Vágólapra másolva!
Újvidéken, a 17. sakkcsapat Európa-bajnokság harmadik fordulójában férficsapatunk 2,5-1,5-ös vereséget szenvedett a grúzoktól. Berkes Ferenc, Balogh Csaba és Gyimesi Zoltán remizett. Az éltáblán a sötéttel játszó Almási Zoltán kockáztatása rosszul sült el, Baadur Zsobava nyerése a grúzok végső sikerét jelentette. A játéknap nagy meglepetése az örmények veresége a szerb csapattól. Az azeri, az izraeli és a spanyol együttes nyert még harmadszor. Női válogatottunk fordulatos meccsen 2,5-1,5-re legyőzte a hollandok négyesét. A grúzok 3,5-0,5-re nyertek a németek ellen, és átvették a vezetést. A negyedik fordulóban férficsapatunk a csehekkel, női válogatottunk a címvédő oroszokkal mérkőzik meg.

Két játéknap után férficsapatunk félpontos előnnyel vezetett! Nyolc válogatott nyerte meg mindkét meccsét, és az első helyezett együttesünk a harmadik fordulóban a tabellán nyolcadik Grúziával mérkőzött meg. A grúz férfi sakkozók mindig sakkozónőik árnyékában voltak. Eredményességben sohasem versenyezhettek a Nona Gaprindasvilivel, Maja Csiburdanidzevel, Nana Alekszandrijával, Nana Joszelianival és az új nemzedék képviselőivel. Azért elég jó csapatuk van, a rajtlistán a 11. helyre rangsorolt együttesnek 2627-es az átlaga. Az első fordulóban a finnek ellen megszenvedtek a 2,5-1,5-ös nyerésért, majd a franciákat verték hasonló arányban, jóval meggyőzőbb játékkal.

A várakozásnak megfelelően a csapatvezetők az alapcsapatokat jelölték ki a meccsre. Az éltáblán Baadur Zsobava és Almási Zoli összecsapását láttuk. Korábban kétszer mérkőztek meg, mindkétszer nagymesterünk volt a sötét. A 2001-es ohridi Eb-n nyert, a 2006-os Wijk aan Zee-i nagymesterversenyen Zsobava visszavágott. A vezérindiai védelmű partiban Almási Zoltán a nyitás után biztatóan állt, de túlértékelte esélyeit. Királyszárnyi támadást kezdeményezett, de Zsobava könnyedén hárította a látszatfenyegetéseket. Nyolcszoros bajnokunk időzavarba is került, gyalogot vesztett, fölöslegesen elkerülte a vezércserét, ami adott volna némi esélyt a megmenekülésre. Egy elnézés pecsételte meg sorsát, és a grúzok 2,5-1,5-re megnyerték a meccset.

Berkes Ferenc harmadszor is világossal játszott, előző két partiját meggyőző játékkal nyerte, és hasonló folytatást reméltünk. A vezérgyalog megnyitás azonban nem váltotta be a reményeket. Volt pillanat, amikor kis kezdeményezéshez jutott, de Mikheil Mchedlisvili jól védekezett. A játszma végül örökös sakkal ért véget. Balogh Csaba erejéből sem futotta többre reminél, míg Gyimesi Zoltán alighanem sokkolta csapattársait is, hogy világossal 16(!) lépésben remizett.

A játéknap nagy meglepetését a házigazdák elsőszámú együttese okozta, 2,5-1,5-re legyőzték a kétszeres olimpiai bajnok örmény csapatot. Levon Aronjan az éltáblán győzött, de Gabriel Szargiszjan és Arman Paszhikjan is kikapott. Tigran L Petroszjan pedig nyerőesélyes állását remire rontotta. Az azerieknél Vugar Gasimov volt a nyerőember. Csak egy parti dőlt el a spanyol-izraeli meccsen is, Borisz Avrukh támadása átütött. A bolgároknál Alekszander Delcsevet 1.e4 után vesztesnek nyilvánították, miután megszólalt a mobilja! Ivan Cseparinov 20 lépésben vesztett. Először játszott az exvilágbajnok Veszelin Topalov. Nehéz spanyol megnyitású partiban nyert Michael Adams ellen, de a negyedik helyre rangsorolt bolgárok másodszor szenvedtek vereséget. Megszenvedtek az oroszok a 3-1-es győzelemért az olaszokkal szemben, de feljöttek az ötödik helyre. Meglepetésre a norvégok pontot raboltak az ukránoktól.

