Vágólapra másolva!

Elsőre kikaptak a magyar vívócsapatok

Mindkét kedden érdekelt magyar csapat - a Nagy Orsolya, Benkó Réka, Pető Réka, Várhelyi Anna alkotta kard-, illetve a Mazza Lorenzo, Szabados Gábor, Széki Bence, Gátai Róbert összeállítású férfi tőrválogatott - kikapott az első mérkőzésén a törökországi vívó-világbajnokságon. Előbbia 11., utóbbi a 17. helyen zárt.

A magyar női kardozók a 11., a férfi tőrözők pedig a 17. helyen végeztek kedden a törökországi vívó-világbajnokságon. A Nagy Orsolya, Benkó Réka, Pető Réka, Várhelyi Anna alkotta kardcsapat az olaszoktól a 16 között elszenvedett vereséget követően legyőzte a briteket, majd kikapott a románoktól, végül pedig nyert a hongkongiak ellen.

"Tudtuk, hogy az olaszokkal szemben nem lesz egyszerű dolgunk, nemigen vertük meg őket az utóbbi időben, de a franciákkal is így voltunk egy darabig, aztán az Eb-n mégis túljutottunk rajtuk" - étékelt Nébald György szövetségi kapitány.

"Az egyéniben mutatott jó teljesítmény alapján nagyon bíztak benne a lányok, hogy most sikerül nyerni az olaszok ellen, de nem jött össze, simán kikaptunk, a vereségnek pedig később is érződött a hatása, ami baj. Először is azt vártam, hogy ha alul is maradunk, szoros mérkőzésen történik, utána pedig magabiztosan megverjük a következő ellenfeleket. Ezzel szemben egy kicsit szétesett a csapat. A jövőre nézve azért vannak biztató jelek, úgy érzem, lépésről lépésre előre haladva két-három év kell ennek a válogatottnak, hogy beérjen."

A Mazza Lorenzo, Szabados Gábor, Széki Bence, Gátai Róbert összeállítású tőrválogatott az után, hogy a hiányos 32-es táblán, az első fordulóban kikapott a jóval esélyesebb dél-koreai alakulattól, már nem lépett pástra - az alsó ágon ugyanis végül nem vívtak -, így a ranglista alapján zárt a 17. helyen.

Eredmények, női kard, a 16 között:
Olaszország - Magyarország 45-35

a 9-16. helyért:
Magyarország - Nagy-Britannia 45-40

a 9-12. helyért:
Románia - Magyarország 45-42

a 11. helyért:
Magyarország - Hongkong 45-41

férfi tőr, a 32 között:
Koreai Köztársaság - Magyarország 44-38

Női kardban 22, férfi tőrben 25 csapat indult. Szerdán a női tőrözők és a férfi párbajtőrözők csapatversenyét rendezik Antalyában.