Vágólapra másolva!
Keddre nem jutott magyar érem a margitszigeti vizes Európa-bajnokságon, ennek ellenére Gyurta Dániel negyedik helye parádés eredmény - a magyar mellúszót elvitte a hév, ezért csúsztak be nála apróbb hibák. Verrasztó Evelynnek komoly lelki töltetet ad, hogy szerdán kedvenc számában döntőzik, Cseh László pedig hiába került legjobb idővel a kétszáz vegyes döntőjébe, akadt, amivel elégedetlen volt.

Gyurta lecsúszott a dobogóról száz mellen

A Hajós Alfréd uszoda főbejáratánál ismerősbe botlottunk, Rebecca Addlingtonba. A pekingi olimpián négyszáz és nyolcszáz gyorson is aranyérmes angol lány sajátos perspektívába helyezte a budapesti eseményt: "Csak a nyolcszázon állok rajtkőre, nem is vagyok kirobbanó formában, mert mi, angolok egyáltalán nem pihentünk rá erre az Európa-bajnokságra. Számunkra a Nemzetközösségi Játékok lesz az év főversenye, októberben, Új-Delhiben."

A közbeszúrt felvetésre, hogy akkor hétfőn Hannah Miley miért úszott olyan szédületesen 400 vegyesen, s hogyan tudta legyőzni a világbajnok Hosszú Katinkát, Addligton rejtélyesen elmosolyodott: "Hannah tavaly Rómában lecsúszott a dobogóról, nagyon akart bizonyítani."

"Csak-csak romlottak az idők"

A magyar csapatnak annál fontosabb volt a hazai Eb, Verrasztó Evelyn száz gyorson a döntőbe készült, és oda is jutott, méghozzá simán. Futamában csak a váltóban olimpiai bajnok holland Femke Heemskerk előzte meg, amúgy a szőke magyar lány az ötödik legjobb idővel került be a legjobb nyolc közé.

Fehérvári Balázs tanítványa felvetésünkre, hogy csak azzal a pici különbséggel maradt le Heemskerk mögött, amit a rajtfejesnél összeszedett, s ha jobban startol, szerdán akár aranyérmes is lehet, hevesen tiltakozott: "Ezt kapásból cáfolom, hiszen Heemskerk nem véletlenül olimpiai bajnok. Arról nem is beszélve, hogy a kétszáz vegyes elődöntője után úszom holnap a száz gyors fináléját, tehát nem leszek teljesen pihent. Igen, arra számítottam, hogy a rajtom nem lesz a legjobb, de ezt leszámítva elégedett vagyok az úszásommal. Az időm, az 54.29 másodperc sem rossz, 53.74-gyel tartom az országos csúcsot, de hát azt olyan fürdőruhában úsztam, amit ma már nem szabad használni. Azért csak-csak romlottak az idők a dresszváltás következtében. Az, hogy a száz gyors a kedvenc számom, nagyon is motivál, majd meglátjuk, mire megyek ennyi lelki töltettel."

"Gyerekek, nehogy már ne örüljünk"

Gyurta Dániel rendületlenül menetel előre a számára eddig kevésbé testhez álló mellúszó számban, százon. A kétszázas világbajnok cseppet sem tűnt csalódottnak a rövidebb távon elért negyedik hellyel: "A verseny előtt látatlanban kiegyeztem volna a negyedik hellyel, s ha megkérdeznék most, utólag, ugyanezt mondanám. Roppant erősnek éreztem magam, kipihentnek, ennek ellenére bejöttek olyan apróságok, amelyeket szerettem volna elkerülni, például a fordulómnál sem jött ki jól a tempó, rá kellett pörgetnem egyet, nehogy rácsússzak a falra. De hát a döntők ilyenek, most is úgy érzem, elvitt egy kicsit a hév, az apróbb technikai hibák ezért csúsztak be."

"Annak is örülök, hogy Gergely öcsém jól úszott délelőtt, bent van az 1500 gyors döntőjében, s az egész csapatunknak jól megy" - terelte el a szót saját produkciójáról Gyurta. "Remekül sikerült a felkészülésünk, Londonban jó kis csapatunk lesz, s annak külön örülök, hogy most már száz mellen is kell velem számolni, ötvenes medencében is. Azt nem mondanám, hogy megérkeztem, de jó úton haladok. Négy éve, ugyanitt nem is indulhattam százon, két éve körülbelül harmincadik voltam, ehhez képest nagy a fejlődés."

Forrás: MTI
Gyurta négy éve még nem is indulhatott százon

Odafent a teraszon Szabó József, a szöuli olimpia kétszázas mellúszóbajnoka, valamint Gyurta edzői, Széles Sándor és Kovácshegyi Ferenc ráncolták kicsit a szemöldöküket.

"A rajt, a forduló és a második ötven sem volt tökéletes, de hát az elődöntőben roppant magasra tette Dani a lécet. Ez az 1:00.64 perc a második legjobb ideje szuperdressz nélkül, nincs ezzel semmi baj" - mondta Kovácshegyi. "Ne vicceljetek, először volt döntős százon világversenyen, ötvenes medencében, s mindjárt negyedik lett. Remek előjel a kétszáz előtt" - replikázott Széles. Szabó Joe nyugalomra intette a terasz népét: "Gyerekek, nehogy már ne örüljünk ennek a negyedik helynek!"

Cseh: Ennél több kell a döntőben

Cseh László szintén elmondhatja, hogy jó úton halad, hiszen a legjobb idővel került be a kétszáz vegyes döntőjébe - mégsem volt teljesen elégedett. "A mellúszó ötven méter nem úgy sikerült, ahogy elterveztem, de ezt leszámítva nincs baj. Pedig könnyűnek tűnt, de az idő nem volt jó. Ez az első overall nélküli világverseny, jól ment az úszás, de hozzá kell tennem, hogy ennél azért több kell a döntőben. Remélem, maradt még bennem holnapra. Most is elfáradtam, de hát a kétszáz vegyes az kétszáz vegyes, abban illik elfáradni."

A szám címvédője nem feledkezett meg társáról sem: "Jó érzés, hogy Verrasztó Dáviddal ketten vagyunk a döntőben, majd meglátjuk, mire leszünk képesek."