Az élcsoportban a 3. forduló eredményei:
Grúzia (4, 5) - Magyarország (4, 7) 2,5 - 1,5
Baadur Dzsobava (2696) - Almási Zoltán (2685) 1 - 0 (Vezérindiai védelem, 40)
Berkes Ferenc (2663) - Mikheil Mchedlisvili (2613) döntetlen (Vezérgyalog megnyitás, 44)
Levan Pantszulaja (2600) - Balogh Csaba (2620) döntetlen (Réti megnyitás, 40)
Gyimesi Zoltán (2594) - Merab Gagunasvili (2580) döntetlen (Szláv védelem, 16)

Azerbajdzsán (4, 5,5) - Németország (4, 6) 2,5 - 1,5
Radzsabov (2757) - Naiditsch (2685) döntetlen
Gasimov (2740) - Meier (2664) 1 - 0
Mamedgyarov (2721) - Fridman (2661) döntetlen
Mamedov (2626) - Gustafsson (2622) döntetlen

Örményország (4, 5,5) - Szerbia 1 (4, 6,5) 1,5 - 2,5
Aronjan (2773) - Ivanisevic (2614) 1 - 0
Szargiszjan (2678) - Solak (2583) 0 - 1
Paszhikjan (2663) - Markus (2608) 0 - 1
Petroszjan (2602) - Perunovic (2572) döntetlen

Spanyolország (4, 6,5) - Izrael (4, 5) 1,5 - 2,5
Shirov (2730) - Szutovszkij (2676) döntetlen
Vallejo Pons (2696) - Roiz (2658) döntetlen
Illescas Cordoba (2591) - Postny (2651) döntetlen
Lopez Martinez (2570) - Avrukh (2668) 0 - 1

Olaszország (3, 4,5) - Oroszország (3, 5,5) 1 - 3
Caruana (2662) - Szvidler (2741) döntetlen
Godena (2530) - Jakovenko (2742) 0 - 1
Rombaldoni (2469) - Alekszejev (2725) 0 - 1
Shytaj (2481) - Tomesevszkij (2688) döntetlen

Lengyelország (3, 5) - Hollandia (3, 6) 1,5 - 2,5
Bulgária (2, 4) - Anglia (2, 4,5) 1,5 - 2,5
Norvégia (2, 3) - Ukrajna (2, 5) 2 - 2
Franciaország (2, 5) - Svájc (2, 3,5) 2,5 - 1,5
Csehország (2, 3,5) - Szlovénia (2, 5) 2,5 - 1,5

Az élcsoport állása:
1.Szerbia 1 6 meccspont, 9 pont
2. Azerbajdzsán 6, 8
3. Grúzia 6, 7,5
4. Izrael 6, 7,5
5.Oroszország 5, 8,5
6. Hollandia 5, 8,5
7. Magyarország 4, 8,5
8. Spanyolország 4, 8
9. Franciaország 4, 7,5
10. Németország 4, 7,5
11. Szerbia 2 4, 7,5
12. Örményország 4, 7
13. Anglia 4, 7

Az élcsoportban a 4. forduló párosítása:
Izrael (6, 7,5) - Azerbajdzsán (6, 8)
Szerbia 1 (6, 9) - Grúzia (6, 7,5)
Oroszország (5, 8,5) - Hollandia (5, 8,5)
Szerbia 2 (4, 7,5) - Örményország (4, 7)
Németország (4, 7,5) - Görögország (4, 6,5)
Dánia (4, 6,5) - Spanyolország (4, 8)
Anglia (4, 7) - Franciaország (4, 7,5)
Magyarország (4, 8,5) - Csehország (4, 6)