Vágólapra másolva!
Hosszú Katinka a római úszó-világbajnokság egyik legnagyobb szenzációját okozta 400 vegyesen aratott győzelmével. A Bajáról indult úszó egy éve Los Angelesben készül, edzéseit Dave Salo irányítja, aki eddig nem nyilatkozott a magyar médiában, most azonban elmondja, miért volt csalódott az aranyérem után, és miért szólították Hosszút rizsfőzőnek. A amerikai szakembert azonnal lenyűgözte tanítványa küzdőképessége, szerinte már most is ő a világ legjobb úszónője, és még tovább fog javulni.

- Hogyan és milyen körülmények között találkozott először Hosszú Katinkával?
- Már régóta tudtunk Katinkáról, Kerékjártó Tamásnak köszönhetően, aki évekig a tanítványom volt Los Angelesben. Tamás jól ismerte őt és edzőjét, Pass Ferencet is. Tudtuk, hogy Katinka milyen tehetséges úszó. Másodedzőm, Jeremy Kipp a 2006-os budapesti Európa-bajnokság alkalmával ellátogatott Magyarországra, beszélt Katinkával, az edzőjével, s a családdal is találkozott. Akkor ajánlottuk neki az ösztöndíjat, amit 2008 nyarán fogadott el, miután leérettségizett és megkezdhette egyetemi tanulmányait.

- Mikor volt az első közös edzésük, és mi volt az első benyomása Hosszúról?
- Először a pekingi olimpián láttam élőben úszni, röviddel azt megelőzően, hogy kiutazott volna hozzánk. Úgy láttam, hogy hasznára válhat a szárazföldi, súlyzós edzésprogramunk, és azt is éreztem, hogy valamennyi úszásnemben vannak még fejlődési lehetőségei. Lenyűgözött a küzdőképessége, hogy milyen jó versenyző típus. Meg voltam győződve róla, hogy a mi egyetemi környezetünkben, ahol nagyszerű úszók társaságában, mindennapos versenykörülmények között készülhet, ugrásszerűen javulhat a teljesítménye.

- Mennyiben más az önök edzésprogramja ahhoz képest, amit Hosszú Baján tanult? Mi a titkuk?
- Az egyik kulcsfontosságú különbség a szárazföldi munkában, a súlyzós edzésekben rejlik. Katinka ma már sokkal fittebb, sportosabb, mint akkor volt, amikor megérkezett hozzánk. Ehhez járul még, hogy sokkal inkább versenyszerűek az edzéseink, mint amilyenekben Baján volt része. Nap mint nap végzünk stílusgyakorlatokat is, folyamatosam igyekszünk javítani a stílusán mind a négy úszásnemben. Hogy van-e titok? Nem hinném. Katinka roppant versenyképes, sikerorientált sportoló, egyértelmű, hogy a világ egyik legjobb úszónője akar lenni - ami azt illeti, már most az. Könnyű dolgom van, nem nehéz motiválni őt, mindig teljesíti a kéréseinket az edzéseken, tökéletes az összhang közte és az edzői stáb között.

Forrás: MTI

- Mi volt a céljuk a római világbajnokságon? Ön bízott abban, hogy megnyeri a 400 méteres vegyes úszást? Egyáltalán: melyik Hosszú legerősebb száma?
- Egész tavasszal és nyáron a 400 vegyesre összpontosítottunk. 4:29 perces időt tűztünk ki elé célul, ami világcsúcs lett volna, s nem féltünk kimondani, hogy aranyérmet várunk tőle ebben a számban. (Hosszú 4:30,31 perces idővel lett világbajnok, azaz másfél másodperccel elmaradt a célkitűzéstől - a szerk.) Még egy becenevet is adtunk neki, hogy még jobban fokozzuk a harci kedvét: elneveztük "Rizsfőzőnek", ami angolul Rice-cooker - ezzel is arra utalva, hogy majd le fogja főzni a világcsúcstartó olimpiai bajnoknőt, az ausztrál Stephanie Rice-ot. Úgy érzem, a stábunk feltétlen bizalma erőt adott neki ahhoz, hogy maga is önbizalommal telve versenyezzen Rómában. Úgy gondolom, a jövőben is a 400 vegyes lehet a legerősebb száma, mivel mind a négy úszásnemben van még lehetősége a fejlődésre. Ha mind a négy résztávon csak egy picit javul, az összesítésben rengeteget jelent. Be kell vallanom, hogy kicsit csalódott voltam, amiért elmaradt a világcsúcstól.

- Többet várt tőle a két bronzéremnél 200 vegyesen és 200 pillangón?
- Szerintem ez a két bronzérem és a két Európa-csúcs hatalmas eredmény. Ha egy sportoló megjavítja a legjobb eredményét, s ezzel világbajnoki érmet szerez, az mindig nagy dolog. Katinka jól úszott, azt hozta, amire felkészítettük, más kérdés, hogy ketten-ketten még nála is jobbak voltak. Ettől még nagyon büszke lehet ezekre a bronzokra, ráadásul tovább növelték az önbizalmát a 400 vegyes előtt.

