Vágólapra másolva!

A római vb-n sem indulhat a verekedős ausztrál úszó

Szűk két héttel a felfüggesztett börtönbüntetését kimondó bírósági ítélet után kizárták a nyári, római világbajnokságra készülő ausztrál úszóválogatott keretéből Nick D'Arcyt, aki súlyos sérüléseket okozott egyik társának egy sydneyi éjszakai mulatóhelyen kitört, tavaly márciusi verekedésben.

A 21 éves sportoló március végén 14 hónap börtönt kapott, de felfüggesztve, noha az ügyész végrehajtandó büntetést szorgalmazott.

Néhány nappal korábban ugyan 200 m pillangón kvalifikálta magát a vb-re, a szövetség vezetői azonban most úgy döntöttek, hogy nem indulhat az olasz fővárosban.

D'Arcy így most már a második csúcseseményről marad le a tettlegesség következtében, ugyanis a tavalyi, pekingi olimpián sem engedték rajtkőre lépni, jóllehet kiharcolta az ötkarikás szereplés jogát.

A tavaly márciusi eset során egy közös ünneplés közben elfajult vita hevében az úszó úgy megverte a korábbi sokszoros nemzetközösségi bajnok Simon Cowley-t, hogy annak orra, állkapcsa, szemüregcsontja és szájpadja is eltörött.

A mostani szövetségi döntés után D'Arcy edzője, Brian Stehr azt mondta: nem lepődne meg, ha tanítványa úgy határozna, befejezi pályafutását.

A római úszó-, műúszó-, műugró-, hosszútávúszó- és vízilabda-világbajnokságra július végén, augusztus elején kerül sor.