Vágólapra másolva!
A szám olimpiai és világbajnoki ezüstérmese, az Eb-címvédő Cseh László, valamint Verrasztó Dávid is bejutott 200 méter férfi vegyesen a délutáni elődöntőbe a kedd délelőtti előfutamból a margitszigeti úszó Európa-bajnokságon.

A gyorsváltóval hatodik Cseh 1:58.76 perccel a legjobb időt úszta, Verrasztó Dávid (2:00.77) a hatodik lett. Nagy Péter (2:02.62) a 16. - ám két magyar is jobb volt nála, így kiesett -, míg Pulai Bence (2:05.35.) a 29. helyen zárt.

Verrasztó Evelyn és Mutina Ágnes is ott lesz 100 méter női gyorson a délutáni elődöntőben: a gyorsváltóval hétfőn negyedik Verrasztó Evelyn 54.70 mp-cel az ötödik, Mutina Ágnes 55.55-tel a tizenötödik lett. Dara Eszter 55.66-tal ugyan a tizenhatodik helyen végzett, ám két honfitársa is jobb volt nála, így ő kiesett. Fehérvári Júlia (57.77) a 46. helyen zárt.

Kozma Dominik ugyan bejutott 200 férfi gyorson a délutáni elődöntőbe, ám a szakvezetés a fiatal versenyző sűrű programja miatt visszaléptette. A váltóval hatodik Kozma 1:50.38 perccel egyéni csúcsot úszott, ez összesítésben a 18. helyre volt elegendő. Mivel két országból is három-három versenyző úszott jobbat nála, a szabályok értelmében közülük csak ketten mehettek tovább, így Kozma is elődöntős lehetett, ám mégsem indul délután. Gercsák Balázs (1:51.40) a 30., Kovács Norbert (1:51.83) a 31., míg Keresztes Mátyás (1:56.81) a 42. helyen zárt.

A négy közül egyetlen magyar versenyző sem jutott be 100 méter női mellen a délutáni elődöntőbe a délelőtti előfutamból. Kovács Krisztina (1:11.83) a 30., Gregus Brigitta (1:11.87) a 32., Pecz Réka (1:13.54) a 38., míg Böszörményi Borbála (1:14.23) a 45. helyen zárt a selejtezőben, ahonnan a legjobb 16 lépett tovább.

Gyurta Gergely bejutott 1500 méter férfi gyorson a kedd délelőtti előfutamból a szerdai döntőbe. 15:12.46 perccel csapott célba, így összesítésben a hetedik lett. Rákos Patrik 16:03.98-cal a 20. helyen zárt.