Thorpe-ot is edzette

Az ötvenéves David Clark Salo a világ egyik legeredményesebb úszóedzője, most kezdte negyedik idényét a Dél-Kalifornia Egyetem (USC) úszócsapata, a Trojans vezetőedzőjeként. A legendás Mark Schubert helyét vette át, aki az Egyesült Államok válogatottjának lett a szakmai irányítója.

Salo versenyzői a 2008-as pekingi olimpián taroltak: Rebecca Soni, Klete Keller és a tunéziai Uszama Melluli aranyérmes lett, s ugyanezek az úszók az idei római világbajnokságon is kiitettek magukért. Salo több mint húszéves edzői pályafutása során olyan világklasszisokkal dolgozott, mint Lenny Krayzelburg, Gabe Woodward, Aaron Peirsol, Amanda Beard, Jason Lezak.

A szakember az Egyesült Államok szövetségi edzőjeként is működött, a 2005-ös montreali világbajnokságon és a 2001-es Jóakarat Versenyeken a férficsapat főnöke volt, emellett másodedzőként tevékenykedett a 2004-es athéni olimpián, a 2003-as barcelonai vb-n, a 2002-es Csendes-óceáni Játékokon, a 2000-es sydney-i olimpián és az 1999-es Pánamerikai Játékokon.

Salo 1985 és 1990 között minden idők egyik legnagyobb úszóedzője, Peter Daland segítőjeként már dolgozott a USC-n, akkor olyan klasszisokat edzett, mint Dave Wharton (Darnyi Tamás nagy ellenfele) és Dan Jorgensen.

Karrierjének izgalmas epizódjaként három évvel ezelőtt az időközben visszavonult csodaúszó, Ian Thorpe edzéseit irányította.


- Megnyrhette volna a kétszázas számait, ha másképpen versenyez? Milyen kiigazításokat végeztek az első két száma után?


- Mennyit faraghat még le az idejéből? Reális cél a világcsúcs 400 vegyesen, esetleg a másik két számban?
- Biztos vagyok benne, hogy folytatódik a fejlődése, azzal párhuzamosan, ahogy egyre jobban megszokja az edzésmódszereimet. A motiváció továbbra sem jelenthet problémát, a rekordok megdöntése plusz ösztönzőt jelent számára. Amíg élvezi az úszást, addig javulni is fog. Tudom, hogy foglalkoztatják az Európa- és a világcsúcsok, s ígérhetem, hogy mindenben segíteni fogjuk céljai megvalósítása érdekében.

- Mit vár tőle jövőre, amikor visszatér a világ a hagyományos úszódresszekhez?
- Mi arra trenírozzuk a versenyzőinket, hogy javítsák az időeredményeiket, függetlenül attól, hogy milyen dresszt viselnek. Szerintem 400 vegyesen tovább fogja javítani az időeredményét. Ami a 200 pillangót illeti, attól tartok, ebben a számban túlságosan sokat jelentett a szuperdressz, itt nehezebb dolgunk lesz, ha faragni akarunk az időkből.

- Mikor kezdték el az edzéseket a római világbajnokság után?
- Katinka augusztus 24-én tért vissza Magyarországról, azonnal edzésbe állt, és azóta is nagyszerűen dolgozik.

Forrás: MTI

- Milyen az átlagos heti edzésprogramja?
- Kedden, csütörtökön és pénteken reggel szárazföldi, súlyzós edzése van, hétfőn, szerdán és szombaton reggel, valamint hétfőn, kedden, csütörtökön és pénteken délután úszik. Az annyi, mint heti tíz edzés.

- Hány versenye lesz a 2009-2010-es szezonban?
- Októbertől márciusig az Egyesült Államok egyetemi bajnokságában versenyez, aztán megkezdi a felkészülést a nyári, budapesti Európa-bajnokságra.

- Melyek lesznek a fő számai?
- Továbbra is a két vegyes számra összepontosít, továbbá a 200 pillangóra és még a 200 méteres gyorsúszásra is.

- Milyen a kapcsolata Hosszú bajai edzőjével, Pass Ferenccel?
- Mindenben támogat, tökéletes közöttünk a munkamegosztás, a római világbajnokságot megelőző hetekben, hónapokban kölcsönösen segítettük egymás munkáját tanácsokkal, ötletekkel. Úgy érzem, most már jobban megérti az én edzésmódszereim lényegét, s bízom benne, hogy ez a hasznára válik majd abban, ahogy Katinkával és a többi úszójával foglalkozik ezután. A magyar szövetség számos edzőjével és vezetőjével találkoztam az elmúlt hónapokban, és valamennyien nagyon kedvesek voltak velem. Ezentúl is bátorítani fogjuk a legjobb magyar úszókat, hogy tanulmányaikat a Dél-Kalifornia Egyetemen folytassák.

- Nem tervezi, hogy ellátogat Magyarországra a közeli jövőben?
- Mostanában nem, de bármikor szívesen elmennék Magyarországra, ha hívnának.

- Milyen embernek ismerte meg Hosszú Katinkát?
- Roppantul élvezem a vele végzett közös munkát, remekül összpontosít a feladatra, diákként és úszóként is rohamos a fejlődése. Nagyszerű a humorérzéke, mindenki szereti itt az egyetemen. Imádom nézni, ahogy versenyez, mert páratlan versenyzői adottságokkal rendelkezik.