Vágólapra másolva!
Hiába nyerte meg a német FSV Kroppach, Tóth Krisztina csapata a női asztalitenisz Bajnokok Ligája-döntő első mérkőzését idegenben 3-2-re az AG Froschberg ellen, a szombati visszavágón vendégként az osztrákok győztek 3-1-re, így 5-4-es összesítéssel ők hódították el a BL-serleget.

A BL-döntő első összecsapásán két héttel ezelőtt a Kroppach idegenben, Linzben 3-2-re legyőzte a Froschberget, ám ez egyáltalán nem jelentette azt, hogy a németek már a vitrinjükbe képzelhették a serleget. Az osztrákoknál ugyanis Liu Jia mindkét mérkőzését 3:0-ra nyerte meg, így előállt az a helyzet, hogy a találkozón a Kroppach kerekedett felül, de a szetteket tekintve a linziek voltak jobbak, 10:9-cel. Ebből egyenesen következett, hogy a németeknek tudták, a visszavágót is meg kell nyerniük, mert még 3-2-es vereséggel is könnyen elbukhatják a finálét. A kroppachi szakvezetés is azon a véleményen volt a szombati összecsapás előtt, hogy a végső sikerre mindkét együttesnek ötven-ötven százalék az esélye.

Az első meccs után az arányok a németek javára tolódtak, mert a színeikben szereplő szingapúri Wang Yue Gu, a világranglista 9. helyezettje hatalmas csatában, 1:2-ről 3:2-re fordítva legyőzte a kínai Zhu Hongot. Utóbbit nem jegyzik a rangsorban, mert nem indul Pro Tour-versenyeken, ám játékerejét tekintve ő is a világ legjobbjai közé tartozik. Az osztrákok ásza azonban a már honosított Liu Jia, aki 13. a világranglistán, és most a német válogatott, de hozzá hasonlóan kínai származású Wu Jiaduóval (28.) találkozott. S akárcsak két hete, ezúttal is elbánt vele, ezúttal négy szettben.

Az 1-1-es állás után a harmadik párban Tóth Krisztina (27.) a világranglistán nálánál hátrébb rangsorolt osztrák-kínai Li Qianbing (51.) ellen lépett asztalhoz. Hétszeres Európa-bajnoknőnk nyerési kényszerben volt, mert a vendégeknek időközben tovább javult játszmaaránya. Tóth az első szettet hétre elvesztette, a másodikat és a harmadikat egyaránt tízre megnyerte, a negyedik viszont 11:6-tal újra az ellenfeléé lett. Sajnos Li Qianbing a döntő játszmában is jobb volt, 5:5 után 10:6-ra elhúzott, s bár Tóth három meccslabdát hárított, a negyediket nem tudta, így a mérkőzést 3:2-re a vendégek játékosa nyerte.

Ezt követően Liu Jia győzött Wang Yue Gu ellen is, 3:1-re verte a szingapúrit, vagyis a BL-döntő visszavágóján a Froschberg 3-1-re diadalmaskodott, és 5-4-es összesítéssel megnyerte a finálét. A BL-serleg tehát Ausztriába, Linzbe került.

Női asztalitenisz Bajnokok Ligája, döntő, visszavágó:
FSV Kroppach (német) â013 AG Froschberg (osztrák) 1-3
Wang Yue Gu - Zhu Hong 3:2 ( -7, 8, -9, 9, 9)
Wu Jiaduo - Liu Jia 1:3 (8, -6, -10, -10)
Tóth Krisztina - Li Qianbing 2:3 (-7, 10, 10, -6, -9)
Wang Yue Gu - Liu Jia 1:3 (-8, 3, -5, -5)

A BL-döntőt az AG Froschberg nyerte, 5-4-es összesítéssel.