Vágólapra másolva!

Olteán nem jutott döntőbe az atlétikai vébén

Idei, egyben pályafutása legjobbjához közeli eredményt ért ugyan el pénteken a gerelyhajító Olteán Csongor, ezzel együtt nem jutott be a döntőbe a berlini atlétikai világbajnokságon.

Olteán kezéből elsőre 74.76 méterre szállt a gerely, a második kísérlete érvénytelen volt, majd harmadikra pályafutása második legjobb eredményét, 78,46 m-t ért el, de ez is kevésnek bizonyult a finálés szerepléshez.

A magyar atléta selejtezőcsoportjában a nyolcadik lett, a második csoportban viszont már az esőszünet előtt öten is túldobták, végül a 14. helyen zárt, így kiszorult a döntő 12 fős mezőnyéből. Olteán az idei országos bajnokságon 80,16 méteres egyéni csúccsal győzött.

Kazi Tamás a 800 méter első elődöntőjében a negyedik helyen végzett, ezzel nem jutott be a vasárnapi fináléba. A magyar atlétának volt ugyan esélye a továbbjutásra, hiszen az első kör második harmadában három riválisa is elesett, ám a finisre teljesen elkészült az erejével, nem bírta a hatalmas iramot, és 1:47.01 perces eredménye nem lett elég a döntőhöz.