Vágólapra másolva!
A hollandiai Wijk aan Zee-ben a 19 esztendős norvég Magnus Carlsen győzelmével fejeződött be a Corus 2010 szuperverseny. Az utolsó fordulóban a világranglista-vezető egy kis szerencsével döntetlenre mentette gyanús végjátékát az olasz Fabiano Caruanával szemben, félpontos előnnyel megnyerte a viadalt. Az orosz Vlagyimir Kramnyik remizett honfitársával, Szergej Karjakinnal. A spanyol Alekszej Shirov akkor fogadta el a kubai Perez Leinier Dominguez remiajánlatát, amikor fonalas nyerése volt, Kramnyikkal holtversenyben lett második. Az amerikai Hikaru Nakamura győzelemmel befogta az indiai világbajnokot, Viswanathan Anandot. Első számú sakkozónk, Lékó Péter az ukrán Vaszilij Ivancsukkal osztozott meg a ponton, holtversenyben nyolcadikként fejezte be szereplését. A versenyen a 91 játszmából 34 fejeződött be döntéssel. A nagymesterversenyen a 15 éves holland Anish Giri diadalmaskodott.

Folytatta sikersorozatát a 19 esztendős norvég szupersztár, Magnus Carlsen. A nankingi és londoni elsősége után ismét tornagyőztesként ünnepelhetik. Ha páros év, akkor Magnus nyer Wijk aan Zee-ben. 2004-ben a "C" nagymesterversenyen diadalmaskodott, két esztendő múlva a "B" tornán az orosz Alekszandr Motiljevvel osztotta az első helyet. 2008-ban a szuperversenyen az örmény Levon Aronjannal. holtversenyben végzett az élen. Két év múlva már világranglista-vezetőként diadalmaskodott. Megbirkózott a nagy elvárással, jó formában versenyzett. Az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik elleni partiját vesztésre rontotta, azóta már Garri Kaszparov is kimutatta, hogy miként állíthatta volna szinte megoldhatatlan feladat elé ellenfelét. Ponthátrányba került nagy riválisával szemben, de ezt kettős nyeréssel ledolgozta. Kramnyik az utolsó előtti fordulóban elvesztette a csúcsrangadót Viswanathan Anand ellen, és Magnus félpontos előnnyel ülhetett az utolsó játéknapon a sakkasztalhoz.

Az olasz Fabiano Caruana ellen spanyol megnyitást játszott, de elkerülte a nyílt változatot. Parti közben bizonyára figyelte Vlagyimir Kramnyik és Alekszej Shirov partijait is, és talán a spanyol sakkozó nagyon veszélyesnek tűnő támadása láttán kezdett ő is akcióba a nyugodt, pozíciós folytatás helyett. Caruana jól játszott, majd Magnus hibáját kihasználva előnybe került. A nehéz pillanatokban a norvég nagymester nem esett pánikba, a nagyon gyanúsnak tűnő huszárvégjátékot végül döntetlenre mentette, ami tornagyőzelmét jelentette.

Drámai véget ért Alekszej Shirov és a kubai Perez Leinier Dominguez partija. Kölcsönösen nagy időzavarban Dominguez vesztőt húzott, de remit ajánlott, amit a kapkodó Shirov elfogadott. A megegyezés pillanatában azonban fonalas nyerése volt! Shirov ötös nyerősorozattal rajtolt, de későbbi nyolc játszmájából már csak 3 pontot gyűjtött. Vlagyimir Kramnyik és Szergej Karjakin játszmája békés mederben folyt, gyors remi született, az orosz exvilágbajnok a döntetlennel Shirovval holtversenyben a második helyen végzett.

Lékó Péter utolsó partijában sötéttel gond nélkül szerzett fél pontot az ukrán Vaszilij Ivancsukkal szemben. Két-két nyerés és vesztés melletti kilenc döntetlennel végül holtversenyben nyolcadikként végzett. Az egész versenyre rányomta bélyegét az első fordulóban Shirovtól elszenvedett veresége, és a holland Loek van Wely ellen is nagyon rossz napot fogott ki.

Az indiai világbajnok Viswanathan Anand egyedül őrizte meg veretlenségét, de csak kétszer tudott nyerni. Kramnyikot remek játékkal győzte le, Shirovot nagy bonyodalmak után, de bizonyára már tartalékolta a varikat, erejét is a világbajnoki döntőre, amit Veszelin Topalovval Szófiában vív meg. Utolsó partijában jobban állt Loek van Wely ellen, de végül nem tudta győzelemig fokozni kedvezőbb pozícióját.

