Vágólapra másolva!
Balzsay Károly, a Boksz Világszervezet (WBO) nagyközépsúlyú világbajnoka látványos győzelmet ígér a szurkolóknak a német Robert Stieglitz elleni, budapesti címvédő mérkőzésén, amelyet augusztus 22-én a SYMA-csarnokban rendez az Universum Box Promotion.

"Borzasztóan örülök a lehetőségnek, hogy szülőhazámban védhetem meg a címemet" - mondta az esemény szerdai sajtótájékoztatóján Balzsay. "Robert nagyon komoly bunyós, kiváló harc lesz, rendkívül kemény csata, amelyen szeretnék szép és látványos győzelmet aratni."

Balzsay, aki legutóbb április 25-én, az új-zélandi Maselino Masoe ellen védte meg címét, eddigi profi pályafutása során 21 mérkőzést vívott meg veretlenül, ebből 15-ször kiütéssel diadalmaskodott. "Sokszor bokszoltunk már egy helyen, ismerjük egymás stílusát. Minél jobban fel kell készülnöm, ma már indulok is Hamburgba, ahol kezdetét veszi a kilenchetes munka" - nyilatkozta a 29 éves Balzsay.

Stieglitz eddigi karrierje során 37 mérkőzésen lépett szorítóba, 35 győzelme mellett két vereséget szenvedett, 21 kiütése volt. "Komolyan veszem ezt a találkozót, garantálhatom, hogy semmit sem adok ajándékba. Láttam a Gyenyisz Inkin elleni mérkőzését, ahol fantasztikusan bokszolt, de én nem fogom magam könnyen adni" - mondta Stieglitz.

Balzsayt nemrég az amerikai Andre Ward az Egyesült Államokba "invitálta", erre a magyar ökölvívó csak annyit mondott, hogy nagyon örül a lehetőségnek, de egyelőre csak az augusztusi találkozóra szeretne koncentrálni. Christof Hawerkamp, az Universum sajtófőnöke elmondta: Ward egyelőre csak beszélt arról, amit szeretne, ám egy ilyen találkozó leszervezése komoly háttérmunkát igényel.

A budapesti gálán további két magyar, Bedák Zsolt és Bedák Pál is ringbe lép, előbbi kispehelysúlyú Európa-bajnoki övét teszi kockára. "Óriási élmény lesz hazai közönség előtt ringbe lépni, ráadásul az öcsém is itt lesz, ilyenkor pedig még erősebb vagyok" - mondta Bedák Zsolt, akinek ellenfele egyelőre nem ismert.

Szóba került Erdei Zsoltnak, az Universum félnehézsúlyú magyar világbajnokának esetleges szereplése is: Madár klubja egy igazi, nagy mérkőzést szeretne szervezni, de erre az időpontra nem sikerült ennek megfelelő kaliberű ellenfelet találni, így Erdei nem lép fel a SYMA-csarnokban. "Magyarországon mindenki tudja, hogy Erdei Zsolt egy igazi nagy mérkőzésről álmodik, már nézelődtünk, hiszen egy ilyennel szeretnénk megajándékozni" - mondta Hawerkamp. A gálára szerda dél óta lehet jegyeket kapni, a legolcsóbb belépő 2900 forintba, míg a legdrágább 12 900 forintba kerül.