Vágólapra másolva!
A magyar versenyzők öt első, három második és egy harmadik helyet gyűjtöttek a szegedi MOL kajak-kenu Világkupa-verseny szombat délutáni döntői során. Janics Natasa és Kovács Katalin négyesének nagy harca az előbbi hajó javára dőlt el, kenu 1000 méteren Vajda Attila megvédte tavalyi aranyérmét, meglepetésre Tóth Dávidék K-4-es egysége is győzelmet aratott, míg a negyedik hazai elsőséget Szabó Gabriella és Csipes Tamara szállította. C-2-ben kettős magyar siker született úgy, hogy a győzelmet a Tóth Márton, Mike Róbert duó szerezte meg a pekingi olimpiát is megjárt Sáfrán-testvérek, Mátyás és Mihály előtt.

A női kajak négyesek döntőjével kezdődött a szombat délutáni program Szegeden. A táv kétharmadában a Paksy Tímea, Benedek Dalma, Kozák Danuta, Janics Natasa kvartett harcolt a Kovács Katalin, Medveczky Erika, Fazekas Krisztina, Csipes Tamara hajóval. Utóbbiak azonban technikai hiba miatt nem tudták befejezni a futamot. Hajójuk mintegy száz méterrel a cél előtt egyszerűen megállt, így végül pályatévesztés miatt kizárták őket.

"Erős volt a szembeszél, de próbáltunk erőseket és nagyokat húzni, és úgy érzem, jó pályát mentünk" - értékelt a parton az MTI-nek Benedek. "Mivel az utóbbi napokban betegeskedtem, az edzőmmel és a szövetségi kapitánnyal egyetértésben úgy döntöttünk, hogy számomra ezzel véget ért a verseny, inkább pihenek és gyógyulok."

A leghosszabb távon, 1000 m-en így eggyel kevesebb magyar indulóért szoríthatott a Maty-éri pálya közönsége, ahol következett a hazai szurkolók nagy kedvence: C-1 1000 méteren Vajda Attila Vadim Menkovval és Florin Mironciccsal küzdött, bár a Démász-Szeged versenyzője nagyon magabiztosan lapátolt az első helyre.

"Egyáltalán nem volt könnyű a futam. Erős szembeszél fújt, ami miatt több mint fél perccel rosszabb időt eveztem, mint az olimpián" - mondta a Pekingben ugyanebben a számban aranyérmes kenus az [origo]-nak. "Szerencsére az utolsó métereken már nem kellett lapátolnom, így is eléggé elfáradtam. A holnapi 500-as futam nagyon-nagyon fontos, ugyanúgy Menkov és Mironcic lehet a legnagyobb ellenfelem, mint ma."

Magyar sikert hozott egy újabb kilométeres táv, a férfi K-4-esek versenye. Meglepetésre a Tóth Dávid, Szalai Tamás, Dobos András, Paumann Dániel négyes egy kiváló hajrával elsőnek hozta be hajóját, legyőzve a fő esélyes szlovákokat és a másik magyar egységet (Kammerer Zoltán, Benkő Zoltán, Molnár Péter, Hadvina Gergely).

C-2-ben kettős magyar diadal született úgy, hogy a győzelmet a Tóth Márton, Mike Róbert duó szerezte meg a pekingi olimpiát is megjárt Sáfrán-testvérek, Mátyás és Mihály előtt, míg a kajakosoknál a pénteken elhunyt édesapját gyászoló Kökény Roland Gönczy Gáborral remekül hajrázva másodikként futott be.

A női K-2-es duó, Szabó Gabriella és Csipes Tamara szintén aranyat szállított, ők nagy fölénnyel előzték meg a svédeket és az új-zélandiakat - no meg a másik hazai kettest, a negyedikként célba érkező Paksy Tímeát és Medveczky Erikát.

A MOL Világkupa vasárnapi programja:
8.00: 500 m-es középfutamok
9.55: 200 m-es döntők
15.00: 500 m-es döntők

Storcz Botond szövetségi kapitány: "Kellemes meglepetést okozott a győztes kenupárosunk, úgy tűnik, ebben a szakágban is ott vannak a fiatalok, akik át tudják majd venni a vezető szerepet. Sajnálom, hogy a kajakos Kucsera Gábor bár jó időt ment, nem jutott be a döntőbe, de tanulság, hogy egy középfutamra is teljes erőbedobással kell odaállni. Örülök a női négyes sikerének, amiatt viszont szomorú vagyok, hogy a másik egység nem tudott befutni, így nincs viszonyítási alap."