Forrás: [origo]

Magnus Carlsen mindenkinél jobb volt

Újoncként elégedett lehet szereplésével az amerikai Hikaru Nakamura. Újabb Élő-pontokat is gyűjtött. A holland Szergej Tivjakov elleni bátor játéka végül eredményre vezetett, két partit vesztett, de négyet nyert. A kubai Perez Leinier Dominguez a világbajnokhoz hasonlóan 11 döntetlent ért el. Nem okozott csalódást a 17 esztendős olasz Fabiano Caruana. A torna doyenje, az angol Nigel Short egyre nehezebben veszi fel a küzdelmet a fiatalokkal, csak az egykori világbajnoki döntős maradt nyeretlen. A 19-es kategóriájú szuperversenyen 34 játszma fejeződött be döntéssel, a holland trió 17 játszmát vesztett. A holland tengerparti városkában, Wijk aan Zee-ben a 73. viadalt 2011. január 14. és 30. között rendezik meg.

Az utolsó forduló eredményei:
Loek van Wely (holland, 2641) - Viswanathan Anand (indiai, 2790) döntetlen (Félszláv védelem, 39)
Nigel Short (angol, 2696) - Jan Smeets (holland, 2657) döntetlen (Orosz huszárjáték, 14)
Hikaru Nakamura (amerikai, 2708) - Szergej Tivjakov (holland, 2662) 1 - 0 (Skandináv védelem, 79)
Magnus Carlsen (norvég, 2810) - Fabiano Caruana (olasz, 2675) döntetlen (Spanyol megnyitás, 56)
Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2749) - Lékó Péter (magyar, 2739) döntetlen (Félszláv védelem, 27)
Alekszej Shirov (spanyol, 2723) - Perez Leinier Dominguez (kubai, 2712) döntetlen (Szicíliai védelem, 30)
Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2788) - Szergej Karjakin (orosz, 2720) döntetlen (Vezérindiai védelem, 25)

A verseny végeredménye:
1. Magnus Carlsen (norvég) 8,5 pont
2-3. Vlagyimir Kramnyik (orosz) és Alekszej Shirov (spanyol) 8
4-5. Viswanathan Anand (indiai) és Hikaru Nakamura (amerikai) 7,5
6-7. Szergej Karjakin (orosz) és Vaszilij Ivancsuk (ukrán) 7
8-9. Lékó Péter (magyar) és Perez Leinier Dominguez (kubai) 6,5
10. Fabiano Caruana (olasz) 5,5
11-12. Nigel Short (angol) és Loek van Wely (holland) 5
13-14. Szergej Tivjakov (holland) és Jan Smeets (holland) 4,5

A nagymesterek Élő-pontszámának változása:
Magnus Carlsen + 3,1, Vlagyimir Kramnyik + 2, Alekszej Shirov + 13,7, Viswanathan Anand - 3, Hikaru Nakamura + 12,6, Szergej Karjakin + 3,7, Vaszilij Ivancsuk 0, Lékó Péter - 3,9, Perez Leinier Dominguez + 1,3, Fabiano Caruana - 0,9, Nigel Short - 11,1, Loek van Wely - 0,6, Szergej Tivjakov - 9,6, Jan Smeets - 8,3

A nagymesterek teljesítménye a performance-pontszámok tükrében:
Carlsen 2822, Shirov 2800, Kramnyik 2795, Hikaru Nakamura 2774, Anand 2768, Karjakin 2746, Ivancsuk 2744, Lékó 2718, Dominguez 2719, Caruana 2669, van Wely 2643, Short 2640, Tivjakov 2614, Smeets 2614.

Fantasztikus sikert ért a nagymesterversenyen a 15 esztendős holland színekben játszó Anish Giri. Az orosz mama és nepáli származású édesapjával már évek óta élnek Hollandiában. A 14 fős mezőny rajtlistáján 2588 Élő-pontjával csak a 12. volt, de 13 játszmájából 9 pontot szerezve az első helyen végzett, 2773 teljesítményének pontszáma, 33 Élő-pontot is szerzett! Egyetlen vereségét a szlovén Anna Muzicsuktól szenvedte el. Tornagyőzelmével Giri kiharcolta a jogot, hogy jövőre a szuperversenyen játsszon.

