Vágólapra másolva!
Német lapértesülések szerint nem kíván többé az Universum Box Promotion színeiben bokszolni Felix Sturm.

"Többet nem bokszolok az Universumnál, inkább abbahagyom az ökölvívást. Mindkét fél jól járt az eddigi közös munka során, és szerintem teljesen normális, ha valaki egyszer csak a saját lábára szeretne állni" - nyilatkozta a jelenleg talán legnépszerűbb német bokszoló, akinek november 16-án jár le szerződése a hamburgi klubbal.

Utóbbinak elvileg egyoldalú opciója van arra, hogy három évvel meghosszabbítsa azt, de Sturm menedzsere, Roland Bebak szerint az opció nem teljesen szabályos és jelenleg is jogászokkal egyeztetnek a szerződés felmondását illetően.

A WBA középsúlyú világbajnoka egyelőre nem nyilatkozott arról, hogy hol szeretné folytatni karrierjét, de a hírek szerint a sztárokra specializálódott német RTL igen komoly ajánlattal környékezte meg a bunyóst. Amennyiben igazak a hírek, az óriási érvágás lehet Erdei Zsolt csapatának, hiszen jövőre lejár a televíziós szerződésük a ZDF-fel és most az egyik legnagyobb sztárjukat is elveszítik. Mindezek ellenére korai lenne temetni a németeket, hiszen Klaus-Peter Kohl cége korábban Dariusz Michalczewski és a Klicsko testvérek elvesztését is gond nélkül átvészelte.

www.profiboksz.hu