Vágólapra másolva!
Még csak huszonnégy éves, Cseh László mégis úgy érzi, a mostani győzelmekért koránál fogva sokkal jobban meg kellett küzdenie, mint négy évvel ezelőtt. A margitszigeti úszó-Eb-n mindkét számában aranyérmet nyert sportolónak ma már kevésbé fontosak az időeredmények, a sikerhez mentálisan kell legyőznie a mezőnyt, és már nem csak a medencében küzd az ellenfelekkel.

- Kívülről minden olyan könnyűnek tűnt a négyszáz vegyes döntőjében.
- Az lehet, de belülről cseppet sem. Az első kétszáz nagyon nehéz volt.

- Mi volt a taktikája?
- Mentálisan kell legyőznöm a mezőnyt, és ez úgy sikerül, ha az elején egyértelművé teszem, itt és ma csak én nyerhetek. Ennek megfelelően mindig nagyon megnyomom az első kétszázat, most is így tettem.

- Az időeredménnyel, a 4:10,95-tel mennyire elégedett?
- Olyan nagyon nem, lehetett volna jobb is, de most ennyi is elegendő volt a győzelemhez. Az én koromban már nem nagyon kell ugrálni, győzni kell, és kész.

- Összességében milyen érzésekkel zárta az Eb-t?
- Száz százalékig elégedett vagyok.

- Ezt a négyszáz vegyest két-három testhossz előnnyel nyerte, lehetett erre számítani?
- Az előzetes időeredmények alapján azért lehetett, persze. De senki se higgye, hogy annyira könnyű verseny volt. El kellett húznom a többiektől az elején, és ez rengeteget kivett belőlem, utána már csak őrizni kellett az előnyömet.

- Eszébe jutott, hogy beérte Darnyi Tamást az Európa-bajnoki aranyérmek számában? Már ön is nyolcnál jár összesítésben.
- Ezzel egyáltalán nem foglalkoztam, kizárólag az motivált, hogy én lehessek a legjobb.

- Mi kell ahhoz, hogy valaki négyszer egymás után a legjobb legyen Európában, ugyanabban a számban? (négyszáz vegyesen 2004, 2006, 2008, 2010)
- Sok edzés kell hozzá, az biztos, aztán a tehetség sem árt, és az is kell, hogy fejben is folyamatosan ott legyen az ember. Most már nemcsak a medencében kell megküzdeni az ellenfelekkel, hanem a medenceparton is, itt van például az a lélektani hadviselés, amit Markus Rogan folytat ellenem. Szóval, nagyon észnél kell lennem.

Forrás: AFP

- Vasárnap délelőtt azt mondta, valami nem stimmelt az előfutamban. Bármi is volt az, úgy tűnik, sikerült kijavítani.
- Valóban, délelőtt nem volt meg ez a jó érzésem, bár az is igaz, nem úsztam ki magam teljesen. Ez az esti úszás már egészen jó volt, a gyorson ki is engedtem egy kicsit, nem volt szükség arra, hogy kiússzam a lelkemet.

- Ezt a 4:10,95-ös időt hová helyezhetjük? Lehet ez egy üzenet az amerikai riválisoknak?
- Ryan Lochte 4:09,98-cal győzött pár hete, én ennél egy másodperccel gyengébbet úsztam, ami azért nem olyan rossz. De lehetne sokkal jobb is. Majd legközelebb biztosan fogok ennél sokkal jobbat is úszni.

- Fontosak még az időeredmények?
- Hát, azt hiszem, elértem már egy olyan kort, amikor nem annyira fontosak, sokkal inkább a helyezések. Lassan átvándorlok abba a korosztályba, ahol a győzelmek, az érmek jelentik a lényeget.

- 2015-ben itthon lehet egy világbajnokság, ehhez mit szól?
- Remek, nagyszerű, én lennék a legboldogabb, ha mi rendeznénk azt a vb-t, de valószínűleg azon már nem indulok négyszáz vegyesen, sőt, már semmilyen számban. Először éljem túl ezt az évet, és azt gondoljunk majd a következőre.

Forrás: AFP

- Könnyen megy a motiváció fenntartása?
- Igazából nincs gondom ezzel, úgy kell odakoncentrálnom a számokra, hogy tudjam, én vagyok a bajnok, engem akar mindenki legyőzni, és mindenkinek van is egy elvárása felém. És ezt is fel kell dolgozni valahogyan.

- És mi a helyzet a saját elvárásával önmaga felé?
- Természetesen az a legnagyobb. Meg hát hazai közönség előtt nem lehet megengedni azt, hogy egy külföldi megverjen.

- Rengeteg érmet nyert már a pályafutása során. A mostani két aranyérmet hová helyezi a sorban?
- Mindegyik érmem nagyon fontos és nagyon kedves a szívemnek, mert roppant keményen megdolgoztam értük. Azért ez a kettő különleges helyet foglal el, mert hazai közönség előtt nyertem ezeket. Úgy érzem, hogy ez egy sokkal keményebb, sokkal nehezebb verseny volt, mint négy évvel ezelőtt - már csak azért is, mert közben négy évet öregedtem.