Vágólapra másolva!
Az első forduló jelentette a végállomást Szávay Ágnes számára a pekingi tenisztornán: a magyar játékos két nagyon sima szettben, ötven perc alatt kapott ki Aljona Bondarenkótól.

Az ukrán játékos mindössze három gémet engedélyezett a magyarnak, aki az első játszmában még tartotta magát, a másodikban azonban teljesen kipukkadt és húsz perc alatt vesztett.

Szávay, aki júliusi, budapesti tornagyőzelme után csapnivaló teljesítményt nyújtott - öt versenyen mindössze kétszer győzött - két éve megnyerte a pekingi viadalt. Idén viszont a 4,5 millió dollár összdíjazású, keménypályás tornától is hamar búcsúzott.

Czink Melinda, aki a selejtezőből jutott a főtáblára, az orosz Jelena Vesznyina ellen kezd. Czink párosban szintén az első körben búcsúzott.

Peking, egyes, 1. forduló (a 32 közé jutásért):
A. Bondarenko (ukrán) - Szávay 6:3, 6:0
V. Williams (amerikai, 3.) - Dusevina (orosz) 6:2, 7:6 (7-1)
Pennetta (olasz, 10.) - Han (Han, kínai) 7:6 (7-2), 6:2
Cornet (francia) - Stosur (ausztrál, 15.) 6:4, 4:6, 6:3
Wozniak (kanadai) - Rezai (francia) 4:6, 6:1, 7:6 (7-5)
Pavljucsenkova (orosz) - Bammer (osztrák) 7:5, 6:1

Páros, 1. forduló (a 16 közé jutásért):
Jen, Cseng (Yan, Zheng (kínai) - Czink, U. Radwanska (magyar, lengyel) 7:6 (7-0), 6:2