Vágólapra másolva!
Elődöntőbe jutott, majd ott kikapott román ellenfelétől Decsi Tamás a törökországi vívó-világbajnokság férfi kardversenyében. Nemcsik Zsolt és Szilágyi Áron a legjobb 16 között búcsúzott.

Decsi az iráni Abedini elleni könnyed győzelemmel kezdett, majd Jorge Pinát verte kiélezett küzdelemben úgy, hogy 13-14-re a spanyolnál volt az előny, aztán következett egy egylámpás magyar tus, végül pedig egy szép védés, visszavágás.

A négy közé Gelu Florin Zalomiron keresztül vezetett az út. Decsi jól kezdett, az asszó első felét 8-4-gyel zárta, a pihenőt követően azonban a román kardozó felzárkózott, s 10-10-nél egyenlített. Ekkor viszont a magyar vívó egymás után négy tust adott, ezzel egészen közel került a győzelemhez, de az ünneplésre még várni kellett.

Előbb amiatt, hogy Zalomir kétszer eredményesen akciózott, azután pedig azért, mert az asszóvezető a videobíróval vagy másfél percig tanakodott, miközben Decsi már a sisakját is ledobva várta a számára kedvező döntést. Ez végül meg is született, így jogos volt az éremszerzésnek szóló hatalmas örömkiáltás. A döntőbe jutásért egy másik román vívó, Rares Dumitrescu került Decsi útjába, előbbi 15-10-re győzött, így a magyar vívó bronzéremig jutott.

Jól kezdett Decsi a döntőbe jutásért rendezett összecsapáson, 4-1-re meglépett - többek között két szép csuklóvágással -, előnye azonban hamar elolvadt, az egyperces szünet már a román vívó 8-6-os vezetésénél kezdődött. A pihenő után nem sokkal Dumitrescu még kedvezőbb helyzetbe került (7-10), de Decsi felzárkózott egy tusnyira, sőt utol is érte ellenfelét, aki azonban vidóvisszajátszást kért, és neki adtak igazat. Ezzel ahelyett, hogy 10-10 lett volna, 9-11-re módosult az állás, majd következett három gyors, határozott román tus, és ezzel elúszott az asszó. Decsi még egyszer eredményesen vágott, de Dumitrescu hamarosan az utolsó tust is bevitte.

"Éremért jöttem a világbajnokságra, ez végül is összejött, de nem lehetek maradéktalanul elégedett, mert ritkán adatik meg az embernek, hogy a győzelem közelébe kerül" - értékelt Decsi. "Ez a harmadik világversenyem itt, Antalyában és az ötödik érmem. Két korábbi alkalommal utánpótlás viadalon nyertem két-két érmet, most is szeretnék még egyet a csapattal. Az elődöntőben két fordulópont volt, úgy érzem, kétszer tévedtek a káromra, először még a szünet előtt, amivel 6-8-lett az állás, azután pedig 9-10-nél. Utóbbival lélektani előnybe került Dumitrescu, aki egyébként is az egyik esélyes volt, miután idén három Világkupát megnyert."

Nem kísérte viszont szerencse Nemcsik szereplését a 16 között: hogy kikapott és ezzel búcsúzni kényszerült, nem rajta múlott. A 2003-as világbajnok Vlagyimir Lukasenko ellen nagyon meggyőző rajtot vett, 8-4-re elhúzott, a folytatásban viszont a videobíró ötször érvénytelenítette az asszóvezető által neki megítélt pontot.

Az ukrán rendszerint visszajátszást kért, és mivel az első öt alkalommal igazat adtak neki, továbbra is megmaradtak a lehetőségei. Elvileg kétszer lehet videobíróhoz fordulni, de azokat a kéréseket, melyek nyomán a végső ítélet alapján igaza volt a kezdeményezőnek, nem számítják.

A dolog szépséghibája, hogy a videónál ezúttal orosz bíró ült, aki valamiért rendszeresen az ukránnak kedvezett, a francia "zsűri" pedig határozatlannak bizonyult. Az asszó vége felé Nemcsik már nem hitt a győzelemben, 10-13-nál alig maradt esélye, már csak azért is, mert nem tudhatta, milyen akciót adnának meg neki.

A vereség után teljesen feldúltan kérte számon az asszóvezetőn és a videóbírón a döntéseket, de nem csak ő volt rendkívül dühös, az egész magyar tábor értetlenül állt a történtek előtt.

"Az a helyzet, hogy a videobíró, Mamedov alapvetően tőrben szokott bíráskodni, amely ugyan szintén konvencionális fegyver, tehát elvileg meg tudná ítélni az akciókat, csakhogy a gyakorlatban kardban és tőrben más minősül támadásnak. Az persze egyáltalán nem jó, hogy egy orosz ember mondhatja ki a döntő szót egy ukrán vívó elleni asszóban. Az öt elvett tusból legalább három jogtalan volt" - igyekezett összefoglalni a hátteret néhány perccel később Nébald György, a fegyvernem szövetségi kapitánya.

"Tisztességesen felkészültem, úgy érzem, jól is vívtam, de ezzel az asszóval mindent elvettek tőlem ezen a világbajnokságon - mondta egy órával vesztes asszója után Nemcsik. - Nagyon szomorú vagyok, már csak azért is, mert a csapatban való szereplés lehetőségét nem kaptam meg, így nekem az egyéni versenyben kellett volna eredményesnek lennem. A francia zsűrit nem hibáztatom, megadta a tusokat, a baj az, hogy egy tőrben járatos orosz videobíró, aki ráadásul az ukrán kardozók vezetőedzőjének az üzlettársa, megváltoztatja egy kardban elismert szaktekintélynek számító asszóvezető döntéseit.

