Vágólapra másolva!
A Nemzetközi Birkózó Szövetség (FILA) már péntek délután értesítette a magyar szövetséget arról, hogy a tavalyi vb-aranyérmes Kiss Balázs fennakadt a doppingvizsgálaton, a magyar szövetség azonban csak egy nappal később hozta nyilvánosságra az ügyet, Kiss pedig ellentmondó nyilatkozatokat tett arról, hogy mikor tudta meg a doppingvizsgálat eredményét. 

Szombat este 20.37-kor a Magyar Birkózó Szövetség honlapján jelent meg először a hír, miszerint a kötöttfogású birkózó-világbajnok Kiss Balázs március 19-én adott mintájában doppingszert találtak, ezért a 96 kg-ban érdekelt versenyző nem léphet szőnyegre vasárnap a bakui Európa-bajnokságon.

"A hivatalos értesítést, miszerint a sportoló A tesztje pozitív eredményt hozott, anabolikus szteroid használatát mutatta ki, a magyar szövetség az utolsó pillanatban kapta meg a nemzetközitől, illetve a Magyar Antidopping Csoporttól" - olvasható a honlapon, ám mint azóta kiderült, a FILA már előző nap délután értesítette a teszt eredményéről a magyar szövetséget, és ezzel párhuzamosan a sportolót és a Magyar Antidopping Csoportot (MACS) is.

Mindezt Tiszeker Ágnestől, a MACS vezetőjétől tudta meg az [origo], ám később Gáspár Tamás, a birkózók főtitkára is megerősítette. "Miért kellett volna azonnal bejelenteni?" - kérdezett vissza Gáspár, amikor azt tudakoltuk, miért vártak egy napot, hogy nyilvánosságra hozzák a doppingteszt pozitív eredményét. "Először nyilván utánajár az ember a dolgoknak, ki kellett például deríteni, hogy azonnal felfüggesztik-e Kiss Balázs versenyengedélyét, ehhez pedig időre volt szükség. Hogy nem kapkodtunk a bejelentéssel, annak nincs jelentősége, amikor pedig biztossá vált, hogy Kiss nem indulhat az Eb-n, közzétettük a hírt."

Szombaton a magyar különítmény három bronzérmet nyert, a nap végén Struhács György szakágvezető pedig elégedetten értékelte a birkózók teljesítményét, és beszélt a vasárnap érdekelt versenyzők - Fodor Zoltán, Deák Bárdos Mihály és Kiss Balázs - esélyeiről is. "A sorsolásuk nem tűnik rossznak, de ezzel élni kell. Majd meglátjuk" - idézte a kötöttfogásúak vezetőjét az MTI szombaton 19.21-kor kiadott anyagában, vagyis egy nappal az után, hogy a szövetség értesült Kiss doppingtesztjének eredményéről.

Azt sem lehet pontosan tudni, hogy maga versenyző mikor hallott először a pozitív doppingtesztről, erről ugyanis ellentmondó nyilatkozatok láttak napvilágot. A szövetség honlapján vasárnap reggel megjelent interjúban még azt mondta, hogy Bakuban értesült a hírről, miközben már a versenyre koncentrált, a hétfői Blikkben azonban úgy nyilatkozott, hogy kiutazás közben, a moszkvai repülőtéren tudta meg, és ugyanezt állította Struhács is hétfőn az MTI-nek.

A mellékhatások kivédésére szolgál a Kissnél talált szer

Tiszeker Ágnes szerint vélhetően táplálékkiegészítő tartalmazta azt a szert, amelyet Kiss Balázs doppingtesztje mutatott ki, s általában az anabolikus szteroidok mellékhatásának kivédésére szolgál.

"Nem anabolikus szteroidot mutatott ki a vizsgálat, hanem a hormon antagonisták és modulátorok közé, azaz az S4-es csoportba tartozó aromatáz inhibitort, amely az anabolikus szteroidokkal együtt használatos, azok mellékhatásának kivédésére hivatott, egyben növeli az izomerőt. Általában szteroidkúra mellé szokták szedni, ezt a szert recept nélkül nem lehet kapni, az alapellátásban a háziorvos sem ír fel ilyet" - idézte az MTI a MACS vezetőjét.

Tiszeker hozzátette, tudomása van arról, hogy legális forgalomban kapható táplálékkiegészítők tartalmazzák az egyébként a tiltólistán található szert.

Forrás: EPA

"Nálunk mindig csak hivatalos táplálékkiegészítőket kapnak a gyerekek" - mondta Gáspár Tamás, amikor a válogatott orvosi stábjának felelősségéről kérdeztük.

"Vannak saját kiegészítőim is, egyszerű, patikában kapható szerek. De azokat már évek óta használom, eddig mégis minden ellenőrzéskor tiszta voltam" - nyilatkozta Kiss a szövetség honlapján.

"Értetlenül állunk az eset előtt, soha nem voltak még ehhez hasonló problémáink" - tette hozzá Gáspár.

Két év eltiltást kaphat

"Mivel Kiss világbajnok, sikeres és felszálló ágban lévő sportoló, számítania kellett rá, hogy ellenőrizni fogják, ezért sem gondolom, hogy bármivel is tudatosan próbálkozott volna" - mondta az [origo]-nak Tiszeker. "Ezért is hajtogatom állandóan a sportolóknak, hogy kérdezni, kérdezni és kérdezni kell az általuk használt szerekkel kapcsolatban."

Kiss Balázsnak most írásban kell nyilatkoznia arról, kéri-e a B próba elvégzését, ha igen, ezt a FILA szervezi meg, s ugyancsak a FILA dolga a fegyelmi eljárás lefolytatása - tudtuk meg Tiszekertől, aki elmondta: "a tiltólistán az S4-es csoportban tartozó szerekhez tartozó büntetési tétel két év."

Gáspár elmondta, egyelőre még nem kérték hivatalosan a B próba elvégzését, de szándékukban áll, hogy ezt rövidesen megtegyék.

Kiss Balázs a tavaly szeptemberi világbajnokságon szerezte meg a sportág 25. magyar aranyérmét, 2007-ben pedig Európa-bajnoki bronzérmet nyert.