroroszokat 3,5 - 1,5-re győzték le.

A mérkőzés kezdetben nem úgy alakult, hogy 3-1-es vereséget szenved csapatunk. Hoang Thanh Trang óvatos megnyitással gond nélkül remizett a 16 esztendős Hou Ji-Fannal, aki két éve világbajnoki döntőt játszott. A Grand Prix-versenysorozaton vezet a befejező tora előtt. Mádl Ildikó a nyitás után kicsit passzívan állt, de bíztunk nagy rutinjában. A 19 éves Ju Wenjun azonban jó játékkal előnybe került, gyalogot nyert, majd anyagi előnyét érvényesítette.

Vajda Szidónia fölöslegesen bocsátkozott kalandokba, Zhao Xue jobban értékelte a pozíciót, minőséget áldozott, előnybe került. A játszma vezérvégjátékba torkollott, ahol a kínai nagymesternő érvényesítette szabadgyalogját. Gara Tícia jól játszott, ellenfele időzavarában minőséget is nyert, de anyagi előnyét nem tudta győzelemig fokozni. A vereséggel együttesünk a 12, helyre csúszott vissza.

Magyarország (12, 20) - Kína (12, 22,5) 1 - 3
Hoang Thanh Trang (2482) - Hou Ji-Fan (2578) döntetlen (Vezérgyalog megnyitás, 27)
Ju Wenjun (2516) - Mádl Ildikó (2397) 1 - 0 (Vezérgyalog megnyitás, 62)
Vajda Szidónia (2342) - Zhao Xue (2469) 0 - 1 (Caro-Kann védelem, 57)
Huang Qian (2436) - Gara Tícia (2348) döntetlen (Grünfeld védelem, 60)

Az oroszok első számú válogatottja kilencedik meccsét is megnyerte, a szerbeket 2,5-1,5-re győzték le. Óriási meglepetés a világbajnoknő Alekszandra Kosztenjuk második veresége. A nagy trió követi a fölényesen vezető orosz gárdát, Kína, Ukrajna és Grúzia küzd a kiadó két éremért, és döntő lehet a 10. forduló slágermeccse, a grúz-ukrán derbi. A grúzok a második orosz szelekció ellen javítottak, az ukránokhoz kegyes volt a program.

Az élcsoportban a 9. forduló eredményei:
Oroszország 1 (16, 25) - Szerbia (13, 23) 2,5 - 1,5
Tatjana Koszinceva (2573) - Natasa Bojkovic (2368) döntetlen
Nagyezsda Koszinceva (2565) - Irina Cseljuskina (2325) 1 - 0
Alekszandra Kosztenjuk (2524) - Angyelija Sztojanovic (2337) 0 - 1(!)
Valentyina Gunyina (2465) - Jovana Eric (2218) 1 - 0

Grúzia (12, 22,5) - Oroszország2 (13, 20,5) 2,5 -1,5
Ukrajna (12, 22) - Horvátország (12, 19) 3,5 - 0,5
Kuba (12, 23,5) - India (12, 21) 1,5 - 2,5
Bulgária (12, 18,5) - Románia (11, 21,5) 3 - 1
Szlovákia (11, 21,5) - Örményország (11, 21) 1,5 - 2,5
Lengyelország (11, 20,5) - Üzbegisztán (11, 22) 4 - 0
Egyesült Államok (11, 20) - Görögország (11, 20,5) 2 - 2
Lettország (11, 19,5) - Kazahsztán (10, 21) 2 - 2
Fehéroroszország (10, 18) - Németország (10, 20) 2 - 2
Franciaország (10, 20,5) - Oroszország 3 (10, 19,5) 1,5 - 3,5

A női sakkolimpia élcsoportjának állása:
1. Oroszország 1 18 meccspont, 295,5, 27,5 pont
2. Kína 14, 267, 25,5
3. Ukrajna 14, 262,5, 25,5
4. Grúzia 14, 260, 25
5. India 14, 236, 23,5
6. Bulgária 14, 222, 21,5
7. Szerbia 13, 237,5, 24,5
8. Örményország 13, 217, 23,5
9. Lengyelország 13, 214,5, 24,5
10. Oroszország 2 13, 209,5, 22
11. Kuba 12, 240,5, 25
12. Magyarország 12, 215, 21
13. Egyesült Államok 12, 213,5, 22
14. Azerbajdzsán 12, 202, 22,5

Az élcsoportban az utolsó előtti forduló párosítása:
Oroszország 1 (18, 27,5) - Bulgária (14, 21,5)
India (14, 23,5) - Kína (14, 25,5)
Grúzia (14, 25) - Ukrajna (13, 25,5)
Szerbia (13, 24,5) - Oroszország 2 (13, 22)
Örményország (13, 23,5) - Lengyelország (13, 24,5)
Kuba (12, 25) - Lettország (12, 21,5)
Azerbajdzsán (12, 22,5) - Magyarország (12, 21)
Peru (12, 21,5) - Egyesült Államok (12, 22)
Görögország (12, 22,5) - Oroszország 3 (12, 22)
Kolumbia (12, 23) - Vietnam (12, 22)