A francia bíró nem akart szembe menni az orosszal, aki egyébként benne van a bíróküldő bizottságban, tehát valamiképpen a főnöke. Az ukránok minden alkalommal, amikor számukra kedvezőtlen döntés született, máris videóvisszajátszást kértek, gondolom, tudták, miért. Sejtettem, hogy így lesz, készültem rá, de a negyedik alkalom után már egyszerűen nem tudtam, milyen akcióval lehetnék eredményes. Biztos vagyok benne, hogy máskor is képes leszek ilyen jól felkészülni, csak hát már nem vagyok fiatal, nincs olyan sok lehetőségem a javításra."

Szilágyi is ebben a szakaszban, tehát a negyeddöntőbe kerülésért szenvedett vereséget, igaz, ő valamivel egyértelműbben kapott ki Aldo Montanótól, az olaszok olimpiai és világbajnokától. 12-12-ig rendkívül jól tartotta magát, aztán már csak a rivális akcióit fogadták el.

"Áron esetében kicsit más volt a helyzet, mint Zsoltéban, tudtuk, hogy Montanót három-négy tussal kell megverni ahhoz, hogy végül tényleg győztesen jöjjön le az ember a pástról. A középen vezetett akcióknál előfordul, hogy ide is, oda is lehet ítélni, ilyenkor általában az olasz kapja a pontokat, amiket persze meg lehet adni" - fogalmazott Nébald. Montano egyébként a következő fordulóban egy tussal alulmaradt, így Decsi az ő legyőzőjével, Dumitrescuval vív délután.

A női párbajtőrözőknél Szász Emese jutott a legtovább, ő a 16 között búcsúzott. A négy nevezett magyar közül hárman kerültek fel a 64-es táblára, Szász kiemelt volt, Tóth Hajnalka és Izsó Katalin pedig a pénteki selejtezőben vívta ki a jogot a további szereplésre. Takács Emese már akkor kiesett.

A főtáblán Szász magabiztosan verte az észt Julija Beljajevát, a második fordulóban viszont igencsak megszenvedett a győzelemért a kubai Zuleidis Ortiz Fuentes ellen. A párharc nagy részében ellenfelénél volt az előny, a vezetést 11-11-nél, csupán 18 mp-cel a vége előtt tudta átvenni egy szép csuklószúrással. Az addig nyugodt Ortiznak hirtelen sürgőssé vált a vívás, de a hátralévő időben már csak egy együttes, illetve egy újabb tiszta magyar találat esett. Izsó és Tóth az első körben búcsúzott, előbbi francia, utóbbi orosz párbajtőrözővel szemben maradt alul.

Szász menetelése a kínai Hszü An-csi ellen ért véget. A magyar vívónő hamar kéttusos hátrányba került, de pár másodperc múlva már egyenlített is, ettől kezdve pedig gyakorlatilag fej fej mellett haladt a két vívó egészen addig, amíg Szász 14-12-es vezetésre tett szert fél perccel a vége előtt. A hátralévő időben elég lett volna egy együttes találat a továbbjutáshoz, ehelyett azonban Hszü 23, majd 7 mp-nél pontosan szúrt, a ráadásban pedig - amelyben a magyar párbajtőröző volt a kedvezményezett -, megint eredményes volt.

eredmények, férfi kard:
a 64 között:
Nemcsik Zsolt - Oleg Sturbabin (ukrán) 15-10
Decsi Tamás - Sormaszt Abedini (iráni) 15-7
Szilágyi Áron - Vincent Couturier (kanadai) 15-8
Diego Occhiuzzi (olasz) - Lontay Balázs 15-12

a 32 között:
Nemcsik Zsolt - Adam Skrodzski (lengyel) 15-7
Decsi Tamás - Valerij Prijemka (fehérorosz) 15-12
Szilágyi Áron - Björn Hübner (német) 15-14

a 16 között:
Decsi Tamás - Jorge Pina (spanyol) 15-14
Aldo Montano (olasz) - Szilágyi Áron 15-12
Alekszandr Lukasenko (ukrán) - Nemcsik Zsolt 15-12

a negyeddöntőben:
Nicolas Limbach (német) - Oh Eun Szeok (dél-koreai) 15-10
Luigi Tarantino (olasz) - Vlagyimir Lukasenko 15-12
Rares Dumitrescu (román) - Aldo Montano (olasz) 15-14
Decsi Tamás - Gelu Florin Zalomir (román) 15-13

az elődöntőben:
Nicolas Limbach (német) - Luigi Tarantino (olasz) 15-9
Rares Dumitrescu (román) - Decsi Tamás 15-10

a döntőben:
Nicolas Limbach - Rares Dumitrescu 15-11

női párbajtőr:
a 64 között:
Szász Emese - Julija Beljajeva (észt) 15-7
Maureen Nisima (francia) - Izsó Katalin 15-12
Olga Kocsnyeva (orosz) - Tóth Hajnalka 15-6

a 32 között:
Szász Emese - Zuleidis Ortiz Fuentes (kubai) 14-12

a 16 között:
Hszü An-csi (kínai) - Szász Emese 15-14

negyeddöntő:
Anfisza Pocskalova (ukrán) - Britta Heidemann (német) 15-12
Ljubov Sutova (orosz) - Laura Flessel-Colovic (francia) 8-7
Sonja Tol (holland) - Hszü An-csi (Xu Anqi, kínai) 15-12
Sherraine Schalm (kanadai) - Danuta Dmowska-Andrzejuk (lengyel) 11-10

elődöntő:
Ljubov Sutova - Anfisza Pocslakova 15-3
Sherraine Schalm - Sonja Tol 15-11

döntő:
Ljubov Sutova - Sherraine Schalm 9-8

A legjobb magyar, Szász Emese a 10. helyen végzett.