Vágólapra másolva!
A Nemzetközi Sakkszövetség (FIDE) Elnöki Tanácsa június 16. és 17. között Krakkóban tartotta meg második negyedévi ülését. Elfogadták a 2010 őszére tervezett világbajnok-jelölti párosmérkőzések lebonyolítását. A 8 résztvevő párharcának győztese lesz 2011-ben a világbajnok kihívója. Fontos döntést hoztak arról, hogy 2009. július 1-től mégsem kerül bevezetésre az Élő-pontszám számításának új tervezete, amelyet az élsakkozók és a sakkozó matematikusok is élesen bíráltak. Hanti-Manszijszkban november 20. és december 15. között rendezik meg 128 résztvevővel a kieséses rendszerű Világkupát, amelynek Lékó Péter az egyetlen magyar résztvevője.

A Nemzetközi Sakkszövetség honlapján olvasható a 2010 tavaszára tervezett Anand-Topalov világbajnoki döntő megrendezésének pályázati feltétele. A kezdeti biztató tárgyalások a dortmundi UEP és a FIDE között megszakadtak, és ismét ringbe lehet szállni a rendezésért, minimum nettó 2 millió euró a kívánt díjalap és 20 százalék a FIDE kasszájába.

A krakkói ülésen elfogadták a negyedik negyedévben megrendezésre kerülő világbajnok-jelöltek versenyének kiírását. A FIDE vezérkara ismét meglepetést okozott, mert világbajnok-jelölti torna helyett párosmérkőzések mellett döntött. A viadalon a 2010-es Anand-Topalov világbajnoki döntő vesztese, a 2009-es kihívó párosmérkőzés vesztese, az amerikai Gata Kamsky, a 2008-2009-es Grand Prix-sorozat első két helyezettje, a 2009-es Világkupa győztese mellett ketten a 2009. júliusi és a 2010. januári Élő-listáról jutnak be, akik már a korábbi kritériumok alapján nem szereztek részvételi jogot. Az esetleges holtversenyt a 2010-es márciusi lista dönti el. Egy résztvevőt a rendező jelölhet, de a 2010. január 1-től érvényes Élő-listán minimum 2700 pontjának kell lennie. Visszalépés esetén a Grand Prix-sorozat végeredménye alapján a harmadik helyezett játszhat.

Az Anand-Topalov világbajnoki döntő vesztese lesz az 1-es rajtszámú, a többi résztvevőt a 2010-es januári lista alapján rangsorolják. Az első körben 1-8, 2-7, 3-6, 4-5 a párosítás, négyjátszmás meccseket vívnak a nagymesterek, 2-2 esetén rájátszás dönt. A legjobb négy között a győztesek mérkőznek meg, az első meccs győztese a negyedik párharc nyertesével, illetve a második mérkőzést nyerő a harmadik győztesével. A két nyertes játssza a döntőt, ami 6 játszmás, a győztes lesz 2011-ben a világbajnok kihívója. A FIDE nettó 420 ezer eurós díjalapot szeretne, ennek szellemében hirdette meg a versenyt.

Hanti-Manszijszkban november 20. és december 15. között rendezik meg a 2009-es Világkupát, amely a 2009-2011-es világbajnoki ciklus versenye. A győztes résztvevője lesz a 2010-es világbajnok-jelölti páros mérkőzéseknek. Meghívott a férfi és női világbajnok, az indiai Viswanathan Anand és az orosz Alekszandra Kosztenjuk. A 2007-es Világkupa első négy helyezettje, az amerikai Gata Kamsky, a spanyol Alekszej Shirov, a norvég Magnus Carlsen és az ukrán Szergej Karjakin. A 2007 és 2008-as junior világbajnokok, az egyiptomi Adly Adly és az indiai Abhieejet Gupta.

A FIDE Élő-listáról a 2008. júliusi és a 2009. januári pontszámok átlaga alapján:
Veszelin Topalov (bolgár) 2786,5
Vaszilij Ivancsuk (ukrán) 2780
Alekszandr Morozevics (orosz) 2779,5
Vlagyimir Kramnyik (orosz) 2773,5
Tejmur Radzsabov (azeri) 2752,5
Lékó Péter (magyar) 2746
Levon Aronjan (örmény) 2743,5
Dmitrij Jakovenko (orosz) 2734,5
Sahriyar Mamedgyarov (azeri) 2733,5
Peter Szvidler (orosz) 2730,5
Alekszandr Griscsuk (orosz) 2730,5
Borisz Gelfand (izraeli) 2726,5
Michael Adams (angol) 2723,5
Ruszlan Ponomarjov (ukrán) 2722
Wang Yue (kínai) 2721,5
Vugar Gasimov (azeri) 2720
Jevgenyij Alekszejev (orosz) 2713
Perez Leinier Dominguez (kubai) 2712,5
Ni Hua (kínai) 2707
Etienne Bacrot (francia) 2706

