Vágólapra másolva!

Papp Krisztina vb-döntős 5000 méteren

Papp Krisztina bejutott a döntőbe 5000 méteren a berlini atlétikai világbajnokságon. A tízpróbázó Szabó Attila gyengén kezdett.

Az újpesti futónő a szerdai előfutamban taktikus versenyzéssel folyamatosan tapadt az előbb nyolc, majd hatfősre szűkült élbolyra, és a hajrában feljött a negyedik helyre, 15:19.90 perccel, idei legjobbjával ért célba. A két futamból az első öt-öt atléta automatikusan továbbjutott, így Papp készülhet a szombati fináléra.

"Egy taktikai verseny volt, amelyben folyamatosan gyorsult a tempó" - értékelt a 10 ezer méteren 2003-ban utánpótlás Európa-bajnok Papp. "Hátulról jól figyelemmel kísérhettem a helyezkedéseket, és gondoltam, nem megyek bele a lökdösődésekbe. Nem volt sok európai futó ebben a futamban, úgy számoltam, őket meg kell előznöm, nagyon örülök, hogy ez sikerült."

Szabó Attila a 28. helyen áll az első szám, a 100 méteres síkfutás után a tízpróbázók között a berlini atlétikai világbajnokságon. A 25 éves versenyző szerdai futamában utolsóként ért célba 11,15 mp-cel, ez 827 pontot jelentett. Az idei Universiadén harmadik Szabó 7748 pontos egyéni csúcsát szeretné megjavítani a vb-n.

A 38 tízpróbázó délelőtt a távolugrással és a súlylökéssel folytatja, majd délután a magasugrás és a 400 m szerepel a programban. Szabón kívül szerdán még három magyar lesz érdekelt a vb-n: Kővágó Zoltán 20.10 órakor lép dobókörbe a diszkoszvetés döntőjében, Kiss Dániel a 110 m gát, Papp Krisztina pedig az 5000 m előfutamában áll rajthoz délelőtt. Szabó a második szám után két helyet javított.

A férfi diszkosz mellett férfi 1500 méteren, valamint női 100 m gáton és 800 méteren hirdetnek győztest.