Ivancsuk,V (2749) - Lékó,P (2739)
Félszláv védelem [D45]

1.d4 d5 2.c4 e6 3.Hf3 Hf6 4.Hc3 c6 5.e3 Hbd7 6.Vc2 Fd6 7.Fd3 0-0 8.0-0 dxc4 9.Fxc4 a6 10.Bd1 b5 11.Ff1 Vc7 12.e4 e5 13.g3 c5 14.dxe5 Hxe5 15.Hxe5 Fxe5 16.Fg5 Fg4 17.Fe2 Fxc3 18.bxc3 Fxe2 19.Vxe2 Ve5 20.Fxf6 Vxf6 21.Ve3 Ve6 22.Vxc5 Vxe4 23.a4 Bac8 24.Vd5 Vxd5 25.Bxd5 Bxc3 26.axb5 axb5 27.Bxb5 és döntetlen

Carlsen,M (2810) - Caruana,F (2675)
Spanyol megnyitás [C77]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 a6 4.Fa4 Hf6 5.d3
Fabiano Caruana sikeresen játssza a nyílt spanyolt, ezért Magnus Carlsen zárt rendszer mellett döntött.

5...d6 6.c3 g6 7.Hbd2 Fg7 8.Hf1 0-0 9.Fg5 d5 10.Ve2 Vd6 11.Fxf6 Fxf6 12.He3 He7

Sötét jól megoldotta a nyitást.

13.Fb3 c6 14.h4

Magnus agresszíven kezdett el játszani. 14.0-0 nyugodt játékhoz vezetett volna, egyenlő esélyekkel.

14...Fe6 15.Hg5 Fd7 16.Bd1 Bad8 17.Vf3 h6

Forrás: [origo]

18.Hc4

Kényszerű megoldás, de a 17 éves olasz sakkozó látta az ellenszert.

18...dxc4 19.dxc4 Hd5! 20.Hh3 h5 21.Vg3 Fg4 22.Bd2 Fxh4 23.Vxh4 Vf6 24.Vxf6 Hxf6 25.Hg5 c5!

Sötét állása a jobb gyalogszerkezet miatt előnyösebb.

26.f3 Fc8 27.Fa4 Kg7 28.Bxd8 Bxd8

Forrás: [origo]

29.b4?

Garri Kaszparov New Yorkból figyelte a playchess közvetítését, alighanem kisebb gutaütést kapott a lépés láttán. Vlagyimir Kramnyk már remizett, legrosszabb esetben Magnus holtversenyben osztotta volna az első helyet a veszélyesen támadó Alekszej Shirovval. Ehelyett kockáztatott ellenfele kisebb időzavarában reménykedve.

29...Bd3 30.bxc5 Bxc3

Még erősebb volt a 30...Hd7 31.c6 Hc5! 32.cxb7 Fxb7 33.Fb3 f6 folytatás.

31.Kd2 Bxc4 32.Fb3 Bxc5 33.Hxf7 a5

Számításba jött 33...He8 34.g3 a5 is.

34.Bc1

A fonalasan létrejövő huszárvégjáték nagyon gyanús volt.

34...Bxc1 35.Kxc1

Forrás: [origo]

35...a4 36.Fc4 b5 37.Hd6 bxc4 38.Hxc8 h4 39.Hb6 Hh5 40.Hxc4 Kf6 41.Kd2

Az egyetlen. 41.He3 Hf4 után nem védhető a 42...Hxg2! fenyegetés.

41...Hf4 42.Ke3 Hxg2+ 43.Kf2 Hf4 44.Hb2 a3 45.Hc4 Hd3+ 46.Kg2 Kg5

Caruana nagy reményeket fűzött tervéhez. 46...He1+ 47.Kh3 Hxf3 48.Kg4 Hg5 49.Kxh4 Hxe4 50.Hxa3 Kf5 51.Hc4 g5+ 52.Kh3 Kf4 53.a4 Hc5 54.a5 e4 55.Kg2 Ha6 56.Kf2 is remi lett volna. 46...g5 47.Hxa3 Hb4 48.Kh3 Hxa2 49.Kg4 Hc3 50.Hc4 Hd1 51.Kh3 Hf2+ 52.Kg2 Hd3 53.Kh3 Ke6 végjáték is tartható.