A 2008-as és a 2009-es Európa-bajnokságról 46-an harcolták ki a részvétel jogát, 44 résztvevő az egyéb kontinens-bajnokságokról játszik. Amerika 19, Ázsia 19, Afrika 6 résztvevőt ad. A világbajnokot, a korábbi Világkupáról továbbjutott nagymestereket , illetve Élő-pontszámaik alapján jogosult résztvevőket távolmaradásuk esetén az Élő-listáról pótolják. A 128 résztvevő kieséses rendszerű viadalán az első hat fordulóban két-két partit vívnak egymással a sakkozók, 1-1 esetén rájátszás dönt. A döntőben már négy játszmára kerül sor. A teljes díjalap 1 millió 600 ezer dollár, amiből 20 százalékot a FIDE kasszájába kell befizetni. A győztes a 64 ezer dollár mellett a világbajnok-jelöltek párosmérkőzésein való részvételt is kiharcolja.

Lékó Péterre pályafutásának egyik legizgalmasabb fél éve vár, három változatban tudja kiharcolni, hogy ismét világbajnok-jelölt lehessen. Augusztusban a jereváni Grand Prix-viadalon játszik, ez lesz a sorozatban a harmadik tornája, és év végén száll harcba a negyedik versenyén. Olyan két eredményt kellene elérnie, hogy a nalcsiki holtversenyes ötödik helyét törölni tudja (a három legjobb eredmény számít).

A Grand Prix-versenysorozat élcsoportjának állása négy torna után:
1. Tejmur Radzsabov (azeri) 363,33 (60, 150, 153,3)
2. Alekszandr Griscsuk (orosz) 363,33 (105, 153,33, 105) (lejátszotta a négy tornát, a leggyengébb eredménye törölve)
3. Levon Aronjan (örmény) 360 (180, 180)
4. Wang Yue (kínai) 353,5 pont (153,33, 120 és 80)
5. Vugar Gasimov (azeri) 328,33 (153,3, 65 és 110)
6. Dmitrij Jakovenko (orosz) 243,33 (90 és 153,33)
7. Sahriyar Mamedgyarov (azeri) 240 (105, 80 és 55)
8. Gata Kamsky (amerikai) 235 (60, 120 és 55)
9. Peter Szvidler (orosz) 230 (85, 90 és 55)
10. Lékó Péter (magyar) 220 (80, 140)

Első számú nagymesterünk úgy tervezi, hogy játszik a Világkupán. A 2009. július 1-től érvényes Élő-listán várhatóan a nyolcadik lesz 2756 ponttal. A dortmundi szuperverseny, a jereváni Grand Prix, a Tal-emlékverseny és a Világkupa eredményei számítnak majd a 2010. januári listába. A harmadik helyezett norvég Magnus Carlsen lehet az egyik Élő-pontos világbajnok-jelölt, a másik hely kiadó, különös tekintettel arra, hogy Aronjan két győzelemmel nagy esélyessel pályázik a Grand Prix-sorozat megnyerésére.

A Jangce-parti nagyváros, Nanjing (Nanking) szeptember 27. és október 9. között rendez másodszor hat résztvevős, kétfordulós szuperversenyt. A város a történelem viharai során többször is Kína fővárosa volt, jelentős ipari és kulturális központ. A Mingfa Pearl Spring Hotel méltó színhelye lesz a 250 ezer eurós díjazású viadalnak, ahol a világbajnoki döntőjük előtt utoljára csap össze Viswanathan Anand és Veszelin Topalov. Magnus Carlsen, Tejmur Radzsabov és Dmitrij Jakovenko mellett egy később kijelölendő kínai nagymester játszik. Topalov csak 12 nappal korábban fejezi be Bilbaóban a 6 résztvevős, kétfordulós Grand Slam-döntőt, ahol Szergej Karjakin, Alekszandr Griscsuk és Alekszej Shirov részvétele biztos. Az ukrán sakkozó Wijk aan Zee-ben, az orosz játékos Linaresben, a spanyol nagymester Szófiában győzött. Biztosra vehetjük Magnus meghívását is.