Vágólapra másolva!
Kovács Katalin nagy fölénnyel nyerte a női kajak egyest 1000 méteren a brandenburgi kajak-kenu Európa-bajnokság szombati versenynapjának első döntőjében. A második számban Vajda Attila iskolázta le a mezőnyt, kenu kettesben a Sáfrán fivérek győztek, a női és férfi kajak kettesek versenyében pedig ezüstérmet szerzett a Szabó Gabriella, Csipes Tamara, illetve a Kökény Roland, Gönczy Gábor egység. A kenus Tóth Márton, Volein Viktor, Sarudi Pál és Mike Róbert kvartett szintén második lett, az összesített napi mérleg tehát három arany- és ugyanennyi ezüstérem.

Magyar sikerrel kezdődtek a brandenburgi kajak-kenu Európa-bajnokság szombat délutáni döntői, Kovács Katalin az 5-ös pályán nagy fölénnyel nyert Franziska Weber előtt. A német elrontotta a rajtot, talán arra számított, hogy visszalövik a versenyt és szinte teljesen megállt, a mezőny meg közben faképnél hagyta.

Kovács féltávhoz közeledve már félhajónyi előnnyel utazott az élen, 750-hez közeledve ezt egy hajóra növelte a dán Engel Hansen előtt. Az északi a hajrára elfáradt, Weber a semmiből utolérte és megszerezte a második helyet, Kovácstól azonban egy hajóval így is kikapott. "Azt terveztem, hogy próbálok a mezőnnyel maradni, belülről úgy is éreztem, hogy fél hajón belül vannak a többiek. Talán azért, mert szűkek a pályák. Remélem, hogy holnap is jól fogok menni, bár az 500 sokkal gyorsabb. Kicsit tompa vagyok, valószínűleg a szokatlan időbeosztás miatt. Délben nem nagyon szoktam versenyezni" - mondta a Domino Honvéd versenyzője.

A következő versenyszámban Vajda Attiláért izgulhattak a magyar szurkolók, az utóbbi napok versenyeitől kicsit kimerült kenus nagy fölénnyel érkezett féltávhoz. Vajda azonnal élre állt a rajt után, nem a mezőnyből akarta megnyerni a versenyt, mögötte nagyon együtt haladtak a riválisok.

750-nél sem látszottak a fáradtság jelei Vajdán, tartotta előnyét, az utolsó 250 méteren viszont közelíteni kezdtek hozzá ellenfelei. Legszorgalmasabban a német, kétszeres junior világbajnok Sebastian Brendel lapátolt, de kicsit későn kezdte a hajrát, és már nem tudta befogni a magyar versenyzőt. "Arra figyeltem, hogy a rajt legyen olyan, amilyennek lennie kell. Szerencsére a tegnapi váltó során eleget gyakorolhattam, így jól el is jöttem. Utána az edzőmmel megbeszéltek szerint átváltottam egy pattogós, dinamikus evezésbe. Nagyon lötyögős volt a pálya, oldalszél is van, úgyhogy nem volt ideális. Ennek ellenére sikerült már az elején előre kerülnöm, ez magabiztosságot adott. Az utolsó százon meg kellett indítanom a hajót, mert éreztem, hogy jönnek fel, de szerencsére sikerült megcsinálnom azt, amit elterveztem" - elemezte versenyét a szegediek kedvence.

Szabó Gabriella és Csipes Tamara próbálkozott a női kajak kettesek között az éremszerzéssel, 250 méternél első helyen állt a magyar duó. A következő 250-en a svédek vették át a vezetést, Szabóék másodikként érkeztek az 500 méteres bójához. 750 felé közelítve is tartották a ritmust az északiak, a magyarok megpróbáltak ritmust váltani, de a hajrára nem maradt bennük elég erő a fordításhoz. Megőrizték viszont a második helyet, a párostól ez is elismerésre méltó eredménynek számít. "Nagyon örülünk, de azért nem vagyunk felhőtlenül boldogok, mert nagyon kicsin múlt, hogy nem sikerült győznünk. Talán ha a svédek melletti pályán megyünk, de így nem érzékeltük, mennyi is az előnyük" - mondta az olimpiai bajnok Csipes Ferenc lánya.

Kellemes meglepetésre a dobogó legfelső fokára állhattak a Sáfrán fivérek is, kenu kettesben nem találtak legyőzőre, fölényes diadalt arattak. "Nagyon jól elkaptuk a rajtot és a szemünk sarkából láttuk, hogy végig a mezőny elején haladunk. Rendben fel tudtuk venni az utazó szakaszt és még a végére is maradt erőnk, úgyhogy végülis nyugodt pálya volt" - nyilatkozott a testvérénél, Mátyásnál egy évvel idősebb, 23 esztendős Mihály.

