Vágólapra másolva!
Szombaton először teszi kockára az év elején megszerzett nagyközépsúlyú világbajnoki címét Balzsay Károly, aki a 42 éves Maselino Masoéval csap össze a németországi Krefeldben. A profiboksz.hu interjújából kiderül, a magyar bokszoló már készül a németországi áttörésre, ezt azonban kizárólag sportteljesítményével szeretné elérni.

- Szombaton első ízben védheti a WBO szervezet nagyközépsúlyú világbajnoki címét. Hogyan jelentkezik önnél a világbajnoki címmel járó nyomás?
- Nyomás? Nem érzek semmiféle nyomást, sőt ellenkezőleg. Sokkal nyugodtabb vagyok, mint korábban, még motiváltabb és sokkal jobban élvezem a bokszot.

- Mégis hogyan magyarázza ezt?
- Az egyik legnagyobb célomat sikerült elérni, ez volt mindig az álmom, hogy világbajnok lehessek. És most ebben az álomban élhetek, ennél nagyobb motivációra nincs szükségem, és nagyon élvezem.

- Viszont úgy hírlik, hogy a Gyenyisz Inkin felett aratott győzelem utáni három hét minden volt, csak élvezetes nem...
- Ez így van, otthon voltam Magyarországon és szinte futószalagon jöttek az időpontok, egyáltalán nem volt időm az ünneplésre, reggeltől-estig úton voltam és szinte nem is tudtam, hogy mi történik velem. Utána egy hetet töltöttem a családommal vidéken az egyik wellness hotelben, a mobilomat kikapcsoltam és azt hittem, ezzel visszatér a nyugalom az életembe, de amint visszatértem Budapestre, kezdődött az egész nyüzsgés elölről.

- Szóval Hamburg nemcsak a második otthona, hanem egyfajta nyugalom-oázis.
- Ez így van, itt teljesen kikapcsolhatom magam, itt minden sokkal nyugodtabb, amikor megkezdtem az edzéseket, olyan volt, mintha nyaralni mentem volna.

- Az elkövetkező mérkőzésein Németországban is hírnevet kell szereznie. Vágyik egyáltalán erre?
- Természetesen. Németország fontos a számomra, a második otthonom, és a legtöbb meccsemre itt kerül sor, szóval ez a következő nagy célom, hogy itt is elismerjenek.

- Honfitársa, Erdei Zsolt évek óta próbálkozik ezzel, de a nagy áttörés ezidáig nem sikerült neki. Mitől függhet ez?
- Ezt a kérdést én is gyakran felteszem. Zsolt hihetetlenül barátságos, mindig jó hangulatú és remek bokszoló. Talán azon is múlik, hogy csak ritkán nyer kiütéssel, a nézők pedig itt Németországban leginkább erre vágynak. Én igyekszem majd, de egyet megígérhetek: csak mint sportoló akarom meggyőzni a szurkolókat. Szerepet játszani, eladni magamat, hogy híres legyek - ez nekem egyáltalán nem megy. Meg akarok maradni annak, aki eddig is voltam.

- Augusztus 22-én elvileg Budapesten léphet majd szorítóba. Nem gondolkozik már egy nagy címegyesítő mérkőzésen, mondjuk a dán szupersztárral, Mikkel Kesslerrel?
- Nem, ez még egyáltalán nem foglalkoztat. Először is szeretném párszor megvédeni a címemet. Persze Kessler egy igen kecsegtető ellenfél és magától értetődő, hogy nagyon örülök a budapesti gálának. De valójában a helyszín és az ellenfél számomra teljesen mindegy. Még nagyon sokat kell tanulnom, és ezt is fogom most tenni.

- Erre pedig tökéletes alkalom a hétvégi Maselino Masoe elleni mérkőzés Krefeldben. Bár 42 éves, mégiscsak egy korábbi középsúlyú világbajnok az ellenfele, aki csak pontozással veszített Felix Sturm ellen. Mit tanulhat ebből az összecsapásból?
- Ezt pontosan csak a meccs után tudom majd megmondani. De azt tudom, hogy a kora ellenére Masoe nagyon gyors és igen kemény ütő. Biztos, hogy az első menetben megpróbál nyomást gyakorolni rám, amire oda kell figyelnem. Felix a meccsükön túl sok helyet hagyott neki, az én taktikám viszont az, hogy én gyakoroljak rá nyomást, nagyobb tempót kell diktálnom nála, és akkor le is fogom győzni.

A találkozót szombaton 19:30-tól élőben közvetíti az RTL Klub, míg a német közszolgálati ZDF csatorna éjféltől adja le az összecsapást.

www.profiboksz.hu