Vágólapra másolva!

Az időjárás miatt lépett vissza Vichy a kajak-kenu vb megrendezésétől

A franciaországi Vichy visszalépett a jövő évi, olimpiai kvalifikációs kajak-kenu világbajnokság rendezésétől.

A helyi szövetség csütörtökön, a honlapján jelentette be ezt közleményben, arra hivatkozva, hogy a meteorológiai statisztikák alapján a viadal időpontjában kedvezőtlenek lesznek az időjárási körülmények, így nem tudja garantálni a versenyzőknek a megfelelő minőségű pályát.

Az MTI szerint elképzelhető, hogy az eredetileg 2013-ban vb-házigazda Szeged ugorhat be 2011-ben Vichy helyére úgy, hogy visszaadja a két évvel később sorra kerülő verseny rendezési jogát.

"Egyelőre még mi is csak a franciák által kiadott közlemény tartalmát ismerjük, a nemzetközi szövetség még nem tett lépéseket. Ha esetleg felkérnek bennünket, akkor természetesen megfontoljuk a Maty-éri rendezés lehetőségét" - mondta az MTI-nek Schmidt Gábor, a hazai szövetség főtitkára.