47.Hxa3 Kf4 48.Hc2! Hb2 49.Hb4 h3+ 50.Kxh3 Kxf3 51.Kh4! Kf4 52.Hd5+ Kxe4 53.He7 Kf3 54.Hxg6 e4 55.He5+ Kf4 56.Hg4 Ha4 és döntetlen

Shirov,A (2723) - Dominguez, PL (2712)
Szicíliai védelem [B94]

1.e4 c5 2.Hf3 d6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hf6 5.Hc3 a6 6.Fg5 Hbd7 7.Fc4 Vb6 8.Fb3 e6 9.Vd2 Fe7 10.0-0-0 Hc5 11.f3 Vc7 12.Kb1 0-0 13.g4 b5 14.a3 Bb8 15.h4 Fd7 16.Fxf6 Fxf6 17.g5 Fd8 18.h5 a5 19.g6 Hxb3 20.Hxb3 fxg6 21.hxg6 h6 22.Hxa5

Alekszej Shirovnak több kecsegető folytatása is volt. 22.Vxd6 Vxd6 23.Bxd6 Fc8 24.Bhd1 Fe7 25.B6d3 b4 26.axb4 axb4 27.Ha4 Bf6 28.Ha5, illetve 22.e5 a4 23.exd6 Vc4 24.Hd4 Fg5 (24...b4?? 25.Bxh6!) 25.Vd3 Vxd3 26.Bxd3 e5 27.Hde2 is előnyhöz vezetett volna.

22...Bxf3 23.e5 Fe8 24.exd6 Vxa5

Forrás: [origo]

25.Bxh6! gxh6 26.Vxh6 Ff6 27.d7 Fxc3 28.dxe8V+ Bxe8 29.Vh1 Be7 30.Vxf3 Fg7?? és döntetlen

Forrás: [origo]

Perez Leinier Dominguez vesztőt húzott, de Shirovnak csak másodpercei voltak, ezért elfogadta a remiajánlatot. 30...Fe5 31.Ve2 Ff4 32.Bf1 Vc7 33.Vh5 egyenlő esélyeket adott volna. 30...Fg7-re 31.b4! Vc7 32.Va8+ Ff8 33.Bf1 nyert volna!

Kramnyik,V (2788) - Karjakin,S (2720)
Vezérindiai védelem [E15]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 b6 4.g3 Fa6 5.Va4 Fb7 6.Fg2 c5 7.dxc5 bxc5 8.0-0 Fe7 9.Hc3 0-0 10.Bd1 Vb6 11.Ff4 Bd8 12.Bd2 d6 13.Bad1 He8 14.g4 Hc6 15.Fg3 Bab8 16.b3 Hb4 17.h3 h6 18.Va3 Hf6 19.He1 Fxg2 20.Hxg2 Bb7 21.Va4 és döntetlen

Van Wely,L (2641) - Anand,V (2790)
Félszláv védelem [D45]

1.Hf3 d5 2.d4 Hf6 3.c4 c6 4.Hc3 e6 5.e3 Hbd7 6.Vc2 Fd6 7.b3 0-0 8.Fe2 b6 9.0-0 Fb7 10.Fb2 Ve7 11.Bad1 Bfe8 12.Bfe1 Bad8 13.Ff1 e5 14.dxe5 Hxe5 15.Hd4 dxc4 16.Hf5 Ve6 17.Hxd6 Bxd6 18.bxc4 Bxd1 19.Hxd1 c5 20.e4

Forrás: [origo]

20...Fxe4 21.Bxe4 Hxe4 22.Vxe4 Hxc4 23.Vc2 Hxb2

Több esélyt adott a 23...Ve4 24.Vc1 Hxb2 25.Vxb2 Vb4 26.Vc2 b5 folytatás.

24.Vxb2 g6 25.He3 Ve5 26.Va3 Be7 27.g3 Kg7 28.h4 h5 29.Fc4 Bd7 30.Vc1 Bd4 31.a4 Vd6 32.Va1 Kg8 33.a5 Vf6 34.Va2 Kg7 35.axb6 axb6 36.Kg2 Bd7 37.Fb5 Bd8 38.Fc4 Bd7 39.Fb5 Bd8 és döntetlen

Nakamura,H (2708) - Tivjakov,S (2662)
Skandináv védelem [B01]

