Vágólapra másolva!
Fazekas Róbert bronzérmet nyert diszkoszvetésben a barcelonai atlétikai Európa-bajnokság vasárnapi zárónapján.

Az 2002-ben Eb-győztes versenyző, aki 64,30-cal első teljesítette a selejtezőszintet, a fináléban 64,84-gyel kezdett, ezzel már az első sorozattól a harmadik helyen állt a világbajnok német Robert Harting (68,33) és Piotr Malachowski (65,84) mögött. Az olimpiai és vb-második lengyel a második körben 68.87-tel átvette a vezetést, s mint kiderült, ez volt a győztes dobás.

Fazekas a folytatásban előbb csak egy centit javított, aztán viszont 66,43-mal, idei legjobbjával megerősítette harmadik helyét. Innentől a legjobb nyolc folytathatta, s a 2004-es olimpiai első helyétől doppingvétség miatt megfosztott magyar versenyzőre az ötkarikás címvédő, észt Gerd Kanter tűnt a leginkább veszélyesnek, aki 65,38-cal a negyedik helyen állt. Kanter ugyan kétszer is tudott javítani, de csak 66,20-ig jutott.

Fazekas egy rontás után 64,65-tel folytatta, majd 66,15-tel fejezte be. Utolsó dobását már érmesként hajthatta végre, 2003 után állhatott újra világversenyen dobogóra.

Az élen a helyzet nem változott, Malachowski visszavágott Hartingnak a tavalyi vb-döntőben elszenvedett vereségért.

"Titkon bíztam benne, hogy érmes lehetek, s abban reménykedtem, hogy 67-68 métert is tudok dobni" - nyilatkozott Fazekas. - De nem vagyok elégedetlen, ahhoz képest, hogy tavaly ilyenkor még a műtőasztalon feküdtem, ez szép siker."

A 35 éves atléta hozzátette, bár gerincstabilizációs műtétje után gyorsan elkezdte az edzéseket, márciusban még futni sem tudott.

"A tréningeken Adrián (Annus Adrián készítette fel Fazekast az Eb-re - a szerk.) adogatta fel nekem a diszkoszt, mert nem tudtam lehajolni. Szeretném innen folytatni, egészségesen felkészülni a következő idényre, s megnyomni a következő két-három évet."

Fazekas a 2002-es Eb-aranya után a 2003-as vb-n ezüstöt szerzett, majd következett az ominózus 2004-es athéni olimpia, ahol a kalapácsvető Annus Adriánnal együtt doppingvétség miatt megfosztották az első helytől. Eltiltásának letöltése után meglepetésre nyolcadik lett a pekingi olimpián.

Fazekas meglepetésre végzett dobogón, mivel a magyar csapat ebben a számban az ötkarikás második Kővágó Zoltántól várta az érmet, aki kiesett a selejtezőben. Ez volt a magyar küldöttség harmadik bronzérme az Európa-bajnokságon, miután előbb a kalapácsvető Pars Krisztián lett harmadik, majd a 110 méteres gátfutás döntője után Kiss Dániel állhatott fel a dobogó harmadik fokára.

A középtávfutók mezőnyében Kálovics Anikó a tizedik, Papp Krisztina a 14. helyen végzett 5000 méteren. Az utóbbi években utcai versenyeken remeklő Kálovics 15:29.44 perccel idei legjobbját futotta ezen a távon.

"Kicsit sajnálom, hogy nem voltam bátrabb, de nem vagyok elégedetlen" - mondta a hosszabb távokon eredményesebb Kálovics.

A 10 ezren nyolcadik Papp 15:52.83 perccel ért célba vasárnap.

"Sajnos még fáradt voltam a 10 ezer után, küzdöttem, ameddig tudtam" - nyilatkozott az újpesti atléta.

Az Európa-bajnokság utolsó napján tíz számban rendeztek döntőket, melyek során nyolc nemzet atlétái osztoztak az aranyérmeken.

Eredmények:
férfiak:
4x100-as váltó:
1. Franciaország (Jimmy Vicaut, Christophe Lemaitre, Pierre-Alexis Pessonneaux, Martial Mbandjock) 38,11 mp
2. Olaszország (Roberto Donati, Simone Collio, Emanuele di Gregorio, Maurizio
Checcucci) 38,17
3. Németország (Tobias Unger, Marius Broening, Alexander Kosenkow, Martin
Keller) 38,44

4x400-as váltó:
1. Oroszország (Makszim Gyilgyin, Alekszej Akszenov, Pavel Trenyihin, Vlagyimir
Krasznov) 3:02,14 p
2. Nagy-Britannia (Conrad Williams, Michael Bingham, Robert Tobin, Martyn Rooney) 3:02,25
3. Belgium (Arnaud Destatte, Kévin Borlée, Cédric van Branteghem, Jonathan
Borlée) 3:02,60

3000 m akadály:
1. Mahiedine Mekhissi Benabbad (Franciaország) 8:07,87 p
2. Bouabdellah Tahri (Franciaország) 8:09,28
3. José Luis Blanco (Spanyolország) 8:19,15

távol:
1. Christian Reif (Németország) 8,47 m
2. Kafétien Gomis (Franciaország) 8,24
3. Christopher Tomlinson (Nagy-Britannia) 8,23

diszkosz:
1. Piotr Malachowski (Lengyelország) 68,87 m
2. Robert Harting (Németország) 68,47
3. FAZEKAS RÓBERT 66,43

nők:
1500 m:
1. Nuria Fernández (Spanyolország) 4:00,20 p
2. Hind Déhiba (Franciaország) 4:01,17
3. Natalia Rodriguez (Spanyolország) 4:01,30

5000 m:
1. Alemitu Bekele (Törökország) 14:52,20 p
2. Elvan Abeylegesse (Törökország) 14:54,44
3. Sara Moreira (Portugália) 14:54,71
...10. Kálovics Anikó 15:29.44 p
...14. Papp Krisztina 15:52.83

4x100-as váltó:
1. Ukrajna (Aleszja Povg, Natalija Pogrebnyjak, Marija Rjemjen, Jeliszaveta Brisina) 42,29 mp
2. Franciaország (Myriam Soumaré, Véronique Mang, Lina Jacques-Sébastien, Christine Arron) 42,45
3. Lengyelország (Marika Popowicz, Daria Korczynska, Marta Jeschke, Weronika Wedler) 42,68

4x400-as váltó:
1. Oroszország (Anasztaszija Kapacsinszkaja, Antonyina Krivosapka, Kszenyija Usztalova, Tatyjana Firova) 3:21,26 p
2. Németország (Fabienne Kohlmann, Esther Cremer, Janin Lindenberg, Claudia Hoffmann) 3:24,07
3. Nagy-Britannia (Nicola Sanders, Marilyn Okoro, Lee McConnell, Perri Shakes-Drayton) 3:24,32

magas:
1. Blanka Vlasic (Horvátország) 2,03 m
2. Emma Green (Svédország) 2,01
3. Ariane Friedrich (Németország) 2,01