A rutinos Kökény és a fiatal Gönczy kettőse egy előfutambeli második, majd egy középfutambeli első hellyel melegített a fináléra, mutatott teljesítményük alapján éremben reménykedhetett a magyar szurkolósereg. Ez így is lett, már féltávnál a harmadik pozícióban laptoltak, majd 750-nél feljöttek a második helyre, s bár a győztes norvégokat már nem tudták befogni, második helyük is nagyszerű teljesítmény. "Az utóbbi pár hétben sajnos nem nagyon tudtam edzeni és pihenni sem, de azért titokban reménykedtünk a jó szereplésben" - fogalmazott az eredményhirdetés után Kökény, akinek három héttel ezelőtt hunyt el az édesapja. "Elégedettek vagyunk, egyelőre. Jön a vb, arra remélem már jobban fel tudunk készülni."

A harmadik magyar ezüst a zárószámban született: a Tóth Márton, Volein Viktor, Sarudi Pál, Mike Róbert összeállítású kenus csapat - amelynek a kevés nevező miatt csak a fináléban kellett vízre szállnia - harcban volt az első helyért, de végül nem tudta befogni a házigazda németek hajóját, így meg kellett elégednie a második hellyel.

A Kammerer Zoltán vezette férfi kajaknégyes - Molnár Péterrel, Boros Attilával és Bozsik Gáborral - nem tudott beleszólni a dobogós helyek sorsába, és csak ötödik lett. Férfi K-1-ben a tavaly ezüstérmes Kucsera Gábor kilencedik lett a B döntőben, így összesítésben - messze alulmúlva a várakozásokat - 18.-ként zárt.

Storcz Botond szövetségi kapitány a verseny után adott nyilatkozatában elsőként külön gratulált Csipes Ferencnek, Vécsi Viktornak és az Oláh Tamás-Soltész Árpád edzőpárosnak az Európa-bajnoki győzelmekhez. Mint elmondta, nagyon örül annak, hogy folytatódott a Világkupán már elindult tendencia, miszerint a rutinos sztárok mellett a fiatalok is megmutatták oroszlánkörmeiket. "Továbbra is úgy látom, hogy Kucsera Gábor alkalmas lehet a férfi kajak egyesre, de ehhez még át kell állítania magát, rá kell hangolódnia az egyéni versenyzésre. Itt jöhet majd elő az egy válogatós rendszer előnye, hiszen neki és Kammerernek, akivel 500 párost indul majd, nem kell újabb válogatókra készülnie, hanem már hétfőtől megkezdhetik a felkészülést az augusztusi világbajnokságra. A férfi kajak négyes teljesítményétől nem vagyok boldog, de nem is értékelem kudarcnak, hiszen csak két gyakorláson tudtak átesni a válogató óta. Számomra ebben a számban egy cél van az idei évben: a vb-re egy olyan egységet odaállítani, amely dobogós lehet. Ez pedig mindenképpen benne van a csapatban" - mondta Storcz.

A vasárnapi program:
500 m-es középfutamok 10.00
500 m-es döntők 12.25

Eredmények

férfiak, K-1:
1. Max Hoff (Németország) 3:29.101 p
2. Anders Gustafsson (Svédország) 3:30.419
3. René Holten Poulsen (Dánia) 3:31.820
...18. (a B döntőben 9.) KUCSERA GÁBOR

K-2:
1. Eirik Veraas Larsen, Jacob Norenberg (Norvégia) 3:12.864
2. GÖNCZY GÁBOR, KÖKÉNY ROLAND 3:13.119
3. Sebastian Lindner, Norman Zahm (Németország) 3:14.242

K-4:
1. Fehéroroszország 2:54.589
2. Szlovákia 2:56.323
3. Csehország 2:56.760
...5. MAGYARORSZÁG (KAMMERER ZOLTÁN, MOLNÁR PÉTER, BOROS ATTILA, BOZSIK GÁBOR) 2:57.917

C-1:
1. VAJDA ATTILA 3:51.934
2. Sebastian Brendel (Németország) 3:52.854
3. José Luis Bouza (Spanyolország) 3:55.007

C-2:
1. SÁFRÁN MÁTYÁS, SÁFRÁN MIHÁLY 3:34.942
2. Erik Leue, Tomasz Wylenzek (Németország) 3:36.470
3. Oroszország 3:36.900

C-4:
1. Németország 3:20.283
2. MAGYARORSZÁG (TÓTH MÁRTON, VOLEIN VIKTOR, SARUDI PÁL, MIKE RÓBERT) 3:21.356
3. Oroszország 3:22.690

nők, K-1:
1. KOVÁCS KATALIN 3:56.310
2. Franziska Weber (Németország) 3:57.458
3. Henriette Engel Hansen (Dánia) 3:58.169

K-2:
1. Josefin Nordlöw, Sofia Paldanius (Svédország) 3:35.848
2. CSIPES TAMARA, SZABÓ GABRIELLA 3:36.533
3. Anasztaszja Szergejeva, Juliana Szalahova (Oroszország) 3:37.111