1.e4 d5 2.exd5 Vxd5 3.Hf3 Fg4 4.Fe2 Hc6 5.h3 Fxf3 6.Fxf3 Ve6+ 7.Ve2 Vxe2+ 8.Fxe2 Hd4 9.Fd1 e5 10.0-0 0-0-0 11.d3 g6 12.Be1 Fg7 13.Hd2 He7 14.c3 He6 15.Hf3 Hc6 16.Fc2 Bd6 17.Hg5 Hcd8 18.Hf3 Hc6 19.Hd2 Bd7 20.He4 f5 21.Hg5 Hc5 22.Bd1 h6 23.Fe3 hxg5 24.Fxc5 b6 25.Fe3 Ff6 26.a4 Kb7 27.Kf1 Be8 28.Be1 Bed8 29.b4 a5 30.bxa5 Hxa5 31.Bab1 Ka6 32.Bed1 Bd6 33.Ke2 Bc6 34.Fd2 Ka7 35.g4 Hb7 36.Fb3 Bcd6 37.Ff7 Fe7 38.Fc1 Hc5 39.Fc4 Hb7 40.Fa3 c5 41.Kf1 Ha5 42.Fb5 Ff6 43.Kg2 Kb7 44.Be1 Kc7 45.Bbd1 e4 46.d4 Bd5 47.Bb1 cxd4 48.cxd4 Bxd4 49.Fa6 Bb8 50.Bec1+ Kd7 51.Fc5 Bd5 52.Fxb6

Jobb volt a 52.Bxb6 Bxb6 53.Fxb6 Fd8 54.Fc8+ Ke8 55.Fe6 Be5 56.Fxd8 Kxd8 57.Ff7 f4 58.Fxg6 változatot játszani.

52...Hc6? 53.Fc4

Vajon mi szólt 53.a5 f4 54.Fb5 ellen?

53...Bd2 54.Bd1 Fc3 55.Fe3 Bxb1 56.Bxb1 Bc2 57.Fb3 Be2 58.Kf1 Bb2 59.Bxb2 Fxb2 60.gxf5 gxf5 61.Fxg5 Hd4 62.Fd1 Fc3 63.h4 Ke6 64.h5 Kf7 65.Fe3 Hc6 66.Fb3+ Kf6 67.Fd5 He5 68.Fb6 Kg5 69.a5 Hd7 70.Fc7 Hc5 71.Ff7 Ha6 72.Fd8+ Kh6 73.Fg6 Hc5 74.Fb6 Fb4 75.Fxf5 Kxh5 76.Fxe4 Hxe4 77.a6 Hd2+ 78.Kg2 Hc4 79.Fd4 és sötét feladta

Short,N (2696) - Smeets,J (2657)
Orosz huszárjáték [C43]

1.e4 e5 2.Hf3 Hf6 3.d4 Hxe4 4.dxe5 Fc5 5.Fc4 Hxf2 6.Fxf7+ Kxf7 7.Vd5+ Kg6 8.Fg5 Ve8

Nem volt jó 8...Vf8 a 9.Bf1 h6 10.Fh4 Hg4 11.Hfd2 Vg8 12.Vd3+ Kh5 13.Vh3 d5 14.Fe7+ Kg6 15.Vd3+ Kh5 16.Fxc5 változat miatt.

9.Hh4+ Kxg5 10.Hd2 Kh6

Jan Smeets jobban játszhatott volna a 10...d6 11.e6+ (11.Hdf3+ Kg4 12.Vc4+ Kh5 13.Hf5 Fxf5 14.Vh4+ Kg6 15.Vg5+ Kf7 16.Vxf5+ Kg8) 11...Kf6 12.0-0 Vxe6 13.He4+ Ke7 14.Vg5+ Vf6! 15.Vxf6+ gxf6 16.Hxc5 Hh3+ 17.gxh3 dxc5 változatban.

11.Hf5+ Kg6 12.Hh4+ Kh6

Már remi a parti. 12...Kh5-re 13.Vf3+ Kg5 (13...Hg4? 14.h3 Vxe5+ 15.Kf1 Bf8 (15...Be8 16.hxg4+ Kg5 17.Hf5 g6 18.Hh6) 16.hxg4+ Kg5 17.Vxf8 Fxf8 18.Hhf3+ Kf6 19.Hxe5 Kxe5 20.Be1+ Kf4 21.Be4+ Kg5 22.Hf3+ Kg6 23.Be8) 14.Vg3+ Kh5 15.Vf3+ tart örökös sakkot.

13.Hf5+ Kg6 14.Hh4+ és döntetlen