Vágólapra másolva!
Egyöntetű felháborodással fogadták a teniszvilág nagyjai, hogy Andre Agassi kábítószerrel élt, illetve eltussolta pozitív doppingtesztjét hazugságokkal - amint erről részletes vallomást tett önéletrajzi könyvében.

Az Open című memoárban a jelenleg 39 éves amerikai leírja, hogy 1997-ben metamfetamint szippantott, majd amikor értesült a pozitív doppingtesztjéről, azt hazudta a férfi versenyeket szervező ATP-nek, hogy véletlenül beleivott asszisztensének "feljavított" italába.

Az 59-szeres Grand Slam-tornagyőztes Martina Navratilova csütörtökön hüledezve fogadta a hírt. "Teljesen sokkolt, amikor meghallottam. Nem is az a botrányos, amit művelt, hanem hogy hazudott, és nem ismerte be. Most megtette, de ez már semmit sem segít, ezt a hibát nem tudja kijavítani. Talán elveszik tőle azokat a trófeákat, amelyeket eltiltása esetén nem nyert volna meg? Több ellenfelet is legyőzött, miközben ki sem mehetett volna a pályára..."

A két Grand Slam-serleggel idén visszavonuló Marat Szafin hasonlóan vélekedett. "Hallgatni tudni kell, vagy rögtön az eset után kellett volna beszélnie róla. Ez most Agassi és az ATP problémája. Tőlem mindenesetre senki sem fog hallani ilyesmit."

A világelső Roger Federer szomorúságának adott hangot. "Döbbenten és csalódottan értesültem Andre drogügyéről. Remélem, nem fordul elő hasonló eset a jövőben, mert a tenisznek tisztának kell maradnia."

A rangsor második helyén álló Rafael Nadal dühösen nyilatkozott. "Szörnyű dolog, ami történt. Miért most árulja el mindezt, amikor már visszavonult? Sokat ártott a sportágunk hírnevének, és csalóként bűnhődnie kellett volna."

A jelenleg a dohai WTA-világbajnokságon küzdő Williams nővérek kissé felszínesen kommentálták Agassi vallomását. Serena jó érzékkel még saját javára is fordította az ügyet: "Azt se tudom, mi az a metamfetamin. Annyit tudok csak, hogy nemsokára nekem is megjelenik a könyvem." Nővére, Venus kijelentette, bizonyára jól fogy majd Agassi önéletrajza, mivel "felettébb érdekes" dolgokról ír benne.

Az egyetlen, aki védelmébe vette a 2006-ban visszavonult fenegyereket, az honfitársa, Andy Roddick volt. "Andre mindig is a példaképem lesz. Az alapján ítélem meg őt, ahogy velem bánt, és ahogy szebbé tette a teniszt. Az eset idején egyébként amúgy is épp mélyponton volt, kikerült még a top 100-ból is."