Vágólapra másolva!
Az esztendő legrangosabb hazai sakkversenyének, Lékó Péter és az indiai világbajnok Viswanathan Anand nyolcjátszmás párosmérkőzésének megnyitó ünnepségét ma tartják a Miskolci Nemzeti Színházban. Miskolc jelentős nemzetközi rangot vívott ki a Lékó &... sakkfesztivál párharcainak megszervezésével, a kitűnő rendezéssel. A főszereplők hétfőn délután feleségeik kíséretében érkeztek meg a borsodi megyeszékhelyre. Mindketten jó hangulatban várják a meccset, kiegyenlített erők küzdelmét jósolják. Anandot kis bosszúság érte az utazáskor, egyik csomagja nem érkezett meg Ferihegyre, az esti vacsoránál viszont nagyon ízlett neki a korhely halászlé, a fogas és a Gundel palacsinta. A hivatalos programot követően az indiai világbajnok eddigi legnagyobb sikereiről, jövőbeni terveiről és még sok minden másról nyilatkozott az [origo] munkatársának.

- A magyar sakkrajongók nagyon örülnek, hogy élőben láthatják a sakkozás királyát. Hányadszor látogatott el hazánkba?
- Éppen húsz éve Budapesten a Polgár-család vendége voltam. Judittal snelleztem, nagy pingpongcsatákat is vívtunk. Feleségemmel, Arunával már régóta terveztünk egy látogatást, így örömmel vettem a meghívást, hogy vívjak rapid meccset Lékó Péterrel. Sok elismerő véleményt hallottam a sorozatról, nem kellett sokat győzködni engem, hogy beillesszem versenynaptáramba a mérkőzést.

- Mit vár a párharctól? Milyen eredménnyel lenne elégedett?
- Természetesen győzni szeretnék, de nagy és érdekes csatákat, kiegyenlített erők küzdelmét várom. Jól ismerjük egymást, Péterrel nagyon jó a viszonyom, valamikor szekundánsom is volt, többek között az Anatolij Karpovval vívott 1998-as vb-döntőben. Már több mint 10 éve abszolút top játékos.

- Meglepődött, hogy nagymesterünk a bonni, Vlagyimir Kramnyik elleni vb-döntőben az orosz exvilágbajnok egyik szekundánsa volt?
- Engem meglepetéssel ért, de Aruna számított rá, női megérzés. Logikus volt a döntés, hiszen Kramnyiknak és Péternek is Hensel Carsten volt akkor a menedzsere.

- Fantasztikus sikerekben bővelkedő pályafutásából melyik versenyt emelné ki, mint a legfontosabbat, a legemlékezetesebbet?
- Nagyon sok fontos pillanatot említhetnék, nehéz a választás. Szívesen emlékezek vissza junior világbajnoki címemre, amikor 19 évesen nagymester lettem. Ha mégis egyet ki kell emelnem, akkor a bonni világbajnoki döntőt említeném.

- Világbajnoki címének megvédése fontosabb volt, mint a korona elhódítása a 2007-es mexikói vb-n? Korábban kétszer is vesztett párharcot orosz sakkozók ellen, 1995-ben Garri Kaszparovtól, majd három év múlva Anatolij Karpovtól szenvedett vereséget.
- Ezek a rossz emlékek nem kísértettek, régen voltak, arról nem is beszélve, hogy Karpovval 3-3-ra végeztem, csak a rapid rájátszásban maradtam alul. A bonni győzelmemet nagyon értékesnek tartom.

- Dicsérte szekundánsait, jól dolgoztak a segítői. Tervez-e változtatást a csapatában Topalov elleni világbajnoki döntőjére?
- Erről még nagyon korai nyilatkozni. Sok érdekes ötletet dolgoztunk ki, jó csapatként működtünk együtt. Az én elképzelésem volt, hogy 1.d4-gyet húzok, és sötéttel is vállalok kockázatot, s ehhez nagy segítséget kaptam.

Forrás: AFP

- Kedvenc játszmája?
- Ha csak a szépségre gondolok, akkor kiemelném 1997-ben, a francia Joel Lautier ellen játszott skandináv védelmű játszmát. Sorsdöntő volt a bonni vb-döntő harmadik, majd ötödik partija. Mindkettőt sötéttel nyertem meg, Rusztam Kaszimdzsanov érdekes ötletét nagyon alaposan kidolgoztuk, s a bonyodalmakkal megleptem Kramnyikot. De ne felejtsük el a mexikói világbajnokság második fordulójában az örmény Levon Aronjan elleni győzelmemet. Sötéttel az egyik riválist győztem le, és a nyerés az egész versenyre jelentős kihatással volt, nagy önbizalmat adott a többi játszmára.

- Milyen versenyeken játszik a jövőben?
- Augusztusban Mainzban a hagyományos fesztiválon veszek részt, majd Zürichben is rapidtornán játszom. További versenyeimet csak akkor tudom megtervezni, ha a vb-döntő időpontja és helyszíne ismert lesz.

- Mit jelent Indiában, hogy ön a sakkvilágbajnok? Sokkal népszerűbb lett a játék? Működik-e sakkiskolája?
- Úgy gondolom, hogy a fiatalság számára mindig nagy húzóerő, ha valaki a honfitársai közül a csúcsra ér. Nagyon népszerű a nevemmel fémjelzett Sakk Akadémia, amely számos városban működik. Az a célunk, hogy minél több gyerek ismerkedjen meg a sakkal. A legutolsó területi döntőkön 170 ezren vettek részt. Az internet óriási lökést adott a sakk fejlődésének, minden gyorsabb lett, az információk viharos sebességgel elérhetőek. Korábban nagy előnyük volt az orosz sakkozóknak, a sok jó edzővel nehéz volt versenyezni. Az internet azonban azok számára is óriási lehetőséget biztosít, akik nem a hagyományos "sakk-országokban" születtek.

- Ha nem titok, akkor milyen elemzőprogramot használ?
- A többi élsakkozóhoz hasonlóan a Rybka és a Fritz fut a gépemen, ezekből is természetesen a multiprocesszoros változatok.

- Szeret utazni? Kedvenc városai?
- Az utóbbi években nagyon sokat utaztam, sok érdekes országban jártam. Említeném Brazíliát, Chilét, Dél-Afrikát, Mexikót. Európában a szuperversenyek helyszínei a szívemhez nőttek.

- Szereti a sportot? Melyik sportágak küzdelmeit nézi szívesen?
- A sportot szeretem, különösen szívesen nézem a teniszt, labdarúgást. Magam naponta tornázom és futással is karban tartom kondíciómat.

- Kinek drukkol most a Roland Garroson?
- Nagy kedvencem Roger Federer. Úton voltam, így nem láthattam, csak hallottam, hogy milyen nagy csatában nyert a német Tommy Haas ellen. Spanyolországban Madridhoz közel élek, érthető, hogy a Realnak szurkolok.